A hadsereg előzetes vizsgálata megállapította, nem lőttek közvetlenül vagy szándékosan a pénteken megölt önkéntes nőre

0
tüntetés a gázai határnál 2018. június 1. fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők előzetes vizsgálata megállapította, hogy nem lőttek közvetlenül vagy szándékosan a június elsejei határ menti erőszakos összecsapások során megölt gázai önkéntes nőre, számolt be a hadsereg.

„Az incidens során korlátozott számú golyót lőttek ki, és semmiféle lőfegyverrel nem tüzeltek rá közvetlenül vagy szándékosan.”

Ez arra utalhat, hogy az önkéntes mentős Razan Najjar egy gellert kapott lövedék vagy egy elhibázott lövés miatt halt meg.

tüntetők rohannak a mellkason lőtt al-Najjarral fotó: Adel Hana/Associated Press

A hadsereg hozzátette, az incidens kivizsgálása még folyamatban van.

Az Izraeli Védelmi Erők vezérkara is saját vizsgálatot indított, amelynek megállapításait a katonai főtanácsnok elé fogják terjeszteni annak meghatározására, hogy szükség van-e büntetőeljárásra.

Az izraeli hadsereg becslései szerint pénteken mintegy 10.000 gázai vett részt a határ mentén öt helyszínen zajló erőszakos tüntetéseken. “Égő gumiabroncsokat gurítottak a biztonsági kerítés felé, gránátokkal és kövekkel dobálták a katonákat, lángoló sárkányokat reptettek át Izraelbe és megpróbálták megrongálni a biztonsági infrastruktúrát.”

A csapatok válaszul tömegoszlató eszközöket és speciális esetekben éles lőszert vetettek be, az izraeli hadsereg szabályzatának megfelelően.

A gázai egészségügyi minisztérium szóvivője, Ashraf al-Qudra nyilatkozata szerint Najjart Khan Younis közelében lőtték le. A tüntetések kezdete, március 30 óta 123 gázai halt meg izraeli golyótól, a minisztérium számításai szerint.

Izrael többször hangsúlyozta, hogy a Hamász a tiltakozásokat támadásai és a határkerítés megsértésére irányuló akciói leplezésére használja. A tüntetések során megöltek közül voltak, akik robbanóanyagot próbáltak elhelyezni a határkerítésnél vagy katonákra lőttek.

Qudra azt mondta, Najjar egy palesztin civil egészségügyi szervezet önkéntese volt, és fehér orvosi egyenruhát viselt, amikor mellkason lőtték. Najjar egyik rokona is szemtanúja volt az esetnek, aki azt nyilatkozta, a nő egy könnygáz patronnal fejen talált idős férfit látott el a határkerítésnél, amikor megölték.

Más szemtanúk és a gázai egészségügyi minisztérium verziója szerint Najjar és más mentősök a kerítés felé sétáltak kezüket felemelve, hogy kimenekítsék a sérült tüntetőket, amikor mellkason lőtték.

“Mondtam neki, hogy veszélyes a kerítéshez menni, de azt válaszolta, nem fél meghalni, és segíteni akar a fiatalembernek”, mondta egy orvos kollegája a gázai újságíróknak a Háárec szerint.

A pénteki lázadások során 100 tüntető sérült meg, köztük 40 éles lőszertől.

A tüntetők lángoló sárkányokat is átreptettek Izraelbe, 3 nagy tűzesetet okozva a határ közeli izraeli mezőkön.

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .