A Legfelsőbb Bíróság elutasította a hadsereg éles lőszer alkalmazását megtiltó petíciókat

2
illusztráció: izraeli mesterlövészek a gázai határnál 2018. március 30. fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön egyhangúlag elutasított két emberi jogi csoportoktól érkező petíciót az izraeli hadsereg művelet végrehajtási szabályai ellen, amelyek lehetővé tették éles lőszer használatát az izraeli-gázai határ mentén zajló összecsapások során.

A petíció benyújtói arra kérték a bíróságot, hogy adjon ki egy rendeletet, amely megtiltja a hadseregnek, hogy éles lőszert használjon az olyan tüntetők ellen, akik nem jelentenek közvetlen veszélyt a katonák életére.

Esther Hayut, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Hanan Melcer a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese és Neal Hendel bíró úgy határozott, hogy a Hamász és más terrorista szervezetek óriási kihívást jelentenek a biztonsági erők számára, mivel terroristáik szándékosan civilek – köztük nők és gyermekek közé – vegyülnek, ezzel megnehezítve a hadsereg dolgát.

A meghallgatás előtt Michael Sfard emberi jogi ügyvéd azt mondta, hogy az izraeli hadsereg művelet végrehajtási szabályai nem felelnek meg a nemzetközi normáknak, és a fegyveres konfliktusok törvényei ebben az esetben nem alkalmazhatók. “Halálos erő alkalmazás a fegyvertelen civilek ellen, akik nem jelentenek veszélyt, illegális,” – mondta. “Ez az ügy lényege.”

Izrael álláspontja szerint a Hamász által ösztönzött zavargások nem tekinthetők egyszerű civil tüntetéseknek.

Az izraeli hadsereg azzal érvel, hogy a tiltakozások egy régóta futó fegyveres konfliktus kontextusában zajlanak a Hamász terrorszervezettel, és a tüzelésre vonatkozó szabályok a fegyveres konfliktus szabályainak hatálya alá tartoznak.

Több mint 100 gázait öltek meg mióta kezdetét vette a “Visszatérée Menete” a biztonsági kerítés mentén, a gázai-izraeli határon.

A halottak több mint a fele az övezetet irányító Hamász terrorszervezet tagja volt.

A tiltakozások során a gázai halálesetek nemzetközi felháborodást és demonstrációkat váltottak ki.

Izrael többször hangsúlyozta, hogy a tiltakozásokat a Hamász vezeti – egy iszlamista terrorista csoport, mely nyíltan Izrael elpusztítására törekszik -, támadásai és a határkerítés megsértésére irányuló akciói leplezésére. A tüntetések során megöltek közül néhányan robbanóanyagot próbáltak elhelyezni a határkerítésnél vagy katonákra lőttek.

Avigdor Liberman védelmi miniszter Twitterren reagált a döntésre, mondván: “A Legfelsőbb Bíróság egyhangúlag elutasította az alkalmatlankodó baloldali cionista szervezetek petícióit az izraeli hadsereg erős és határozott álláspontja ellen a gázai ellenséggel szemben.”

“Itt az ideje, hogy megértsétek, hogy miközben azon munkálkodtok, hogy megerősítsétek ellenségünket, az izraeli hadsereg titeket is megvéd.”

Liberman hozzátette, hogy az olyan petícióknak, mint az övék, nincs helye a Legfelsőbb Bíróságon, és sajnálatos, hogy nem kötelezték őket magas költség megfizetésére.

2 Kommentek

  1. Egyetértek a petíció elutasításával!!!!!!!!!!! Ne tudják meg a petíció benyújtói, hogy milyen sors várt volna a határ menti, és beljebb élő lakosságra, ha az éles lőszerek nem állítják meg ezt a terrorista bandát!!!!!!!!!!!

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..