Hamász tisztviselő: a 62 halottból 50 a Hamász tagja

2

ujkelet.live

Egy Hamász tisztviselő szerdán elismerte, hogy a gázai határ menti zavargásokban meghalt 62 személy közül 50 az iszlamista terrorszervezet tagja volt, és így a terrorszervezetekhez köthető halottak száma 53-ra nőtt.

“A konfrontáció utolsó fordulójában, ha 62 személy mártírrá lett, 50 közülük hamászos volt” – nyilatkozta Salah Bardawil a palesztin Baladna hírportálon.

Az Irán támogatását élvező Palesztin Iszlám Dzsihád kedden azt nyilatkozta, hogy katonai szárnyának három tagját megölték az izraeli erők Khan Younis-ban.

Az izraeli hadsereg közölt egy rövid részletet a Bardawillal készített interjúból angol felirattal.

“Ez bizonyítja, amit oly sokan igyekeznek figyelmen kívül hagyni: a Hamász áll a zavargások mögött, és a zavargások ‘békés tiltakozásként’ történő megjelölése nem is állhat távolabb az igazságtól,” – mondta Jonathan Conricus alezredes, az Izraeli Védelmi Erők szóvivője.

A Hamász által vezetett Gázai Egészségügyi Minisztérium szerint összesen 62 ember halt meg hétfőn és kedden a határmenti összecsapások során.

Izrael nem adott ki hivatalos adatot a halálos áldozatokról, bár az izraeli tisztviselők megkérdőjelezik a Hamász által közzétett számadatok pontosságát.

Az izraeli hadsereg kedden bejelentette, hogy a halottak közül legalább 24-et a Hamász és az Iszlám Dzsihád tagjaként azonosított. A Hamász kedden besimerte, hogy a halottak közül 10 a szervezetéhez tartozott. A számadatok a Sin Béttel közös nyomozás eredményein alapulnak.

A halottak között volt egy nyolc tagú Hamászhoz tartozó fegyveres terrorsejt, akiket a Gázai övezet északi részén egy tűzharc során öltek meg.

Izrael a Hamászt tette felelőssé a halálesetekért, mondván a terrorcsapat bátorította és vezette a tiltakozásokat, beleértve az izraeli csapatok elleni támadásokat és a határkerítés áttörésére tett kísérleteket.

A Hamász által vezetett tüntetések célja látszólag az egy évtizede tartó izraeli-egyiptomi blokád elleni tiltakozás és palesztinok milliói követelésének érvényesítése, hogy “visszatérhessenek” elvesztett tulajdonaikhoz Izraelbe.

Izrael ugyanakkor azzal vádolja a Hamászt, hogy a tüntetés leple alatt határokon átnyúló támadásokat akar végrehajtani.

A hétfői demonstráció egybeesett az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésével, és a palesztinok gyásznapjával, mely “kitelepítésük” 70. évfordulójára emlékezik. Gáza 2 milliós lakosságának kétharmada a függetlenségi háború során elmenekült vagy kiutasított arabok leszármazottja.

2 Kommentek

Hozzászólás