A hadsereg lerombolt egy Hamász-alagutat Gázában

0
fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Az izraeli hadsereg szombat este közölte, légicsapásokat mért egy Hamász-alagutra, mely alig néhány méternyi távolságra volt Izraeltől.

Ez volt a kilencedik alagút, amelyet Izrael október 30 óta elpusztított. Öt közülük a zsidó állam területére átnyúló támadóalagút volt, a többi a tengerparti övezet belsejében volt, és inkább harcosok és lőszerek észrevétlen mozgatására használták az övezetben.

Az Izraeli Védelmi Erők nyilatkozata szerint a szombat éjszaka lebombázott Hamász terroralagut az Erez gyalogos átkelőhely mellett futott, és csak pár méterre volt Izraeltől.

“Az alagút felderítése és annak lerombolása annak a folyamatos erőfeszítésnek a része, hogy megakadályozzuk a Hamász palesztin terrorszervezet által vezetett gázai székhelyű terrorcsapatok földalatti támadásait,” – nyilatkozta a hadsereg.

A hadsereg hozzátette, hogy az övezet északi részén fekvő Beit Hanounból eredő alagutat “semlegesítették”, de nem feltétlenül semmisült meg teljesen. A Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Jonathan Conricus alezredes azt mondta, a hadsereg úgy döntött, hogy az alagutat a hatékonyabb földi módszerekkel szemben inkább légicsapásokkal rombolja le műveleti szempontok miatt, figyelembe véve többek közt az alagút közelségét az Erez határátkelőhöz.

Conricus szerint az alagút megközelítőleg egy kilométer hosszú volt, és hónapok óta építés alatt állt.

A hadsereg “több hétig” megfigyelés alatt tartotta, mielőtt megállapította, hogy szombat éjszaka a megfelelő időpont a megsemmisítésére.

Conricus szerint ez az alagút az Erez határátkelő alatt – amelyet a palesztinok az övezetből való ki-be utazásra használnak -, valamint a Hamász januári kísérlete, hogy alagutat ásson a Kerem Shalom határátkelő alatt – amelyen keresztül a kereskedelmi áruk és humanitárius segélyek Gázába jutnak -, bizonyítékul szolgálnak a terrorista csoport “cinizmusára”.

“Egy kicsit közhelyes, de bátran kijelenthetjük, a Hamász megöli Gázát,” – mondta Conricus a riportereknek.

A szóvivő megjegyezte, hogy az Erez határátkelő vasárnap nyitva tart.

“A Hamász továbbra is nagy erőforrásokat pocsékol alagutak építésébe ahelyett, hogy az övezetet fejlesztené, és akadályozza a humanitárius erőfeszítéseket, amelyek lehetővé teszik Izrael és más országok számára, hogy segítsenek a gázai lakosoknak,” – nyilatkozta a hadsereg.

Conricus továbbá közölte, hogy az alagutat a hadsereg “új technológiai képességével” lokalizálták.

Az izraeli légitámadásokat megelőző napon gázai lázadók kulcsfontosságú infrastruktúrát rongáltak meg a Kerem Shalom határátkelőnél óriási károkat okozva.

Szombaton a hadsereg bejelentette, hogy lezárja a Kerem Shalom átkelőt és mindaddig zárva marad, amíg a gázvezetékekben, villamosenergia-infrastruktúrában és az áruk áthelyezéséhez használt szállítószalag felgyújtása következtében keletkezett jelentős károkat helyre nem hozzák, mely a becslések szerint 9 millió dollárt tesz ki.

Szombat éjszaka a hadsereg közölte, hogy a helyszínen keletkezett károk ellenére azon dolgoznak, hogy hat orvosi felszerelést szállító teherautó vasárnap átjuthasson a Kerem Shalom határátkelőn keresztül a Gázai övezetbe.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..