Hamász: A Palesztin Hatóság áll a Rami Hamdallah miniszterelnök elleni merénylet mögött

1
A Palesztin Hatóság miniszterelnöke, Rami Hamdallah a merényletkísérlet után a Gázai övezetben 2018. március 13. Fotó: AFP / MAHMUD HAMS

ujkelet.live

A Hamász szombaton a Palesztin Hatóságot vádolta a saját miniszterelnöke, Rami Hamdallah elleni merényletkísérletért, melyre múlt hónapban került sor a Gázai övezetben.

Eyad al-Bozom, a terrorszervezet belügyminisztériumának szóvivője a part menti térségben azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a március 13-i támadást Hamdallah és a Palesztin Hatóság hírszerzési vezetője, Majed Faraj konvoja ellen, három vezető palesztin hatósági tisztségviselő tervelte ki, számolt be a Reuters.

A Palesztin Hatóság és vezetője, Mahmúd Abbász ugyanakkor azt állítja, hogy a Hamász áll a merényletkísérlet mögött.

Szemtanúk szerint a bombát másodpercekkel a Hamdallah-t szállító páncélozott jármű elhaladása előtt élesítették. Tíz biztonsági őr és a személyzet alkotta a kíséretet. Két nagy bomba volt, de technikai hiba miatt csak az egyik robbant fel. Körülbelül 37 méter távolságra helyezkedtek el egymástól. A sérültek nem páncélozott járművekben utaztak.

Hamászhoz közel álló források korábban azt állították, hogy a robbantást Faraj biztonsági erői szervezhették, hogy a Hamász bemártásával indokolttá tegyék a Gázai övezet elleni további szankciókat.

Szombaton a Hamász belügyminisztere bemutatott egy videófelvételt a négy elfogott gyanúsított tanúvallomásáról, bizonyítván, hogy a gyanúsítottak a Palesztin Hatóság tisztviselőitől kapták a parancsot.

Bozom továbbá azt állította, hogy a Hamdallah konvoja elleni támadás értelmi szerzői állnak a Hamász biztonsági fõnökét, Tawfik Abu Naimot célzó októberi merényletkísérlet mögött is.

A Hamász egy héttel a konvoj elleni támadás után bejelentette, hogy megtalálta és megölte a merénylet fő gyanúsítottját, Anas Abu Khousszát és egyik segítőjét. A lövöldözésben két hamászos rendőr meghalt.

A Palesztin Hatóság elutasította a Hamász azon állítását, hogy meggyilkolta a fő gyanúsítottat, mondván, a terrorszervezet története gyenge lábakon áll.

A Hamász vezetőhelyettese Gázában, Khalil al-Hayya szintén szombaton egy különálló sajtótájékoztatón azt mondta, a Palesztin Hatóság a merénylettel akart véget vetni a megbékélési folyamatoknak.

A terrorszervezet sajtótájékoztatójára reagálva a Palesztin Hatóság biztonsági szolgálatának szóvivője azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy “a Hamász minél jobban igyekszik elkerülni a felelősséget, annál mélyebbre süllyed.”

A Hamász november elsején átadta a határátkelők irányítását a Palesztin Hatóságnak, a megbékélési megállapodás első feltételeként, amelynek célja az egy évtizede tartó palesztin megosztás felszámolása.

Ezt kellett volna követnie az övezet teljes körű polgári ellenőrzésének átadása december 1-ig.

A határidőt azonban nem sikerült betartani.

Mióta a Hamász 2007-ben erőszakkal átvette az övezet irányítását a Fatahtól, több megbékélési kísérlet is történt, de mindegyik kudarcot vallott.

A palesztin hatósági elnök, Mahmúd Abbász Fatah pártja és a Hamász közötti éles nézeteltérés továbbra is fennáll, különösen a gázai közalkalmazottak sorsa és az övezet biztonsági ellenőrzésének kérdéseiben.

Az október 12-én aláírt megbékélési megállapodás szerint 2018 februárjáig megoldást kellett volna találniuk a munkavállalók ügyére.

A Hamász a Fatahot okolja a kudarcokért, mert Abbász nem oldotta fel az övezetre kivetett szankciókat.

1 komment

Hozzászólás