Az ultra-ortodoxok katonai szolgálatára vonatkozó törvényjavaslat módosítás elhalasztásra került

    0

    Avi/ujkelet.live

    Az ultra-ortodox hallgatókat katonai szolgálat alól mentesítő törvényjavaslat szerdán nem kerül előzetes szavazásra a Knesszetben, miközben a kolaíciós haredi pártok és a Jiszráel Beitenu között egyre fokozódik a feszültség a jogszabály miatt.

    A ultra-ortodox törvényhozók, akiket megdöbbentett a döntés, megígérték, hogy a 2019-es állami költségvetés megszavazását a besorozási törvény elfogadásához kötik, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy a költségvetés nem megy át, és a koalíció szétesik.

    Jáákov Litzman egészségügyi miniszterhelyettes, a Jahadut Hatora párt vezetője, azt mondta, hogy a vallási vezetők utasításai alapján “nem támogathatja” az állami költségvetést, mielőtt a javaslattervezet elfogadásra nem kerül.

    “A törvénytervezet a koalíciós megállapodás elválaszthatatlan része, és arra számítunk, hogy a koalíció összes frakciója támogatni fogja a törvényt, ha azt akarják, hogy a koalíció megmaradjon,” – nyilatkozta.

    A végleges költségvetés megszavazása a következő hetekben várható, mielőtt a Knesszet március 18-án szünetre megy.

    Az ortodox pártok hétfőn két párhuzamos törvényt nyújtottak be a katonai tervezetről: Az első, egy kvázi-alkotmányos alaptörvény, a hosszú távú Tóra tanulmányokat az állam hivatalos szolgálatának elismert formájaként ismerné el a katonai szolgálat helyett. A második törvényjavaslat arra kényszerítené a honvédelmi minisztériumot, hogy adjon felmentést a jesiva hallgatóknak, és ismételten utal a javasolt alaptörvényre a megállapodások védelmében.

    2017 szeptemberében a Legfelsőbb Bíróság eltörölte a vallásos tanulmányokat folytató ultra-ortodox férfiakat katonai szolgálat alól mentesítő törvényt, mondván, hogy aláássa a törvény előtti egyenlőség elvét.

    A döntés felvetette annak a lehetőségét, hogy rákényszeríthetik őket a szolgálatra, mely súlyos politikai és társadalmi következményeket vonna maga után. A bíróság azonban egy évre felfüggesztette a határozatát, lehetővé téve a kormánynak egy új törvény előterjesztését.

    Az ortodox törvényhozók javaslata szerint minden izraeli számára katonai szolgálat alóli mentességet kell nyújtani, aki a Tóra tanulmányozására törekszik. “Ezen záradék célja annak tisztázása, hogy a Tóra-tanulmányok nem egy adott szektorhoz tartoznak, és nem korlátozódnak az ultra-ortodox közösség férfiaira és Tóra-tudósaira. Ennek eredményeképpen ez a törvényjavaslat megköveteli, hogy a védelmi miniszter biztosítsa, hogy a szolgálat elhalasztása mindenki számára biztosítva legyen, akinek szándékában áll jelentős időre elkötelezni magát a Tóra tanulmányozására.”

    A védelmi minisztérium mindeközben megalkotta az ultra-ortodoxok besorozására vonatkozó törvénytervezet saját változatát Avigdor Liberman védelmi miniszterrel, aki a Jiszráel Beitenu párt vezetője, mondván, hogy csak ez a javaslat kaphatja meg a törvényhozók támogatását.

    “Az ultra-ortodoxok besorozással kapcsolatban a Jiszráel Beitenu álláspontja világos és átlátható: csak a védelmi minisztérium szakemberekből álló csapata által készített jogszabályt fogjuk támogatni,” – írta Liberman Facebookon.

    A többi koalíciós pártnak címezve Liberman közölte, hogy a politikai kérdéseket félre kéne tenni a szolgálat kérdésében.

    “Arra kérlek titeket, hogy csak egyetlen programhoz tartsátok magatokat: az Izraeli Védelmi Erők és az izraeli polgárok biztonsága” – mondta. “A koalíció tagjaként a Jiszráel Beitenu hajlandó kompromisszumra és sok kérdésben hajlandó a rugalmasságra, egyet kivéve – Izrael biztonságát.”

    Liberman figyelmeztetett, hogy minden olyan kísérlet, mely a törvény előmozdítására irányul, “szilárd ellenállásba fog ütközni” a pártja részéről.

    Visszavágva Libermannak, a Jahadut Hatora törvényhozója, Mose Gafni kijelentette, “Nem fogjuk többé támogatni az általad bemutatott bizarr törvényeket.”

    “Ez egy súlyos válság, nem pedig mini-válság,” – mondta Gafni később az Izrael Rádiónak. “Megbuktatom a koalíciót, ha nem megy át ez a törvény.”

    A fenyegetés kikövezheti az utat egy új kormányválság előtt, olajat öntve az amúgy is feszült helyzetre, amit a Benjamin Netanjahu miniszterelnököt érintő korrupciós nyomozások okoztak.

    A hónap elején a Jahadut Hatora és a koalíció másik ultra-ortodox pártja, a Sasz állítólag kilépéssel fenyegettek, miután Netanjahu közölte velük, hogy jelenleg nem támogatja a katonai törvénytervezet új verzióját.

    A Jiszráel Beitenu és az ultra-ortodox pártok legutóbb a mini-market törvény miatt kaptak össze és veszélyeztették a koalíciót. Liberman pártja be is váltotta fenyegetését és nemmel szavazott az ellentmondásos törvényre, amely felhatalmazza a belügyminisztert (Arije Deri – Sasz párt), hogy megszabja mely kisboltok lehetnek nyitva szombaton.

    Az ortodox pártok kulcsfontosságú részét képezik a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kormányzó koalíciójának, gyakran “király csináló” szerepet játszanak az izraeli politikában.

    Izrael lakosságának mintegy 10 százaléka tekinthető ultra-ortodoxnak.

    A kérdés évtizedes vita tárgya, hogy vajon a fiatal ultra-ortodox férfiaknak, akik szemináriumokon tanulnak, kötelezővé tegyék vagy sem a katonai szolgálatot, mint ahogy az kötelező az izraeli zsidó lakosság többi részének.

    A 18. életév betöltése után a férfiaknak két évet és nyolc hónapot kell szolgálniuk a hadseregben, míg a nőknek két évet.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .