Teherán és Szíria szerint hazugság, hogy egy iráni drón behatolt az izraeli légtérbe

0
izraeli katonák a Golán-fennsíkon a szíriai határ közelében 2018. február 10. Fotó: AFP / JALAA MAREY

Avi/ujkelet.live

Irán és Szíria szombaton tagadta, hogy a drón, melyről Izrael azt állította, hogy lelőtte, behatolt volna a zsidó állam légterébe. Az izraeli nyilatkozatokat egyenesen “hazugságnak” nevezve kijelentették, a drón csak a szokásos hírszerzési küldetését végezte az Iszlám Államról.

A szíriai hadsereggel szövetséges Központi Katonai Média nyilatkozata “terrorcselekménynek” nevezte a drón állomás elleni izraeli támadást Szíria Homsz tartományában, figyelmeztetve, hogy “ez egy kemény és komoly reakciót” von maga után.

Az izraeli hadsereg szerint az incidens “az izraeli szuverenitás súlyos és rendellenes megsértésének” minősül, és Iránt tette felelőssé a következményekért.

A drón behatolás izraeli légicsapásokhoz vezetett Szíriában iráni és a szíriai célpontok ellen. Szíria légvédelmi rakétákkal reagált, amelyek több alkalommal aktiválták a szirénákat Izraelben. A rakéták egy izraeli F-16-os gépet izraeli területen eltaláltak és földre kényszerítettek.

Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint az izraeli légierő támadására adott szíriai válasz “egyértelmű figyelmeztetés Izraelnek. Véget ért az izraeli légicsapások kora Szíriában.”

A szóvivő “könyörtelen választ” ígért az “összes további agresszióra”.

Egy szíriai nyilatkozat szerint az izraeli repülők egy drón bázist céloztak Szíriában, amelynek az volt a feladata, hogy információkat gyűjtsön az Iszlám Állam területén. Az irányító akkor került tűz alá, amikor a drónok szokásos küldetésüket végezték Homsz tartományban. A nyilatkozat szerint “hazugság és félrevezető”, hogy a drón belépett az izraeli légtérbe.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője Bahram Ghasemi azt mondta, Szíriának “törvény adta jog megvédeni magát. A régióban elkövetett bűncselekményeik fedezésére az izraeli tisztviselők hazugságokhoz folyamodnak más országokat célozva.”

Az iráni forradalmi gárda helyettes vezetője arra figyelmeztetett, hogy országa meg tudja semmisíteni az amerikai hadsereg összes régióbeli bázisát és “rászabadíthatja a poklot a cionista rezsimre”.

Hossein Salami dandártábornok nem volt hajlandó megerősíteni a Tasnim hírügynökségnek, hogy lelőttek egy iráni drónt: “Nem tudjuk megerősíteni ezt a jelentést a drónról, mert az izraeliek hazugok … ha a szíriaiak megerősítik, akkor Irán is megerősíti,” – mondta Salami a Reuters fordítása szerint.

Egy szíriai katonai tisztviselő azt mondta, országa továbbra is reagálni fog az ilyen jellegű, területét célzó támadásokra.

“A védelmi rendszerek számos rakétát eltaláltak, valamint egy izraeli repülőgépet, amely Damaszkusz fővárostól délre és nyugatra és Homsz határain támadásokat hajtott végre,” – mondta egy szíriai tisztviselő a libanoni El Nashra hírportálnak.

Hozzátette, hogy az izraeli légicsapások anyagi károkat okoztak és több katona is megsérült.

Az Izraeli Védelmi Erők elmondása szerint “egy bonyolult és pontos légicsapás” során a drón indítási helyszínét célozták Szíriában, a Tiyas katonai légibázist, Palmyra közelében.

A szíriai hadsereg légvédelmi rakétákkal célozta az izraeli repülőgépeket az akció során, aktiválva a szirénákat a Golán-fennsík és a Jordán-völgy között.

Egy izraeli F16-os lezuhant, miután rakéták vették célba. A pilótáknak sikerült időben katapultálniuk, a gép izraeli területen csapódott be a Jezreel-völgyben lévő út közelében. Az egyik pilóta súlyosan megsérült, a másik enyhe sérüléseket szenvedett, mindkettőjüket kórházba szállították.

A súlyosan megsérült pilóta műtéten esett át, állapota stabil, de továbbra is súlyos.

A hadsereg később “12 célpontot – köztük három légvédelmi üteget és négy iráni célpontot -, támadtak, amelyek Irán katonai megerősítésének részét képezik Szíriában.”

Jonathan Conricus katonai szóvivő szerint a hadsereg információval rendelkezik a drón küldetéséről, de nem árult el részleteket.

Figyelmeztetett, hogy Szíria és Irán a “tűzzel játszik”, de hangsúlyozta, Izrael nem kívánja tovább fokozni a helyzetet.

“Ez az izraeli szuverenitás legsúlyosabb és legszembetűnőbb megsértése Irán részéről az elmúlt évek viszonylatában,” – mondta, a Szíriából indított iráni drónra hivatkozva, mely belépett az izraeli légtérbe. “Ezért volt a válaszunk olyan súlyos, amilyen.”

Ez a konfrontáció volt a legsúlyosabb Izrael és Irán között, mióta a szíriai polgárháború 2011-ben kezdetét vette.

Diplomáciai források szerint Izrael kapcsolatba lépett a moszkvai tisztviselőkkel, és üzenetet küldött Szíriának és Iránnak, hogy bár a drón incidensre súlyos légitámadásokkal válaszolt, nem érdekelt az erőszak folytatásában.

Állítólag Washingtonnak is hasonló üzeneteket továbbítottak.

A súlyos szíriai válasz reakció következtében szombat reggel megszólaltak a légvédelmi szirénák Izrael északi régiójában. Több légvédelmi rakéta is izraeli területen landolt, de nem okoztak kárt.

Jordániából is posztoltak fotókat a becsapódott szíriai rakéták maradványairól:

És Libanonból is:

Kaoukaba falu, Dél-Libanon, a szíriai határ mellett fotó: AFP/Ali DIA

A hadműveleteket Gadi Eisenkot vezerkari főnök és az légierő parancsnoka, Amikam Norkin vezette a hadsereg tel avivi főparancsnokságán, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, biztonsági értékeléseket végeztek, és valós időben hagyták jóvá az akciókat.

“Az izraeli hadsereg figyelemmel követi az eseményeket, és készen áll a további intézkedésekre a döntések és szükségletek szerint,” – mondta a hadsereg.

Hozzászólás