Zsidó mesterségek egykoron

0
Első zsidó évkönyv - 1848. Fotó: courtesy

Politzer Tamás/ujkelet.live

Az 1848-ik szökő évre a Honi Izraeliták között Magyar Nyelvet Terjesztő Pesti Egylet megrendelésére a neves Landerer és Heckenast nyomdájában készült a 266 lapos Első Magyar Zsidó Naptár és Évkönyv.

A nyomdába adott anyagot „1847-diki őszhó ( október ) 20-án zárták le.” Tizennégy vármegye és tíz város 37 730 lélekszámú zsidóságának 1847-es foglalkozási statisztikai adatairól kaphatott képet az olvasó a 170 évvel ezelőtti évkönyvből.

1847-ig egyáltalában nem művelték a magyarországi zsidóság statisztikáját” idézi egy 1943-as kiadvány, a Magyar Zsidók Könyve, az 1848-ra kiadott évkönyv egyik szerzőjének, dr. Pollák Henriknek az írásából.

Érdekes az a megjegyzés is, miszerint 1847-ben „az intellektuális foglalkozások igen szerény mértékben vannak képviselve…., a magyar zsidók túlnyomórészt kereskedelemmel és  kézmesterséggel foglalkoztak …, de …aránylag elég mezőgazda és földművelő is akadt köztük.”

Kereskedők mellett „A legnagyobb számmal a szabóság, vargaság, kelmefestőség, arany- és ezüstművesség, üvegesség, mészárosság, szappanosság és bádogosság van képviselve…” Vajon mi oka lehetett, hogy a 14 megyében egyetlen zsidó cukrász volt 1847-ben…?

Az 1943-ban „kommentelő” megjegyzése szerint „elismerést érdemel azoknak a zsidóknak a buzgósága, akik nem házalásból, a zsibárupiacon, vagy mint >hajhászok< iparkodtak megélni, hanem kézmesterséggel próbálták megkeresni mindennapi kenyerüket.” Az én kommentem csak annyi ezzel kapcsolatban, hogy hm… Elárulom még, hogy Szegeden jegyezték  „hajhászként” az ügynököket …

A hagyományos „kézmesterségek” mellett sok olyan „iparűző zsidó” mesterséget is találunk az egykori kötetben, amelyek elnevezése tekintetében némi kutakodás szükséges, vajon mit is jelent az, hogy: aranykötő, gubás, kordoványos, kupakoló, kővágó, kővéső, piparezelő, piperész, posztónyíró, sipkás, taplókészítő, vattakészítő, packfongmíves, szépfestő.

A statisztika szerint „Pesten akkoriban 3274 ( zsidó) család lakott 16.370 lélekkel.” Ezek között volt 121 nagykereskedő, 881 más kereskedő, 30 szivargyáros, 1 tollszárgyáros, 73 könyvelő, 321 házaló, 94 zsibárus, 7 mázsairnok, 30 gyapjúnyíró, 3 fő segédrabbi, 1 hitszónok, 12 kántor, 7 bába, 3 tyúkszemírtó, 4 táncmester, 11 szépíró, 1 költő, 4 hitközségi jegyző, 234 különféle szolga, 2 házmester, 10 hadastyán…

A budai zsidók esetében „ a mesteremberek száma 66, valamivel felülmúlja a kereskedőkét( 55 )…, sok a házaló ( 145)”.

„Ó-Buda mezővárosában” 332 mesterember, 170 kereskedő, 6 háztulajdonos, 4 sebész, 4 művész működött. Itt külön zsidó céhet alapítottak a zsidó szabók, gombkötők és vargák.

Einhorn Ignác papjelölt, később Horn Ede néven kereskedelmi államtitkár, az évkönyvben megjelent tanulmányában örvendetesnek tartotta, hogy akkor, 1847-ben a zsidók, „mihelyt módjukban volt, seregestől adták magukat a kézművességre…, annak világos jeléül, hogy a polgárosítás többé hazánkban nem üres hang…” Elégedetten emlékezteti Einhorn az olvasót, hogy számos helyen zsidó orvosokat választott több község, város helyhatósága. Vagy például az eperjesi kollégiumban a héber nyelv és irodalom rendes oktatója zsidó, és a Bihar megyei Darvason és Újpesten is zsidó bírót választottak, a pesti takarékpénztár 12 aligazgatója között pedig 4 zsidó is működött…

Nagyvárad városa, mint adatszolgáltató valamilyen oknál fogva a „mesterek dolgában nem nyújt felvilágosítást” 1847-ben, jegyzi meg a szerkesztő. Információt adott viszont e város néhány javadalmazásról: „ a hitközségi orvos 500 váltóforint, a sebész szintén 500 váltóforint, a bába 200 váltóforintot húz. A nagyváradi rabbinak, aki egyszersmind bihar megyei pap, évenként 2000 váltóforintnyi jövedelme van. A hitközségi normáliskola, amelyet II. József császár idejében alapítottak, 300 pengő forintos fizetéses tanítóval dolgozik.”

Végezetül azt is érdemes megismerni, hogy az 1847-es felméréssel a szerkesztők nem voltak túlzottan elégedettek, „noha bíztak abban, hogy > mai nap hazánk legtöbb községei sokkal felvilágosultabbak, mintsem idétlen aggszokásból vagy gyermekes félelemből még titkolódzhatnának illy fontos közlendőkkel<, aránylag csak kevés válasz érkezett a buzdító felszólításokra…” Megörökítik, hogy kik fáradoztak a legtöbbet és a legnagyobb eredménnyel az adatgyűjtéssel, összeállítással: Bauer Márkfi Ármin hitközségi jegyző ( Balázs Béla író nagyapja ), Friedmann Gyula, Hochmuth, dr. Kaczander, Pillitz, Wahrmann Jehuda, Zipser főrabbi, Barnay Ignác pesti hitközségi főjegyző…

Köszönet bizonyos Lector Judaeus ( nyilvánvalóan álnevű ) szerzőnek, hogy az 1943-as Magyar Zsidók Évkönyvében az 1847-es beszédes adatokról és még sok egyébről tudósított…

 

Hozzászólás