A Sin Bét leleplezett egy Iránnak kémkedő ciszjordániai terrorsejtet

0
Muhammad Maharma, balra és Backer Maharma (Sin Bét)

Avi/ujkelet.live

A Sin Bét szerdán nyilvánosságra hozta, hogy lekapcsolt egy iráni katonai hírszerző műveletet Ciszjordániában, ami állításuk szerint terrortámadást tervezett és információkat gyűjtött az Iszlám Köztársaság számára.

A sejt három állítólagos tagját novemberben tartóztatták le, és ezen a héten emeltek vádat ellenük a katonai bíróságon, közölte a hírszerző ügynökség.

A Sin Bét szerint a sejt több mint két éve működött Ciszjordániában, nevezetesen Hebron területén, azt azonban nem árulták el, hogy mikor indítottak nyomozást ellenük.

A Sin Bét bejelentésére az iráni kémhálózatról az izraeli biztonsági erők és politikusok Teherán elleni megjegyzései közepette került sor, akik azzal vádolták az Iszlám Köztársaságot, hogy palesztin terrorista csoportokat támogat Ciszjordániában és a Gázai övezetben.

Az összeesküvést feltáró műveletet a Sin Bét vezette az Izraeli Védelmi Erők és az izraeli rendőrség együttműködésével.

A sejt vezetője egy 29 éves informatika hallgató volt, Muhammad Maharma Hebronból, de egy Dél-Afrikában dolgozó iráni ügynöktől kapta az utasításokat.

A másik kettő Nour Maharma (22) és Dia’a Sarahneh (22), hebroni lakosok.

“Ez a művelet bizonyítja az iráni szerepvállalást az Izrael ellen irányuló terrortámadások ösztönzésében, és azt is mutatja, hogy Irán a világ minden tájára küld erőket, hogy ellenséges tevékenységeket mozdítsanak elő Izrael ellen,” – nyilatkozta a Sin Bét.

A biztonsági szolgálat szerint Muhammad Maharmát 2015-ben szervezte be unokatestvére, Backer Maharma, hogy dolgozzon Teheránnak, aki Hebronból Dél-Afrikába költözött, és állítólag elkezdett az iráni hírszerzésnek dolgozni.

A nyomozás megállapította, hogy Irán Dél-Afrikát mint jelentős frontot tartja számon ügynökök felkutatására, toborzására és alkalmazására Izraelben és Ciszjordániában.

A Sin Bét szerint Maharma sejtje számos megbízást kapott az iráni kapcsolattartóktól, beleértve, hogy találjanak valakit egy öngyilkos merénylet végrehajtására, és toborozzanak fegyvereseket egy terrortámadáshoz.

A palesztin férfiaknak azt is elrendelték, hogy állítsanak fel egy olyan számítógépes boltot, amelyről a Sin Bét azt feltételezi, hogy hírszerzési műveletek bázisaként használtak, és arra utasították őket, hogy gyűjtsenek izraeli pénzt és SIM-kártyákat.

Muhammad Maharmának az volt a feladata, hogy keressen egy arab izraelit, aki hajlandó fényképeket készíteni az izraeli területekről, konkrétan egy olyan újságírót, aki a “hivatalos helyszínekre” is bejuthat.

Cserébe Backer körülbelül 8000 dollárt adott Muhammadnak.

Muhammad Maharmát egy ciszjordániai katonai bíróságon ellenséges ügynökkkel való kapcsolatba lépés, ellenséges nemzettől származó pénz elfogadása és illegális szervezethez való csatlakozás megkísérlése miatt emeltek vádat. Nour Maharmát és Sarahneh-t szintén azzal vádoltak, hogy illegális szervezethez próbált csatlakozni.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök a gyanúsítottak letartóztatásával kapcsolatban megjegyezte, hogy a sejt egy olyan iráni erőfeszítés része, amely Izraelt célozta meg “nem csak a Hamász és a Hezbollah terrorszervezetek segítése révén, hanem az izraeli területeken belüli terrorcselekmények [közvetlen] szervezésének megkísérlésével izraeli civilek ellen.”

“Nem ez az első alkalom,” tette hozzá.

Hozzászólás