Abbász: az amerikai döntést elítélő ENSZ-határozat győzelem Palesztinának

    0
    Mahmúd Abbász a Palesztin Hatóság elnöke fotó: AFP/Abbas Momani

    Avi/ujkelet.live

    A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász csütörtökön üdvözölte az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének határozatát, mely elutasította az Egyesült Államok kormányának döntését, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Abbász az ENSZ-szavazás eredményét „Palesztina győzelmének” nevezte.

    A Közgyűlés 128 igen, kilenc nem, 35 tartózkodás mellett fogadta el Donald Trump amerikai elnök december 6-i határozatának elutasítását. 21 ország nem jelent meg a szavazáson.

    a szavazás eredménye 2017. december 21. fotó: youtube screenshot

    „Ez a határozat ismételten megerősíti, hogy az igaz palesztin ügy élvezi a nemzetközi jog támogatását, és egyetlen párt döntése sem változtathatja meg a valóságot,” – mondja Abbász nyilatkozata, hangsúlyozva, hogy „Jeruzsálem megszállt terület a nemzetközi jog szerint.”

    „Folytatjuk erőfeszítéseinket az Egyesült Nemzetek Szervezetében és minden nemzetközi fórumon, hogy megszüntessük a megszállást és létrehozzunk egy palesztin államot, amelynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem,” – tette hozzá a nyilatkozat.

    Abbász megköszönte a határozat mellett szavazó nemzeteknek a támogatást, „akikre nagy nyomás nehezedett”.

    Riyad Mansour palesztin ENSZ nagykövet az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy a szavazás „hatalmas kudarc” volt Washington számára.

    Trump figyelmeztetett a 193 tagú nemzetgyűlésben tartott szavazása előtt, hogy „figyelni fogunk” és megtorlással fenyegette az intézkedést támogató országokat. Az elfogadott határozat megerősítette a korábbi ENSZ szövegeket, hogy Jeruzsálem helyzetét tárgyalások útján kell rendezni.

    Hétfőn az intézkedés megbukott a Biztonsági Tanácsban, mert az Egyesült Államok megvétózta, a végeredmény 14-1 lett. Ezután került a javaslat a Közgyűlés elé, ahol egyik tagállamnak sincs vétójoga.

    A Hamász terrorszervezet a szavazást „győzelem Jeruzsálemnek és vereség Trump ostobaságára” nevezte.

    Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki az iszlám ellenállást szőtte Trump nyilatkozatának elutasítására, felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a döntést.

    „Nagy örömmel fogadjuk az ENSZ Közgyűlésének Al-Quds Al-Sharif-ra vonatkozó történelmi határozatának elsöprő támogatását,” – írta Twitteren. „Arra számítunk, hogy a Trump-kormány nem késlekedik és visszavonja ezt a szerencsétlen döntést, amelynek jogellenességét a Közgyűlés egyértelműen megállapította.”

    Ayman Odeh izraeli képviselő, az Egyesült (Arab) Lista vezetője elmondta, hogy a határozat „Donald Trump és Benjamin Netanjahu (izraeli miniszterelnök) politikájával szembeni” állásfoglalásként szolgál.

    Odeh szerint a szavazás „a nemzetközi közösség egyértelmű felhívása a békére és a palesztin nép jogára egy olyan független államhoz, amelynek Kelet-Jeruzsálem a fővárosa”.

    A Közgyűlés és a Biztonsági Tanács korábbi határozatainak felidézésével a csütörtökön elfogadott szöveg “mélyen elítéli a Jeruzsálem státuszára vonatkozó közelmúltbeli változásokat,” utalva Trump december 6-i bejelentésére, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, valamint az Egyesült Államok nagykövetségét Tel Avivból a szent városba költözteti.

    A határozat azt is megerősítette, hogy Jeruzsálem jogállásáról szóló bármely döntés nem jogerős, és hatályon kívül kell helyezni, és felszólítja a tagországokat, hogy ne ismerjenek el olyan intézkedéseket, amelyek ellentétesek a város státuszával kapcsolatos ENSZ-határozatokkal. Továbbá felszólítja az összes országot, hogy tartózkodjon nagykövetséget nyitni Jeruzsálemben.

    Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Nikki Haley a szavazás előtt megvédte kormánya álláspontját:

    “A döntés nem befolyásolja a végleges jogállást, beleértve Jeruzsálem határait. A határozat nem zárja ki a két államra vonatkozó megoldást, ha a felek egyetértenek vele,”- mondta. “A döntés semmi olyat nem tesz, ami árthat a békére irányuló erőfeszítéseknek. Az elnök döntése tükrözi az amerikai nép akaratát és nemzetünk jogát, hogy kiválasszuk nagykövetségünk helyét.”

    Trump december 6-i beszédében rávilágított, hogy a folyamatosan ismételt békefolyamati kudarcok után eljött az ideje az új megközelítéseknek, és Jeruzsálem elismerése Izrael fővárosaként csupán a valóság elismerése. Továbbá bejelentette, hogy az Egyesült Államok áthelyezi a nagykövetségét Tel Avivból Jeruzsálembe, bár nem szabott határidőt a költöztetésre. Ugyanakkor világossá tette, hogy ez a lépés nem jelenti azt, hogy szakítanának elkötelezettségükkel egy tartós békemegállapodás elérésére az izraeliek és a palesztinok között.

    “Nem teszünk álláspontot semmilyen végleges státuszbeli kérdésben, beleértve a végső határokat vagy a vitatott határok rendezését. Ezek a kérdések az érintett felekre vonatkoznak,“ mondta. Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett abban, hogy elősegítsen egy “mindkét fél számára elfogadható” megállapodást.

    Megosztás

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .