Erdogan reméli, hamarosan nagykövetséget nyithat Kelet-Jeruzsálemben, Palesztina fővárosában

1
Erdogan török elnök

ujkelet.live

ISZTANBUL, Törökország – Recep Tayyip Erdogan vasárnap reményét fejezte ki, hogy Törökország hamarosan megnyithatja nagykövetségét a palesztin állambeli Kelet-Jeruzsálemben, ugyanakkor ismételten elítélte Donald Trump amerikai elnök bejelentését, hogy a szent várost a zsidó állam fővárosként ismerte el.

Erdogan felhívására az Iszlám Együttműködési Szervezet múlt hét szerdán rendkívüli ülést tartott Isztambulban. A csúcstalálkozón végül nem tudtak megegyezni semmi konkrét szankcióban Izrael vagy az Egyesült Államok ellen. De végső kijelentésük szerint “Kelet-Jeruzsálem a palesztin állam fővárosa”, és felszólítottak “minden országot, hogy ismerjék el a Palesztin államot és Kelet-Jeruzsálemet, mint megszállt fővárosát”.

Izrael Kelet-Jeruzsálemet az 1967-es hatnapos háború során foglalta el és csatolta az országhoz, ezt a lépést a nemzetközi közösség mind a mai napig nem ismer el.

“Mivel megszállás alatt áll, nem mehetünk csak úgy oda, hogy megnyissuk a nagykövetséget,” mondta Erdogan Karamanban, pártjához intézett beszédében.

“De (Isten akaratával) már közelednek azok a napok… amikor hivatalosan is megnyithatjuk ott a nagykövetségünket,” mondta, anélkül, hogy pontos határidőt szabott volna.

Törökország konzulátust tart fenn Jeruzsálemben. Ankara teljes diplomáciai kapcsolatban áll Izraellel, a legtöbb más nemzethez hasonlóan Tel Avivban van a nagykövetsége.

Trump december 6-i beszédében ragaszkodott ahhoz, hogy a békefolyamatok folyamatos kudarcba fulladása után már régóta esedékes egy új megközelítés, és azzal, hogy Jeruzsálemet elismeri Izrael fővárosaként csupán a valóságot ismeri el.

A lépést üdvözölte Benjamin Netanjahu miniszterelnök és az izraeli politikai spektrum nagy része, de hatalmas dühöt váltott ki az arab világban.

Az izraeli-török kapcsolatok megromlottak a bejelentés miatt, Ankara a diplomáciai kapcsolatok megszüntetésével fenyegetett.

Vasárnapi beszédében Erdogan ismét elítélte az amerikai elnök döntését, hogy Jeruzsálemet Izrael fővárosának nyilvánítja, és áthelyezi az amerikai nagykövetséget a városba, mondván, hogy a döntésnek “cionista és evangélista logika és megállapodás” mellékíze van.

Azt mondta, a zsidóknak nem volt joga arra, hogy “kisajátítsák” Jeruzsálemet, ami a “muszlimok fővárosa” volt.

“Kérjük, maradjatok ott ahol vagytok és ne próbálkozzatok semmilyen cionista akcióval,” mondta. “Ha mégis próbálkozni fogtok, azért magas árat fogtok fizetni.”

forrás: AFP; ujkeletonline

1 komment

  1. Erdogán török szultánnak képzeli magát, és azt akarja, hogy az Iszlám szószólójának ismerjék el világszerte. Ezért a nagyhangú fontoskodás amely még a palesztín hangokon is túltesz. Kiváncsi lennék mi lenne a válasza, ha megkérdeznék őt, hogy miért nem létesült palesztín állam az Ottomán birodalom jóvoltából azon a területen amikor az Török megszállás alatt volt ?

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.