ujkelet.live
Az izrael légierő szerdáról csütörtökre virradóra egy sor légitámadást hajtott végre Gázában, megtorlásul a palesztin övezetből Izraelre kilőtt rakétákért.
Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője szerint a légierő a Hamász terrorista szervezethez tartozó három katonai létesítményt bombázott a Gázai övezet különböző részein.
“A katonai létesítményeket kiképzéshez és fegyverraktárként használták,” nyilatkozta a hadsereg. “Ez az volt a válasz, a ma este a Gázai övezetből Izraelre kilőtt rakétákra.”
Egy palesztin biztonsági forrás azt mondta, hogy több mint 10 légicsapás volt a célpontok ellen, köztük egy Hamász haditengerészeti telepet és egy katonai bázist támadtak a sáti menekülttábor közelében, Észak-Gázában.
A forrás azt mondta, a célpontokban jelentős károk keletkeztek, valamint kisebb károkat okoztak a közeli házakon, és kisebb személyi sérülések is történtek.
A gázai egészségügyi minisztérium még nem nyilatkozott a sérültek számáról.
Bár egyelőre egyik terrorszervezet sem vállalta magára a rakétákat, az Izraeli Védelmi Erők az övezet irányítóját, a Hamász terrorszervezetet teszi felelőssé minden a területéről indított támadásért.
Szerda este négy rakétát lőttek ki Gázából Izrael déli részére. Kettőt elfogott a Vaskupola rakétavédelmi rendszer, a harmadik nyílt terülten landolt, a negyedik nem jutott el Izraelig, egy üres osztályterembe csapódott be a beit hanouni Ghazi al-Shawa magániskolában.
A rakéták beindították a szirénákat Szderot, Eskol, Sha’ar Hanegev, Szdot Hanegev és Askelon tengerparti régiókban.
Az izraeli hadsereg nyilatkozata szerint sérülés vagy anyagi kár nem történt, de a Magen David Adom mentőszolgálat szerint Szderotban 2 személy sokkot kapott, valamint egy harmincas éveiben járó férfi könnyű sérüléseket szenvedett a lábán, miközben az óvóhelyre futott.
Zsinórban harmadik napja lőnek ki rakétákat Izrael déli részére a Gázai övezetből.