A hadsereg lerombolt egy Gázai övezetből Izraelbe vezető Hamász terroralagutat

0
az izraeli csapatok előkészítik a határon átnyúló Hamász terroralagút lerombolását 2017. december 9. Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Avi/ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők a hétvégén lerombolt egy támadóalagutat, mely a Gázai övezet déli részéből Izraelbe vezetett, majdnem másfél hónappal a legutóbbi alagút robbantás után, számolt be a hadsereg vasárnap.

A hadsereg szerint az alagutat a Hamász terrorszervezet építette, Khan Younis gázai városból indult és “több száz méter” hosszan átnyúlt Izraelbe.

A hadsereg szóvivője, Jonathan Conricus alezredes nem árulta el, hogy pontosan hol találták meg az alagutat Izraelben, de azt mondta, hogy nyílt mezőgazdasági területen végződött, körülbelül egy kilométerre a legközelebbi izraeli közösségtől.

“Hosszú ideig figyeltük ezt az alagutat,” – mondta Conricus, hozzátéve, hogy az alagút úgy vélik “nagyon fontos” volt a Hamász számára.

Conricus hangsúlyozta, a hadsereg duplán felelősnek tartja a Hamászt, egyrészt mert ő felel a Gázai övezetből indított minden agresszív fellépésért, másrészt mert ez egy Hamász terroralagút volt.

A mostani robbantás után nem érkezett jelentés palesztin halottakról, mondta Conricus. Azonban az alezredes figyelmeztetett, hogy a jövőben az alagutak “halálos csapdákká válhatnak az alagutat ásó terroristák számára”.

A megsemmisítésről szóló döntés több hete történt. A tiszt azt mondta, nincs kapcsolat az alagút megsemmisítése és a Gázai övezetben és Ciszjordániában folytatott folyamatos, alacsony szintű tiltakozások között, amelyekre a Hamász aktívan bátorít Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntése miatt.

“Ezeket külön eseményekként kezeljük,” mondta Conricus. “Nincs közvetlen kapcsolat, kivéve, hogy a Hamász terrorszervezet áll mindkettő mögött.”

Az alagút felfedezése a hadsereg új rendszerének köszönhető, amely különböző mérnöki, hírszerzési és földi erők egységeinek együttműködésének eredménye. “Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még több eredmény lesz,” – mondta a rendszerről.

Az alagutat más módszerrel semmisítették meg, mint az októberben elpusztítottat, amit robbanóanyagokkal robbantottak fel.

A hadsereg nem árult el részleteket az új technikáról.

A hadsereg jelenleg egy földalatti gátakat épít a Gázai övezet körül, amely mind a jövőbeli támadóalagutak megakadályozására, mind a már megépítettek felfedezésére szolgál.

Conricus elmondta, a hadsereg földalatti hadviselés eszközkészletének javítása miatt a határon átnyúló alagutak veszélye, amelyet a terroristák használhatnak az izraeli területekre való beszivárgásra és támadások végrehajtására, jelentősen csökkent.

“Nem mondhatom azt, hogy túl vagyunk ezeken a fenyegetéseken, de jelentős haladást értünk el.”

Az Izraeli Védelmi Erők október 30-án felrobbantotta a Palesztin Iszlám Dzsihád terroralagútját, amit a Gázai övezet közelében, izraeli területen találtak és amiről úgy vélték, hogy a 2014-es háború után ásták.

14 palesztin terrorista – köztük két vezető Palesztin Iszlám Dzsihád parancsnok és a Hamász elit haditengerészeti egységének két tagja – halt meg az alagút felrobbantása következtében, és további 12 személy megsérült a gázai Egészségügyi Minisztérium szerint.

Izraeli és palesztin jelentések szerint a támadóalagútban meghalt palesztinok többsége nem a robbanás következtében halt meg, hanem annak utóhatásai – füst belélegzés, másodlagos robbanások és beomlások – miatt.

Az izraeli hadsereg elmondása szerint az alagutat hosszabb ideig megfigyelték, és a bontásakor is aktív építés alatt állt.

Ez volt a harmadik olyan alagút, amelyet a katonaság a 2014-es gázai háború (erős szikla hadművelet) óta lerombolt. Azonban az első két alagút, amelyet tavaly romboltak le, valószínűleg még a 2014-es konfliktusból származik, míg az októberben felrobbantott még “építés alatt állt”.

Az alagút a gázai Khan Younis-ból indult, a határ mentén haladva, megközelítve az izraeli Kissufim közösséget.

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.