Mint légy a tejbe

0

Gideon Peer/ujkelet.live

Most, hogy kicsit lecsendesedtek a nők nemi zaklatása körül felkavart kedélyek, és annak hangsúlyozásával, hogy a magam részéről is a legmesszebb menően elítélem a nőkkel szembeni mindenfajta erőszakot, beleértve a nemit is, szabadjon megjegyeznem, hogy nekünk, férfiaknak is vannak problémáink a nőkkel, náluk sem fenékig tejfel minden.

Nem panaszkodni akarok, de a pártatlan szemlélő, akkor is, ha olyat eddig még nem találtak fel, láthatja, hogy a férfiembert a hölgyek orruknál fogva vezetik, erről még sem beszél senki, nem panaszkodik, pedig férfiak sokasága, milliói esnek áldozatul a női praktikáknak nap, mint nap, évről évre, egy életen át. Néha még azon túl is.

De lássuk a meztelen igazságot, illetve a makacs tényeket.
He egy férfi megismerkedik egy nővel, joggal gondolhatja, hogy hihet látószervének, az mosolyog rá, akit néz, és nem valaki egészen más. Pedig, köszönhetően a női ármánykodásnak, praktikáknak, egy másodpercre sem lehetünk biztosak abban, hogy aki megtetszik nekünk, akit megszeretünk, feleségül veszünk, megegyezik azzal a bizonyos személlyel, akit naívságunkban kiszemeltünk magunknak.

Mert naívak vagyunk, menthetetlenül, mint egy ma született bárány, a nők viszont dörzsöltek, és mire észrevesszük magunkat, a tíz ujjuk köré csavarnak benünket, jobb esetben.
A megszámlálhatatlan női praktikák mind azért vannak, hogy elkápráztassanak bennünket, higgyük el, amit látunk, még akkor is, ha tudjuk, a valóság sokszor olyan távol áll attól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Kezdjük az egyszerű, hétköznapi dolgokon.
Vajon tudják-e a férfiak, hogy egy kifestett szem, rúzsos picsinyke száj, púderezett, sminkelt arc olyan elváltozást képes viszonylag kis befektetés árán okozni, hogy összehasonlítva az eredetivel, minimum tátva maradna a szánk a csodálkozástól. Ég és föld.
Minden valamire való férfi megjárta már a purgatóriumot, amikor este ágyba bújt egy csillogó-villogó pipivel, másnap pedig a szépreményű hölgy mamájával ébredt, azért vele, mert a két látvány között volt némi átfedés.

De a nők nem érik be egy kis sminkkel. Festik a hajukat is, egyszer szőke, máskor barna, vagy vörös, egy bizonyos kor után a lila a kedvelt szín, csak győzzük kapkodni a fejünket. Azzal áltatjuk magunkat, hogy értünk történik ami történik, pedig csak egy újabb lelki válság színes következményének vagyunk tanúi.
Plasztikai sebészek, orrszabászok állnak csatasorba, hogy kiigazítsák a születési hibákat, vagy hogy kielégítsék a nők önön átváltoztatásuk igényét, amelyek egyenes arányban nőnek az évek számával.

És ha csak ezek lennének a bűnlajstromukon!
Magassarkú cipőben járnak, hogy szebben mutasson a lábuk, ha pedig alacsonyra nőttek, nem tárják szét a karukat és mondják férfiasan, hogy ez van, ezt kell szeretni, hanem dupla, tripla talpú cipőt húznak, ezzel áthidalva a hiányzó centimétereket, mire észrevesszük a turpisságot, már egy bögyös, másfél méteres nő oldalán éljük le életünket.
Továbbá: ha az, amiből minden nőnek kettő adatott, nem éri el a kívánt méretet, újfent felkeresik a plasztikai sebészt, hogy szilikonnal pótolja a hiányt, vagy érjen el olyan látványos formát, amely mellett ép eszű és normális adottságokkal megáldott férfiember képtelen elmenni.
A fűzőkről nem esett szó eddig, már csak azért sem, mert kiment a divatból, régi alkalmatosság, legutoljára a Liliomfi című filmben láttam, a Camilla kisasszonyt játszó Dajka Margitból szorította ki a szuflát.
A körmök lakkozását, a műszempillákat, a lábak, karok és egyebek szőrtelenítését meg sem említem, nem akarok apró, lényegtelen részletekben elveszni. Továbbá figyelmen kívül hagyom a merevítőket, halcsontokat, és még sok minden egyebet, amiről tudomásom van, de megőrzöm magamnak, nem tárom a nyílvánosság elé.

Mielőtt még a hölgyek megköveznének, szeretném világossá tenni, miszerint mi, férfiak, a teremtés koronái, akiket a fehérnép orrránál fogva vezet, saját akaratunkból esünk bele a nekünk felállított csapdába. A hölgyek szépségétől elbájolva, úgy, mint légy a tejbe.
Esünk? Zuhanunk…

Hozzászólás