Izraeli hadsereg: a palesztinok támadtak először

0
Cáhál: a palesztinok támadtak először. Fotó: Tazpit/ courtesy

Avi/ujkelet.live

Egy előzetes vizsgálatot követően a hadsereg pénteken kijelentette, hogy a palesztinok kezdték az összecsapást, amikor kövekkel dobálták a telepeseket Kuszra falu közelében, és csak a támadás után nyitott az egyik fegyveres kísérő tüzet rájuk, megölve egy palesztin férfit.

A hadsereg nyilatkozata alapján, a katonák körülbelül 20 perc késéssel érkeztek meg, mert nehezen találták meg az összecsapás helyszínét, ahova először egy kis létszámú csapat érkezett, akik további erősítést hívtak.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint a túrázók – néhány tucat gyermek két fegyveres felnőtt kíséretében -, nem egyeztettek a hadsereggel az utazás előtt, és nem kaptak engedélyt a hadseregtől a területre való belépésre, amint azt a protokoll előírja.

A telepesek szóvivője tagadta, hogy a C körzetben, mely teljes izraeli irányítás alatt áll, szükség lett volna bármilyen egyeztetésre a hadsereggel.

A hadsereg azonban jelezte, hogy a területre való jövőbeni látogatások csak katonai kísérettel lehetségesek.

“Az izraeli hadseregnek van egy kirándulásokat koordináló rendszere, amely lehetővé teszi, hogy minden túrázót biztonságban tartson, olyan területen, amely biztonsági felkészültséget igényel”.

Az előzetes vizsgálatot Gilad Amit ezredes, a Szamáriai Regionális Brigád vezetője végezte, aki a terület védelméért felelős.

A hadsereg vizsgálja a második palesztin sérültről szóló riportokat. A férfit állítólag lábon lőtték, és egy nabluszi kórházba vitték kezelésre.

“Az izraeli csapatok továbbra is azon lesznek, hogy biztosítsák a terület lakóinak biztonságát, és lehetővé tegyék a biztonságos túrázást Júdeában, Szamáriában és a Jordán völgyében” – mondta a hadsereg.

Pénteken Avigdor Liberman védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy a két izraeli telepes, aki tüzet nyitott a palesztin tömegre, “önvédelemből” cselekedett, még akkor is, ha a rendőrség kihallgatta őket gyilkosság gyanújával.

A rendőrség nyilatkozata szerint a férfiakat gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt kérdezték ki. A szóvivő hangsúlyozta, hogy ez csak előzetes gyanú. A kihallgatás után szabadon távozhattak. Emellett az egyik férfi fegyverét elkobozták, mondta a tisztviselő.

Liberman levonta az esetből saját következtetéseit és megosztotta Twitteren: a palesztinok megpróbálták meglincselni a gyerekeket, és hogy “a fegyver önvédelemre való használata olyan erkölcsi érték, amelyet minden demokrácia véd.”

“Köszönet és elismerés a fegyveres kíséretnek, akik megmentették a túrázókat az egyértelmű életveszélytől,” – mondta.

Csütörtökön a két férfi néhány tucat fiatalt kísért egy bar mitzvah ünnepség részeként tartott túrán a környéken. Azt mondták, hogy amikor elhaladtak Kuszra falu mellett, a helyi lakosok elkezdték kövekkel dobálni őket.

Az egyik fegyveres kísérő, akinél egy M16-os gépkarabély volt, önvédelemből tüzet nyitott a tömegre, megölve egy palesztint, a 48 éves Mahmoud Za’al Odeht.

A helyi emberi jogi aktivisták szerint a meggyilkolt palesztin a terepen dolgozott, amikor lelőtték, és a csőcselék csak később, a lövésre érkezett a helyszínre.

A Szamáriai Regionális Tanács szerint a túrázóknak nem kellett összehangolniuk a túrát a hadsereggel, mivel nem iskolai kirándulás volt.

A két fegyveres telepes ügyvédje a rendőrségi nyomozást “felháborítónak” nyilvánította.

“A gyermekek csak a polgárok leleményességének köszönhetik az életüket, akik megmentették őket a biztos haláltól,” – mondta Adi Keidar ügyvéd, a Honenu jogsegély szervezettől.

A kirándulásokon résztvevő gyermekek szülei hasonlóan elítélték a rendőrségi kihallgatást a fegyveres kísérettel kapcsolatban. “Szégyen, szégyen. Ma reggel ezek miatt az emberek miatt ölelhettem meg a fiamat,” mondta az egyik anya.

Hozzászólás