Egy ultra-ortodox besorozást elkerülő férfi leesett a tetőről, miközben a katonai rendőrség elől menekült

0

ujkelet.live

Egy fiatal férfi kórházba került kedden Beit Shemeshben, miután leesett a tetőről, mialatt a katonai rendőrség elől menekült, számolt be a Kikar Hashabat ultra-ortodox híroldal.

A mentősöket a Jeruzsálemtől délnyugatra fekvő városban az Aryeh Levin utcába hívták, miután bejelentést kaptak, hogy a férfi, aki a gyanú szerint nem jelent meg a toborzó irodában, leugrott a tetőről, miközben a katonák üldözték.

Egy mentős a helyszínen azt mondta: “A fiatalember a fején és végtagjain szenvedett zúzódásokat és sérüléseket.”

Szemtanúk szerint a sebesült férfi “a tetőről egy kőkerítésre esett”, ez okozta a komoly sebeket és zúzódásokat.

Vasárnap Jeruzsálem utcáin több száz ultra-ortodox fiatal tüntetett forgalmi zűrzavart okozva, és elzárva a főváros villamos útvonalát, fiatal szemináriumi hallgatók bebörtönzése miatt, amiért nem jelentek meg az Izraeli Védelmi Erők toborzó irodáiban. A tüntetők három órára eltorlaszolták a város fő bejáratát.

A rendőrség erővel próbálta feloszlatni a tüntetőket, akik közül néhányan összecsaptak a dühös autósokkal, és ellenállást tanúsítottak, amikor a rendőrök el akarták vinni őket. Vízágyúkat és kellemetlen szagú spray-t is bevetettek az ellenállók ellen.

A rendőrség 35 “szélsőségest” tartóztatott le, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a helyszínt. Egy demonstrátor orvosi ellátásban részesült. A tüntetők később tovább vonultak, és elzárták a város fő be- és kijáratát.

Szeptemberben a Legfelsőbb Bírósági úgy határozott, hogy megsemmisít egy törvényt, amely mentesítette az ortodoxok vallásos zsidókat a katonai szolgálat alól, mondván, hogy aláássa az egyenlőséget.

Az ítélet ellenére a bíróság egy évre felfüggesztette a döntését, hogy lehetővé tegye az új megállapodás előkészületeinek megtételét, amely lehetőséget ad a kormánynak, hogy új törvényt terjesszen elő.

Az ultra-ortodox politikai pártok, a Sasz és a Jahadut Hatora jelezték, hogy új jogszabályokat fognak kidolgozni, amelyek megpróbálják felülbírálni a bírósági döntést és fenntartják a mentességet.

Az ortodox pártok kulcsfontosságú részét képezik a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kormányzó koalíciójának, gyakran “király csináló” szerepet játszanak az izraeli politikában.

A nyolcmillió lakosú Izraelnek mintegy 10 százaléka tekinthető ultra-ortodoxnak.

A kérdés évtizedes vita tárgya, hogy vajon a fiatal ultra-ortodox férfiaknak, akik szemináriumokon tanulnak, kötelezővé tegyék e a katonai szolgálatot, mint ahogy az kötelező az izraeli zsidó lakosság többi részének.

A 18. életév betöltése után a férfiaknak két évet és nyolc hónapot kell szolgálniuk a hadseregben, míg a nőknek két évet.

2015-ben a törvényhozók olyan jogszabályt fogadtak el, amely kiterjeszti mentességüket, megfordítva az előző évben hozott erre vonatkozó törvényt.

Izrael első miniszterelnöke, David Ben-Gurion mentességet adott számukra az állam korai éveiben, amely akkoriban csupán 400 diákot érintett.

Az ultra-ortodoxok ma azonban Izrael népességének leggyorsabban növekvő szegmensei közé tartoznak, és az előrejelzések szerint 2050-re a teljes népesség egynegyedét fogják kitenni.

Hozzászólás