Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka: egy új közel-keleti háború Izrael “felszámolásával” fog végződni

0
Mohammad Ali Jafari beszédet mond az "Egy terror mentes világ" nevű konferencián Teheránban 2017. október 31. AP Photo/Vahid Salemi

ujkelet.live

Az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka csütörtökön azzal fenyegetőzött, hogy bármely a térségben zajló jövőbeli háború Izrael megsemmisítéséhez fog vezetni.

“Ma bizonyított állításként mondhatjuk, hogy bármely új háború a cionista rezsim felszámolásához fog vezetni,” – nyilatkozta Ali Jafari az iráni újságíróknak Teheránban a fél-hivatalos Fars News Agency szerint.

Jafari elmondta, hogy Izrael már “látta az ellenállási front hatalmának egy részét a 33 és a 22 napos háború alatt” – hivatkozva a 2006-os második libanoni háborúra a Hezbollah és Izrael között, valamint a 2008-as Izrael-Hamász konfliktusra – “és ma, azzal hogy [most] megalakult a nagy ellenállási front, ezek a szavak bizonyítottá lettek.”

“Az ellenállási front sorsa összefonódik, és mind egységes, és ha Izrael megtámadja egy részét, a front másik része segíteni fog,”- tette hozzá a Fars honlapján készült fordítás szerint.

Csütörtökön egy korábbi interjúban Jafari elutasította a Hezbollah lefegyverzésére vonatkozó követeléseket.

“A Hezbollahnak felfegyverzettnek kell lennie, hogy harcolhasson a libanoni nemzet ellensége ellen, ami Izrael. Természetesen a legjobb fegyverekkel kell rendelkezniük Libanon biztonságának védelme érdekében. Ez a kérdés nem alku tárgya,” mondta Jafari az iráni médiának, amit a Reuters idézett.

A Reuters szerint Jafari azt is elmondta, hogy Irán aktív szerepet fog játszani a szíriai tűzszüneti megállapodás végrehajtásában.

Izrael aggodalmát fejezte ki Teherán növekvő katonai jelenléte miatt a határ közelében. Izraeli repülőgépek számos légicsapást hajtottak végre Szíriában és Libanonban az elmúlt évben, hogy megakadályozzák a fegyverek célba juttatását a Hezbollahnak.

Közben Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei ajatolla sürgette a muzulmán világot, hogy harcoljon “a rákos daganat” Izrael ellen.

“A palesztin kérdés ma a muszlim világ elsődleges kérdése, mióta egy iszlám országot megkaparintottak, és a régió számos országának biztonságát szabotáló eszközévé alakítottak,” – tweetelte. “Ez ellen a rákos daganat [cionista rezsim] ellen kell harcolni.”

Mindkét nyilatkozat a libanoni miniszterelnök, Saad Hariri hazatérésekor történt. Hariri november 4-én Szaúd-Arábiában jelentette be lemondását, a Hezbollah és Irán növekvő befolyására hivatkozva az országában, valamint mert veszélyben érezte az életét.

Visszatérése után Hariri hangsúlyozta, hogy támogatja a visszatérést Libanon hivatalos politikájához, ami elválasztja magát “a háborúktól, külső konfliktusoktól és a regionális vitáktól,” – a Hezbollah-ra utalva.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .