ujkelet.live
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön elutasított egy petíciót, amely megakadályozná, hogy a tel-avivi kisboltok szombaton is kinyithassanak, ezzel feldühítve az ultra-ortodox törvényhozókat, akik megfogadták, hogy meg fogják kerülni a bírósági ítéletet egy új Knesszet jogszabállyal.
Utolsó ítéletével a távozó Miriam Naor bírónő hangsúlyozni kívánta a vallási pluralizmus szükségességét Izraelben.
“A döntésem nem egy erkölcsi döntést vagy egy bizonyos vallási világnézetet tükröz,” – mondta Naor. “A rendelet a törvény általam helyesnek vélt értelmezése alapján született.”
“Minden egyes ember számára lehetővé kell tenni, hogy a sábátot a saját elképezelése szerint alakítsa,” – mondta. “A közösségi élet nem a mindent, vagy semmit elvén alapul.”
“Élni és élni hagyni” – írta, felhívva a figyelmet a “mások iránti toleranciára és a kölcsönös tiszteletre.”
Ez az ügy, mely egymásnak ugrasztotta a vallásos és szekuláris politikusokat 2015 márciusa óta tart. Akkoriban a Tel Aviv-Jaffa önkormányzat megfogalmazott egy új helyhatósági szabályrendeletet, miután a bíróság elrendelte, hogy cseréljék le vagy erősítsék meg a már létező tiltó szabályozásokat a sábáti kereskedelemre vonatkozóan.
Az önkormányzat javaslata 164 élelmiszerboltnak és kioszknak – 500 négyzetméter vagy annál kisebb helyiségekről van szó – engedélyezte a nyitvatartást sábátkor.
Az ügy végül a Legfelsőbb Bíróságon kötött ki, miután három egymást követő belügyminiszter, Arije Deri (Sasz), Szilván Sálom (Likud) és Gideon Szaar nem volt hajlandó dönteni.
Miután Naor csütörtökön elutasította fellebbezését, Deri azt mondta, ez egy “szomorú pillanat”, és azzal vádolta a Legfelsőbb Bíróságot, hogy “puccsot” hajtott végre.
Deri azt nyilatkozta a héten, hogy ő és Benjamin Netanjahu miniszterelnök két törvény gyors előterjesztéséről tárgyalt, amely a belügyminisztert felhatalmazná “a zsidó szombat jellegének megőrzésére a közszférában”.
Jáákov Litzman egészségügyi miniszter az ultra-ortodox Egyesült Tóra Zsidóság pártból a csütörtöki döntést “vallás ellenesnek” nevezte, és azzal vádolta a bíróságot, hogy szándékosan kellemetlen helyzetbe hozta a Haredi közvéleményt.
Tel Aviv polgármester helyettese, Aszaf Zamir üdvözölte a döntést, mint győzelmet a város szekuláris jellegének megőrzésére.
“Győztünk egy csatában, amit nem akartunk megvívni, és arra törekedtünk, hogy ne mélyítsük a szakadékot bizonyos részlegekkel,” – mondta a Háárec napilap szerint.
“De ezt a csatát kikényszerítették, és ma a rendszerint csendes többség győzelmét ünnepelhetjük, aki hozzászokott ahhoz, hogy a kisebbség nézeteit rájuk kényszerítik,” – mondta Zamir.
Az izraeli törvények tiltják, hogy az üzletek a zsidó pihenőnapon működjenek, de kivételt képeznek pl. szórakozóhelyek, éttermek és gyógyszertárak.
Tel aviv lakosságát főleg szekulárisok alkotják, akik szívesen látnák a sábátkor nyitva tartó üzletek bővítését, míg az ultraortodox politikusok igyekeznek szigorítani és megerősíteni a sábát törvények betartását.
[…] Utolsó ítéletével a távozó Miriam Naor bírónő hangsúlyozni kívánta a vallási pluralizmu… […]