A rendőrség 120 ultra-ortodox tüntetőt tartóztatott le a besorozás elleni “harag napján”

0
2017. október 19. fotó: AFP/Menahem Kahana

Avi/ujkelet.live

A rendőrség csütörtökön 120 ultra-ortodox tüntetőt tartóztatott le, amikor több ezer besorozás ellen tiltakozó lepte el az utcákat, jelentős forgalmi zavarokat okozva Jeruzsálemben.

A délutáni gyűlések a fővárosban folytatódtak az esti órákban is, mielőtt a rendőrség feloszlatta őket. A tiltakozók lezárták a forgalmat és a város központi buszpályaudvarához közeli villamos megállót, ezzel dugókat okozva aváros bejáratánál és többszörös késéseket a villamos vonalon.

2017. október 19. – fotó: AFP/Menahem Kahana
A rendőrség azt mondta, hogy 120 embert tartóztattak le a tüntetés során az utak és a villamos lezárások, valamint a rendőri utasítások be nem tartása miatt.

A rendőrség úgy tűnt, hogy a közelmúltbeli tüntetés során alkalmazott túlzott erőszakkal kapcsolatos vádak után visszafogottan járt el.

2017. október 19. fotó: AFP/Menahem Kahana
Egy néven nem nevezett bűnüldözési tisztviselő azt mondta a 2-es csatornának, a rendőrség tartózkodott az erő alkalmazásától a tüntetés feloszlatása és az erőszakos összecsapások elkerülése érdekében.

“A tüntetők olyan videófelvételeket akarnak, amin a rendőrség erőszakot alkalmaz velük szemben, hogy adományokat szerezzenek az Egyesült Államokból,” – nyilatkozta a névtelen tisztviselő.

Néhány ortodox tüntető azt énekelte, “inkább meghalunk, mint sem besorozzanak.”

“Az állam el akar hallgattatni minden zsidót, aki Tórát akar tanulni,” – mondta egy 40 év körüli férfi. “Az utóbbi időben észrevették a (ultra-ortodox) lakosság növekedését, ezért azt akarják, hogy szolgáljunk a hadseregben, és beolvadjunk az általános lakosság körébe.”

Korábban több tucat ortodox tüntető a jeruzsálemi Kikar Shabbatot is lezárta, amely a főváros ultra-ortodox részeire vezető kulcsfontosságú kereszteződés. A rendőrség szerint a tiltakozók szemetet égettek, és az utcára tolták.

A négy napja tartó zavargások két jesiva növendék letartóztatásával kezdődtek, akik nem jelentek meg az Izraeli Védelmi Erők toborzó irodáiban.

Hasonló tiltakozások zajlottak Bnei Brak és Beit Semes túlnyomóan ortodox városaiban is, az úgynevezett “harag napja” részeként.

A jeruzsálemi ortodox tanács (Eda Haredit), amely több tízezer ortodox követővel rendelkezik az egész országban, szerint a csoport vezetője, Yitzchok Tuvia Weiss azt tervezte, hogy csatlakozik a fővárosi tüntetésekhez, jelentette a héber nyelvű Walla hírportál.

Az ortodox tanács forrásai azt állították, hogy a letartóztatott tüntetőkkel fogják elárasztani a börtönöket, és a tüntetések résztvevőitől azt kérték, hogy a reggeli imához szükséges kellékeket vigyék magukkal a megmozdulásra, ha úgy adódna, hogy éjszakára őrizetbe veszik őket.

Az úgynevezett Jeruzsálem-frakció, a tüntetések szervezői azt nyilatkozták, vissza akarnak vágni a rendőrség megtorló akcióiért, amiért ezen a héten több tucat tüntetőt letartóztattak.

“A velünk szemben hozott intézkedések súlyos mértékű növekedéséről beszélünk, és mi ennek megfelelően reagálunk,” – nyilatkozta a csoport a héber Kikar Shabbat weboldal szerint.

Szerdán a frakció közzé tette, hogy harag napját hirdetnek, ha folytatódik a Tóra világ híveinek letartóztatása, az izraeli rendőrség zaklatása a fogvatartottak miatt, és a dezertőrök átadása a katonai rendőrségnek,” – jelentette a Kikar Shabbat.

Hat embert tartóztattak le szerdán este, amikor megpróbálták eltorlaszolni a börtönszolgálat járművét, ami két dezertőrt szállított egy katonai börtönbe. További három ortodox tüntetőt tartóztattak le Ma’ale Adumimban.

Kedden negyven rendőrökre támadó tüntetőt tartóztattak le Bnei Brakban. A tiltakozók akadályozták a forgalmat és zavarták a köz nyugalmát.

Szeptemberben a Legfelsőbb Bírósági úgy határozott, hogy megsemmisít egy törvényt, amely mentesítette az ortodoxok vallásos zsidókat a katonai szolgálat alól, mondván, hogy aláássa az egyenlőséget.

Az ítélet ellenére a bíróság egy évre felfüggesztette a döntését, hogy lehetővé tegye az új megállapodás előkészületeinek megtételét, amely lehetőséget ad a kormánynak, hogy új törvényt terjesszen elő.

Az ultra-ortodox politikai pártok, a Sasz és a Jahadut Hatora jelezték, hogy új jogszabályokat fognak kidolgozni, amelyek megpróbálják felülbírálni a bírósági döntést és fenntartják a mentességet.

Az ortodox pártok kulcsfontosságú részét képezik a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kormányzó koalíciójának, gyakran “király csináló” szerepet játszanak az izraeli politikában.

A nyolcmillió lakosú Izraelnek mintegy 10 százaléka tekinthető ultra-ortodoxnak.

A kérdés évtizedes vita tárgya, hogy vajon a fiatal ultra-ortodox férfiaknak, akik szemináriumokon tanulnak, kötelezővé tegyék e a katonai szolgálatot, mint ahogy az kötelező az izraeli zsidó lakosság többi részének.

A 18. életév betöltése után a férfiaknak két évet és nyolc hónapot kell szolgálniuk a hadseregben, míg a nőknek két évet.

2015-ben a törvényhozók olyan jogszabályt fogadtak el, amely kiterjeszti mentességüket, megfordítva az előző évben hozott erre vonatkozó törvényt.

Izrael első miniszterelnöke, David Ben-Gurion mentességet adott számukra az állam korai éveiben, amely akkoriban csupán 400 diákot érintett.

Az ultra-ortodoxok ma azonban Izrael népességének leggyorsabban növekvő szegmensei közé tartoznak, és az előrejelzések szerint 2050-re a teljes népesség egynegyedét fogják kitenni.

Hozzászólás