Liberman: A következő háború már kétfrontos lesz

0

Avi/ujkelet.live

Avigdor Liberman védelmi miniszter kedden azt mondta, hogy a következő háborúban az Izraeli Védelmi Erők egy egyesített szíriai és libanoni ellenség mellett egy másik fronttal is szembesülni fog a Gázai övezetben.

A védelmi miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a libanoni hadsereg teljes mértékben a Hezbollah-ba integrálódott, és most már a terrorszervezet parancsnoksága alatt működik.

“Amikor a következő hadművelet kezdetét veszi, és nem számít, hogy hol lesz, északon vagy délen, azonnal kétfrontos hadjárat lesz. Már nem lehet egyfrontos háborúról beszélni, ez az alap feltételezésünk. Erre készítjük fel a hadsereget,”- mondta Liberman, a védelmi minisztériumhoz szólva egy katonai rendezvényen Tel Avivban.

“És amikor a libanoni frontot említem, már nem csak a Hezbollahra gondolok,” – tette hozzá. “A Hezbollahról és a libanoni hadseregről beszélünk; sajnos ez a valóság. A libanoni hadsereg a Hezbollah-apparátus szerves részévé vált.”

A védelmi miniszter elmondta, hogy Izrael északi része most Libanont és Szíriát is magában foglalja, ahonnan az előrejelzések szerint a zsidó állam ellen folytatott harcot fogják koordinálni.

“Az új valóság új kihívások elé állít minket. Valamikor még libanoni frontról beszéltünk – ma már nincs ilyen front. Északi front van. Bármi megtörténhet, ez lehet egy front, Szíria és Libanon együtt, Hezbollah, az Aszad-rezsim és az Aszad-rezsim összes támogatója.”

Bár az izraeli és a szíriai erők összecsaptak Libanonban az 1982-es első libanoni háború idején, a két ország nem harcolt egymással a közös határokon az 1973-as Jom Kippuri-háború óta.

Izrael arra törekszik, hogy megakadályozza a háborút, de a helyzet “törékeny”, és bármikor kitörhet a harc, mondta Liberman.

“Minden erőfeszítésünkkel azon vagyunk, hogy megakadályozzuk a következő háborút, de az ‘új’ Közel-Keleten, az olyan múltbeli becslések, miszerint a háború valószínűsége kicsi, egyszerűen irreleváns,” – mondta Liberman. “A valóság törékeny; megtörténhet egyik pillanatról a másikra, máról holnapra.”

A Hezbollah állítólag 100 000 és 150 000 közötti rövid, közepes és hosszú távú rakétával és mintegy 50 000 harcossal rendelkezik, beleértve a tartalékosokat.

Szeptemberben egy Hezbollah parancsnok azt mondta, hogy a szervezet több mint 10 000 harcossal van jelen Dél-Szíriában, és készen állnak egy esetleges konfliktusra Izraellel.

Izrael és a Hezbollah legutóbb 2006-ban egy véres, két hónapos nyári háború során küzdött meg egymással. Körülbelül 165 izraeli és 1200 libanoni halt meg a konfliktus alatt.

Hozzászólás