Bécsi mézesmadzag

1

Gideon Peer/ujkelet.live

Ülök a Vígszínházzal szembeni padon. Várok valakire. Hátam mögött a körút délutáni zajos forgalma, a 6-os és a 4-es villamosok csörömpölése, az autók zúgása, búgása, fékcsikorgása. Jószerével semmit sem hallok mindebből, amolyan háttérzaj csupán. Szememmel a Vígszínház épületét pásztázom. Van mit nézni. Arányaiban megbonthatatlan egész, előkelő, tiszteletet ébresztő. A bejárat kovácsoltvas teteje, kidolgozása, az óriási ablakok ívei, a szobrok, az erkélyek finom arányai vonzzák a tekintetet.

Egyedül ülök, egy egész padot foglalok el. Nem sokáig. Egy – a nyárias idő dacára melegen öltözött – idős hölgy telepszik a lóca túlvégébe. Elhelyezkedik, elrendezi magát, körbenéz, pihenni készül, kifújni magát. Amúgy minden a helyén: kalap, sál, kabát, visszafogott, egymáshoz passzoló szinorgia, de inkább kellemes összhang.

Telefont vesz elő a táskájából. Okos, mármint a telefon. Szétnyitja, mert visszafogottan színes tokja is van a készüléknek, és tárcsázni kezd. A hívott fél jelentkezik.

Hogy vagytok – kérdi – majd megadja a kordinátákat, ahol ebben a pillanatban tartózkodik.

Feltehetően a lányával beszél, a gyerekek, unokái felől érdeklődik. Minden szót hallok, a köztünk lévő távolság nem távolság. 

Arra gondoltam – mondja -, hogy elmehetnénk két napra Bécsbe.

Kiderül, hogy látott egy hirdetést, utazással, normális szállással a belváros közelében, igazán jutányos áron. A vonal végéről gondolkodási szünet következik, aztán a válasz inkább nem, mint igen, érzésem szerint.

A hölgy nem adja fel, újra próbálkozik. Magában már átgondolta, megfontolta ajánlatát.

Úgy képzelem – teszi hozzá -, hogy amíg én elmegyek néhány múzeumba, ti azt csináltok, amihez kedvetek van.

Kaptok tőlem manit, és sopizhattok, amíg én a kiállításokat járom.

Magamban drukkolok a hölgynek, én is nagypapa vagyok, tudom, az együttlétért néha meg kell húzni a mézesmadzagot. Kerül, amibe kerül, végül is jó helyre megy.

De nem, a válasz kitérő, pontosabban nemleges. Nyílván az ifjú hölgy bokros teendőire, elfoglaltságára hivatkozik. Alkalmi szomszédom hangjában nincs megbántottság, szemrehányás, bár az is lehet, előre tudta a választ. Ő lepődött volna meg a legjobban, ha összejön a közös kirándulás. 

Ha nem, hát nem – mondja a Vígszínház előtti padon, amely lehetne akár New Yorkban, Berlinben, Moszkvában, vagy éppen Tel Avivban.

Összekattintja telefonja tetejét, elhelyezi retiküljébe, megigazítja szoknyáját, feláll és elindul lassan a Pozsonyi út irányába.

Majd legközelebb – suttogják távolodó léptei…

1 komment

  1. Ez bizony jó volt.

    Safran Istvan Galaxy S8

    2017. szept. 28. 12:54 ezt írta (“Új Kelet live” ):

    > ujkeletlive posted: “Gideon Peer/ujkelet.live Ülök a Vígszínházzal > szembeni padon. Várok valakire. Hátam mögött a körút délutáni zajos > forgalma, a 6-os és a 4-es villamosok csörömpölése, az autók zúgása, > búgása, fékcsikorgása. Jószerével semmit sem hallok mindebből, amolyan h” >

Hozzászólás