A hadsereg 50 fős delegációt küld a földrengés sújtotta Mexikóba

0

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők polgárvédelmi parancsnokságának 50 fős küldöttsége várhatóan szerda délután Mexikóvárosba utazik, hogy segítsen a helyi csapatoknak az ország földrengés sújtotta részein, mondta a hadsereg szóvivője.

Legalább 248 ember halt meg, amikor egy hatalmas, 7.1 magnitúdó erejű földrengés rázta meg kedden Mexikót.

Kedden késő este, Benjamin Netanjahu hivatala elmondta, hogy Mexikó igénybe veszi Izrael segítségét, miután Netanjahu felajánlotta segítségét.

“Netanjahu elrendelte, hogy szervezzenek egy kutató és mentő csapatot, hogy mielőbb Mexikóba utazhassanak” – mondta az irodája.

Az 50 fős küldöttség többnyire mérnökökből áll, akik segítenek felmérni az épületek szerkezetének integritását Mexikóvárosban és más érintett területeken. A kutató- és mentőszemélyzet csupán néhány főből áll, és nem állítanak tábori kórházat. A hadsereg szóvivője azt mondta, hogy a jövőben előfordulhat, hogy kiküldenek ezekre a feladatokra is egy delegációt, de erről még nem született döntés szerda reggel.

“Ez az, amit most küldünk. Bármi más is történjen a jövőben, az a jövőben fog történni”- mondta

A katonákat az izraeli légierő Boeing sugárhajtású repülőjén – egy portugáliai megállóval – szállítják Mexikóba. Kb. 15 órakor fognak felszállni, de a szóvivő azt mondta, hogy a pontos idő változhat, mivel az előkészületek még mindig nem fejeződtek be.

A küldöttségnek szeptember 29-én, jom kippur előtt vissza kell térnie, mondta a szóvivő.

A hadsereg főrabbija különleges felmentést adott a küldöttség számára az utazásra, mivel a zsidó Ros Hásána ünnepén a levegőben lesznek, ezt a tevékenységeket pedig a vallási törvények tiltják.

A küldöttség vezetője Dudi Mizrahi tábornok, a hadsereg kutató- és mentőegységének vezetője.

“Segíteni fognak az épületek felmérésében. Mely épületekbe mehetnek be az emberek, és melyeket kell lebontani “- mondta a hadsereg szóvivője.

A Mexikóba utazó katonák többsége tartalékos, jegyezte meg.

Az izraeli hadsereg gyakran az elsők közötti ország, amely humanitárius delegációt küld a természeti katasztrófák által sújtott országoknak.

Az izraeli katasztrófaelhárítási küldöttségek segítséget nyújtottak 1999-ben egy földrengést követően Törökországban, Haitiben 2010-ben, a 2013-as Fülöp-szigeteki tájfunt követően és legutóbb a 2015-ös nepáli földrengést követően.

Tavaly az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Világszervezete megállapította, hogy Izrael rendelkezik a világ legjobb sürgősségi orvosi csoportjával.

kiemelt kép: az Izraeli Védelmi Erők egységei a nepáli katonákkal  (2015) fotó- Itay Blumenthal

Hozzászólás