Távvezerlésű tengeralattjárók és mesterlövész drón – Izrael bemutatta jövőbeli fegyvereit

0

Avi/ujkelet.live

A Védelmi Minisztérium fegyverfejlesztési részlege kedden kilenc új technológiai fejlesztést mutatott be, köztük két távvezérlésű tengeralattjárót és egy hibrid tankot, amelyek az elkövetkező években az Izraeli Védelmi Erők szolgálatába fognak állni.

Néhány ilyen technológia fejlesztése már előrehaladott szakaszban van és bemutatásra került a hadsereg számára megfontolásra, míg a többi még csak tervezési fázisban van, évekbe telhet, mielőtt bevetésre készen állnak.

A minisztérium Fegyverfejlesztési Hivatala (Mafat) külföldi és hazai vállalatokkal együttműködve fejlesztette ki az új technológiákat, de az egyik projektbe bevontak egy állami egyetemet is. A Hivatal hatáskörébe egyébként több ezer munkás és több száz katona tartozik és egyidejűleg mintegy 1500 védelmi projektet kezel.

Daniel Gold dandártábornok osztályvezető szerint a Mafat megpróbál kapcsolatot teremteni a katonákkal és ilymódon mérik fel, hogy mire van szükségük, majd olyan fejlesztést dolgoznak ki, amelyek megfelelnek az igényeknek. “Próbáljuk nem korlátozni magunkat a világon elterjedt klasszikus módszertanokra”, amelyek tipikusan top-down erőfeszítések, nyilatkozta kedden a dandártábornok.

Ezen kívül az osztály “próbálja megjósolni, hogyan nézne ki egy képzeletbeli, jövőbeli csatatér az aktuális fenyegetettségek és a technológiák ismeretében” – nyilatkozta Gold.

A kedden bemutatott egyik legjelentősebb technikai fejlesztés a Carmel páncélozott jármű volt, amely a hadsereg jelenlegi, 40 éve használatban lévő Merkava tankját fogja lecserélni.

A Merkava azontúl, hogy a hadsereg fő harckocsijaként tartják számon, a Namer páncélozott személyszállító és különböző harci gépjárművek alapja is. A minisztérium szerint a Carmel hasonló funkciót fog betölteni, és minden javítható lesz benne a mozsárágyútól az aknakifordító ekéig. Előnye többek között, hogy ellentétben a Merkavával, amely négyfős személyzetet követel, a Carmel csak kettőt.

Az új hibrid tank gázturbinás motorral működik és a Mafat valamint a Merkava fejlesztette ki különböző védelmi társaságokkal együtt.

A minisztérium szerint a Carmel “könnyű, kicsi, gyors, halálos, tartós, könnyen kezelhető és viszonylag olcsó lesz.”

A Fegyverfejlesztési Hivatal két távirányítású tengeralattjárót is bemutatott.

A nagyobbik merülő neve Caesaron felszerelhető különféle szenzorokkal és kiegészítőkkel, kifejezetten hírszerzési feladatokra készült.

A nagyobb Caesaron mellett a minisztérium bemutatott egy kicsi, egyelőre név nélküli tengeralattjárót is, amelyet jelenleg a Bar Ilan Egyetem segítségével fejlesztenek.

A kis merülő drón célja a “keresés és a küldetések feltérképezése” – mondta a minisztérium.

“A világon létező hasonló tengeralattjárók árának egyharmadába kerül, és felülmúlja őket azzal a képességével, hogy képes lebegni és mozogni minden irányba” – tette hozzá a minisztérium.

A hivatal három új típusú drónt is bemutatott. Közülük kettő távirányítású szállító-, míg a harmadik egy támadó drón.

A két szállító drónt a védelmi cégek közötti nyílt versenyre írták ki.

A minisztérium szerint a verseny követelménye szándékosan nagyon általános volt: “olyan kis UAV vagy drón fejlesztésére irányul, amely képes önállóan repülni nyolc kilométeres távolságra, 150 literes teherbírású, és legalább 60 kg súlyú”. A drónnak a csomagot egy előre meghatározott helyre kell szállítania, majd le kell dobnia és vissza kell térnie a bázisra.

Végül két nagyon különböző drón teljesítette a versenyt, az egyiket az állami tulajdonú Israel Aerospace Industries fejlesztett ki, a másikat a magán Aeronautics Defense Systems Ltd.

Az IAI drónja alapvetően egy távvezérelt helikopter. Két forgóval rendelkezik, a fő rotor elől helyezkedik el. Közel 180 kilogrammot bír el, és maximális sebessége 93 mérföld óránként (150 kilométer / óra).

Az Aeronautics drónja több rotorral rendelkezik, sokkal kisebb és sokkal kevésbé erőteljes, fele annyi súlyt bír el és fele olyan gyors mint vetélytársa.

Mivel mindketten befejezték a versenyt, nem volt egyértelmű győztes.

A Fegyverfejlesztési Hivatal továbbá bemutatta a Duke Robotics Inc. nevű amerikai cég által gyártott támadó drónt is.

A TIKAD néven ismert eszköz képes támadni és pontosan lőni egy támadópuskával. A drón még nem áll működésre készen, de fejlesztése már előrehaladott állapotban van.

“Alkalmasságát harci feladot elvégzésére jövőre fogják fontolóra venni” – nyilatkozta a Védelmi Minisztérium.

A Hivatal számos olyan pilóta nélküli járművet is bemutatott, amelyeknek a hadsereg fontolóra veszi a használatát. Ez magában foglalta a már meglévő járműveket – teherautók, D-9 buldózerek -, amelyeket átalakítottak távvezérlésűvé vagy önvezetővé, valamint speciálisan gyártott járműveket.

A minisztérium szerint ezek az önvezető járművek reményeik szerint képesek lesznek helyettesíteni az emberi jelenlétet olyan területeken, mint a harci technika és a logisztika.

A hadsereg már számos önvezető járőrkocsival és teherautóval rendelkezik.

Végül a minisztérium bemutatott egy új fegyver-rendszert, amely biztosítja, hogy a katonák csak a célpontot találják el, és ne az ártatlan járókelőket.

A katona egy elektro-optikai célzási rendszert használ, hogy rögzítse egyetlen gombnyomással a célpontot, ezzel beállítja a fegyvert, hogy csak a célpontra tüzeljen.

A SMASH rendszer hamarosan a hadsereg földi erőit fogja szolgálni. “Az eddigi tesztek azt mutatták, hogy a rendszer használata jelentősen megnövelte a célpontokat érő találatok százalékos arányát, és csökkentette a járókelőket ért találatok százalékos arányát,” – nyilatkozta a minisztérium.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..