Az izraeli nemzeti labdarúgó-válogatott kapitányát felfüggesztették, lemondta a válogatottságot

0

ujkelet.live

Az izraeli nemzeti labdarúgó-válogatott kapitánya vasárnap este bejelentette visszavonulását a csapattól, órákkal az után, hogy 12 hónap felfüggesztést kapott, mert letépte a kapitányi karszalagot egy létfontosságú bajnoki meccs alatt, melyet Izrael elvesztett.

Eran Zahavi a hírt Instagramon jelentette be.

Az IFA Zahavit felfüggesztette a válogatottbeli szerepléstől a szombati mérkőzés után, mert cselekedetét sportszerűtlennek ítélték. Az eltiltás egy évre szól és a játékos soha többé nem lehet a válogatott csapatkapitánya.

“Hibáztam, elnézést kérek,” – írta Zahavi. “Úgy döntöttem, hű leszek magamhoz és ahhoz, amit helyénvalónak tartok. Fontos számomra, hogy tudjátok, mindig mindent beleadtam a csapatba, ezennel bejelentem visszavonulásomat a válogatott csapattól.

“A nap végére egy ember vagyok, akinek érzelmei vannak, aki a szivére veszi a dolgokat, aki megsértődik, és aki néha hibázik is, ahogy mindannyian” – mondta. “Egy hosszú tanácskozással és beszélgetéssel folytatott nap után a családommal és a karrierem során velem együtt dolgozó emberekkel, meg akarlak kímélni titeket az összes bizottságtól, szakértőtől, újság cikktől és a bírósági harcoktól, amelyeket mindenki nekem szán.

A szombati párharcban Izrael volt az esélyesebb a győzelemre, de 90 percig nem tudott gólt lőni, a macedón csatár, Goran Pandev 73. percben szerzett találata gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. Az vereséggel Izrael minden reménye odalett, hogy kvalifikálja magát a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

A vereség miatti frusztráció a játék vége felé meg is mutatkozott, a hazai szurkolók fújolásba kezdtek a haifai stadionban, Zahavi válaszul letépte a karszalagját, és dühösen eldobta.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Zahavi azt mondta, hogy a hazai közönség fújolása csak fokozta frusztrációját.

“40 éve nem jutottunk ki világbajnokságra. Negyven év anélkül, hogy előrelépnének. Amikor meghallottam a fújolást, felrobbant a szívem,” – mondta.

Izrael az 1970-es világbajnokság óta nem tudta kvalifikálni magát.

Izrael kedden Olaszországgal fog játszani a Reggio Emíliában.

A héber nyelvű Ynet híroldal szerint Tomer Hemed veszi át a kapitányi posztot az olaszok elleni meccsen.

Az IFA elnöke, Ofer Eini elmondta, hogy “egy futballistának, és főleg egy csapatkapitánynak minden helyzetet tudnia kell kezelni, és meg kell őriznie a csapat becsületét, amikor egy maroknyi szurkoló úgy dönt, hogy megvetésüket és csalódottságukat fütyülés formájában fejezik ki. Az izraeli csapat, a becsület és a sportszerűség mindig fontosabb, mint bármely eredmény a füvön.”

A kulturális és sport miniszter Miri Regev is megrótta Zahavit, amiért tettével rossz példát mutatott az izraeli fiataloknak.

2016. júniusában Zahavi két és fél évre szóló szerződést írt alá a kínai Guangzhou R & F klubjával 12,5 millió dollárról.

Zahavi ezen felül gólonként 20 000 $ -os bónuszt kap.

Az egykori Maccabi Tel Aviv csillag a második izraeli játékos, aki Kínában focizik. Liron Zarko volt az első, ő 2009-ben csatlakozott a Chongqing Lifanhoz.

Hozzászólás