Netanjahu megígérte, hogy kormánya nem evakuál több telepet

0

Avi/ujkelet.live

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn ígéretet tett arra, hogy kormánya nem evakuál több telepet. Szavai néhány nappal az amerikai delegációval való találkozása után hangzottak el, akik a békefolyamatok újraindítása miatt érkeztek Izraelbe.

Az izraeli telepek 50. évfordulóját ünnepelve Szamáriában – Észak-Ciszjordánia bibliai neve – Netanjahu több ezer emberhez szólt: “Azért vagyunk itt, hogy örökké itt maradjunk. Nem lesz több telep rombolás Izrael földjén.”

“Ez őseink öröksége” – mondta. “Ez a mi földünk.”

Azt is hangsúlyozta, hogy Izraelnek milyen veszélyekkel kell szembesülnie, ha kivonul Ciszjordániából, ami kulcsfontosságú feltétel a palesztinok számára a jövőbeli békeszerződésekben.

“Szamária stratégiai eszköz Izrael Állam számára” – mondta a miniszterelnök. “Ez a kulcs a jövőnkhöz. Mert ezekről a magaslatokról, a Hatzor-hegy csúcsairól láthatjuk az egész országot.”

Továbbá emlékeztette a hallgatóságot, hogy Izrael hiába vonult ki a telepekről a múltban, semmit nem kapott cserébe.

– Településeket vertünk szét. Mit kaptunk cserébe? Rakétákat. Ez nem fog mégegyszer megtörténni,”- mondta a miniszterelnök Izrael 2005-ös, Gázai övezetből való kivonására hivatkozva. “Azok számára mondom, akik el akarják temetni azt, amit elültettünk, hogy elmélyítjük gyökereinket.”

“Képzeld el, hogy ezeken a hegyek a radikális iszlám erői voltak” – mondta Netanjahu, aki ezt a világ vezetőivel is közölte. – “Ez veszélyeztet minket, veszélybe sodorna, és ez veszélyeztetné az egész Közel-Keletet.”

A miniszterelnök felidézte az első alkalmat, amikor mint katona Szamáriába érkezett. Úgy érezte, hogy a pátriárkák nyomdokain jár, és bibliával a kezében járta be a környéket.

Netanjahut lelkesen üdvözölte Josszi Dagan telepes vezető, és a nagy, kizárólag vallásos tömeg éljenezte a miniszterelnök szavait.

Netanjahu az elmúlt két hónapban három rendezvényen beszélt Ciszjordániában. Júniusban az Ariel Egyetemen új orvosi iskolát nyitott meg, melyet Sheldon Adelson kaszinó mágnáns finanszírozott.

Egy magas rangú palesztin tisztviselő azt mondta hétfőn, hogy az amerikaiak a múlt héten három-négy hónapos “türelmi időszakot” kértek a béketerv elkészítéséhez.

Nabil Shaath nyilatkozata szerint a palesztinok megismételték követelésüket, hogy Izrael vessen véget a telepes építkezésnek és vonuljon ki Ciszjordániából, amelyet az 1967-es hatnapos háborúban foglalt el.

Miközben a nemzetközi közösség az összes izraeli építkezést illegálisnak tekinti a zöld vonalon túl, Izrael hivatalosan különbséget tesz a kormány által jóváhagyott települések és az illegálisan épített előőrsök között, amelyeket néha evakuálnak és lebontanak a bírósági végzéseknek megfelelően.

Izrael 10 éves jogi csata után rombolta le Amonát februárban, miután a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy palesztin illetőségű földre épült.

forrás: The Times of Israel

kiemelt kép: 2017. augusztus 28. Kobi Gideon/GPO

Hozzászólás