Férfi lettem

0

Gideon Peer/ujkelet.live

Tudom, legalábbis furcsaságszámba megy a fenti kijelentés egy olyan ember szájából, aki kenyere javát már megette, illetve, ne szépítsünk, hajlott korú, egész pontosan: idős úr.
Hogy megértsük, miért lettem hírtelen, egyik pillanatról a másikra férfi, vissza kell menni az időbe, és nem is keveset: cirka 60 évet. Akkortájt voltam 13 éves. Nem nagy dicsőség – tudom – de az sem sikerült – sajnos – mindenkinek, itt azokra az évfolyamtársakra gondolok, akiknek volt szerencséjük – szerencsétlenségük – közvetlen a háború előtt születni.

Aki megérte – mint jómagam – annak eljött a felszabadulás, amelyre ma sem tudok jobb és szebb kifejezést találni, és – a magam részéről – nem is keresek, megmaradok a – mára már – vitatott szónál.
Szüleim – témához tartozik – nem voltak vallásosak, különösen nem a háborút követően, miután családjaik nagy részét elvesztették. Aztán jött a kommunista éra: igen, ilyen is volt Magyarországon, akárhogy is tűnik mára már úgy, mintha sosem lett volna. Sőt, voltak kommunisták is, illetve párttagok, akik akkor komolyan gondolták, hogy szebb és jobb jövőt építenek. Mint a szüleim is. Ez oknál fogva nem nőttem vallásos környezetben, inkább az úttörőség vitte nálunk a prímszerepet, abba voltam belegabalyodva (mértékkel). Nem tűnt fel egy másodpercre sem, hogy zsidó gyerek létemre nem volt Bar Mitzvám, jószerével észre sem vettem, milyen fontos színfolt hiányzik életem palettájáról.

De hagyjuk a régi, elmúlt időket, beszéljünk a máról.

A sorban következő unokám készül a Bar Mitzvájára, ami – hol máshol – Jeruzsálemben, a Nyugati Falnál lesz megtartva. Meséltem anyjának – lányomnak – hogy ennek kapcsán hírtelen rájöttem, nekem nem adatott meg az ünnepség, aminek során a zsidó gyerek férfivé válik.
Ennyiben maradtunk. De – ha már egyszer felmerült bennem a kérdés, nevezetesen, miért nem volt nekem Bar Mitzvám – igyekeztem kibogozni a gordiuszi csomót. Azt tudtam, hogy a vallástalanság, a népi demokrácia és az én úttörőségem együtt sem lehetett elég ok ahhoz, hogy szüleim ilyen hagyományos ünnepet ne tartsanak meg. Sajnos, már nincs kit kérdezni az esetleges okok felől, nekem kell megfejtenem a rejtélyt.

Számolgatni kezdtem. Mikor lettem 13 éves? Egyszerre világossá vált minden. A neves dátum 1956 decemberére esett. Debrecenben laktunk, húgom ugyanazon év májusában született.
Feloldoztam szüleimet: megértem és elfogadom, hogy azokban a napokban kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy engem férfivé avassanak. Aki ismeri a magyar történelmet – gondolom – szintén igazat ad majd nekik. De ami volt, elmúlt, visszahozhatatlan, megismételhetetlen.
Gondoltam én. A lányom viszont másképp látja a világot, nem hiszi, hogy vannak jóvátehetetlen dolgok. A Bar Mitzva sem ezek közé tartozik. Közölte velem, hogy rabbijával megbeszélte, unokámmal együtt – kicsit ugyan megkésve – nekem is megtartják az ünnepséget.

Mit szólok hozzá? – kérdezte.
Mit szólhatnék? – kérdeztem magamtól.

Azt, és csak azt, hogy természetesen örülök, és különösen jól esik, hogy gondja-baja mellett ez a „csekélység” is eszébe jutott.
Még pár nap, és – unokámmal együtt – a rabbi férfivá fog avatni. Úgy gondolom, éppen ideje, ellenkező esetben egy idevonatkozó kérdésre odafent csak hebegnék-habognék…
Még egy dolog. Ha egyesek eddig úgy ítéltek volna meg, hogy alkalmasint gyerekesen viselkedem, infantilis dolgaim vannak, nos, eljött az ideje, hogy felkészüljenek rá: pár nap, és – ha minden jól megy – ez is meg fog változni. Végre én is férfivé érek.

Hozzászólás