Bennett reméli, nem lesz vádemelés Netanjahu ellen

0

Avi/ujkelet.live

Megtörve a Likud párt koalíciós partnereinek csendjét a Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen folytatott nyomozásokkal kapcsolatban, a Zsidó Otthon elnöke, Naftali Bennett támogatásáról biztosította a kormányt vasárnap, mondván, reméli, hogy a vizsgálatok “vádemelés nélkül” fognak véget érni.

“Izraelnek stabilitásra van szüksége, támogatnunk kell a nemzeti kormányt, elkötelezettek vagyunk, hogy folytassuk a munkát” – nyilatkozta Bennett néhány órával azután, hogy Netanjahu finoman jelezte csalódottságát, amiért a miniszterei nem támogatták.

“A miniszterelnök vélhetően ártatlan, és remélem, a nyomozás vádirat nélkül zárul” – mondta Bennett, miközben sürgetett, hogy senki ne próbáljon nyomást gyakorolni a bűnüldöző hatóságokra.

A rendőrség állítólag közel áll ahhoz, hogy két korrupuciós ügyben vádemelést javasoljon Netanjahu ellen. Vasárnap reggel több Likud-miniszter védelmébe vette a miniszterelnököt, de többségük úgy döntött, hogy kimarad a harcból.

Ari Harow, a miniszterelnök egykor legfontosabb munkatársa pénteken vádalkut kötött, egy nappal, hogy a rendőrség először jelentette ki egyértelműen, hogy Netanjahu ellen “vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés”  vádakban folyik nyomozás.

A vasárnapi hétindító kabinet ülés nyílt részén Netanjahu figyelmen kívül hagyta a fejleményeket, helyette a togói elnök hétfői látogatásáról és egy új biometrikus azonosító rendszerről beszélt. Csak ezek után, zárt ajtók mögött említette a nyomozásokat.

“Köszönetet szeretnék mondani a minisztereknek” – mondta Netanjahu koalíciós források szerint, “akik nyilatkoztak”.

A megjegyzést néhányan gúnyosnak értelmezték, beleértve a saját Likud-pártjában lévőeket is, akik elkerülték a nyilvános nyilatkozatokat vagy interjúkat a témában.

Az ülésre érkező 22 miniszter közül csak egy egyezett bele, hogy interjút adjon a kabinetszobán kívül az újságíróknak.

Miri Regev kulturális miniszter, aki a miniszterelnököt támogató interjúk egyikét adta előzőleg, azt mondta, hogy sem ő sem a miniszterelnök nem aggódik a közelmúltbeli fejlemények miatt.

A Netanjahut érintő két eset közül az egyik szerint a miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Árnon Mozesszel, a Yedioth Ahronoth kiadójával és felajánlotta, hogy kedvezőbb cikkekért cserébe segít stabilizálni a lap helyzetét, a fő rivális, Israel Hayommal szemben (2000 sz. ügy).

A másik esetben (1000 sz. ügy) a gyanú szerint a miniszterelnök és felesége drága ajándékokat fogadott el az izraeli születésű hollywoodi producer, Árnon Milchan milliárdostól. Az ajándékba kapott drága szivarok és pezsgő értéke többszázezer sékel. A rendőrségi nyomozás szerint Benjamin Netanjahu az elsőszámú gyanúsított az ügyben.

Benjamin Netanjahu következetesen kitart korábbi nyilatkozata mellett: egyik esetben sem történt jogellenesség.

Vasárnap Regev szenvedélyes interjúkat adott héber nyelvű rádióállomásoknak, elutasítva az állításokat.

“A média és az ellenzék egyes csoportjai 20 éve próbálják tönkre tenni a miniszterelnököt” – mondta a katonai rádiónak. “Ugyanaz a helyzet most is ezekkel a féligazságokkal a legutóbbi korrupcióval kapcsolatban. Nem fog sikerülni.”

A kormány ülés után Tzipi Hotovely helyettes külügyminiszter elmondta, hogy a média megpróbálja kikényszeríteni Netanjahu távozását anélkül, hogy tisztességes tárgyalást biztosítana számára.

“Kritizálni a kormányt törvényes dolog. Az viszont nem jogszerű, hogy egy előre megfogalmazott ítéletet kényszerítsünk a jogi hatóságokra – nyilatkozta.

Ayelet Shaked igazságügyminiszter, Bennett Zsidó Otthon pártjából azt mondta, hogy a törvény nem követeli meg, hogy a miniszterelnök lemondjon, hacsak nem ítélik el erkölcsi zűrzavarot okozó bűncselekmény miatt. A minisztereknek ugyanakkor le kell mondaniuk, ha vádat emelnek ellenük, – bár ezt az eljárást a jogi szakértők sem fogadják el egyöntetűen.

Shaked a 2-es csatornának azt mondta, hogy ellenezi a kormány feloszlatását, de etikai következményei lehetnek, ha Netanjahut vád alá helyeznék.

“Ha olyan helyzetbe kerülünk, amelyben vádiratra kerül sor, akkor a koalíciós pártok össze fognak ülni, és megfontolják, mit tegyenek” – mondta.

Netanjahu elődje, Ehud Olmert 2009-ben lemondott, mielőtt vádat emeltek ellene.

Péntek este, egy órával, hogy bejelentették a Harow-alkut, Netanjahu azt mondta, az ellene folytatott vizsgálatok “háttérzajok”, és ő az izraeli állampolgárok nevében végzett munkára fókuszál.

Hozzászólás