Hírek

Tis’á böáv 5777 – Jeruzsálemi emlékezés az időtlenre

Halmos László/ izraeli-hírlevél

Hétfő estétől kedd estéig emlékezünk a két jeruzsálemi Templom pusztulására. Két, az ókor különböző időszakaiban állt Szentélyről, amelyet egy-egy, az országra törő nagyhatalom az állami léttel együtt megsemmisített. A két Templom elpusztítása a zsidó hagyomány szerint ugyanarra a napra, Áv hónap 9.-re esett: az elsőt Nebukadnécár babilóniai hadai rombolták le a keresztény időszámítás előtt 587-ben, a másodikat Titusz római légiói, a keresztény időszámítás 70. évében.

(A gyásznap héber elnevezése: tis’á böÁv. A tis’á jelentése kilenc, Áv pedig a zsidó időszámítás ötödik hónapja.)

A modern Izrael zsidó lakossága különbözőképpen viselkedik ezen a napon. (És ezen a ponton idéznem kell a feledhetetlen Popper Pétert, aki elmesélte, hogy egy indiai asramban megmagyarázták neki, mi az, hogy ’vallás’. Vallás az, ahogyan viselkedsz, amikor egyedül vagy.)

A hagyományt követők egész napos böjtöt tartva a zsinagógákban, földön, vagy felfordított székeken ülve mondták az „Éjchá” kezdetű sirámokat.

A zsidóságot nemzeti azonosságként megélő többség böjtölve, bár kevésbé imádkozva emlékezik a minden későbbi „soá”-t megelőlegező vészre.

Mások – köztük amúgy büszke izraeliek – teljesen negligálják az emléknapot. Úgy gondolják, hogy a zsidó állam feltámadt, Jeruzsálem megépült, az országban virágzó városok és községek százaiban él a nép – a gyász és a böjt ideje lejárt.

Ha segítségül hívjuk a logikát, kideríthetjük, hogy utóbbiak nem járnak el helyesen. Jeruzsálem még nem épült meg. Még nem ép.

A „Jiszráél” nép- és országnév, a „Jehuda” személynév (ebből származik a magyar „zsidó” népnév is), és, persze, Jerusálájim, azaz Jeruzsálem neve mind, mint a héber Szentírásból származik, amelyet minden kultúrnép ismer. Akkor is ismer, ha nem ismeri el (ami az ő baja, nagy baja).

Ennek az Írásnak az alapján voltunk itt, vagyunk itt, leszünk itt, és a bennünket ért katasztrófák is az Írás függvényében értelmezhetők, ha nem is mindig érthetők.

Ugyanez az Írás hagyományozta Izraelre a Templom megépítését, majd az Első Templom lerombolása után hetven évvel a Második megépítését.

És a Második lerombolása után közel 2000 évvel az Írás-tudók vitatkoznak a Harmadik megépítésén. Nem a szükségességén, arról nincs vita. A módján és a lehetőségén.

Mint ismeretes, a Templomhegyen ma, több mint 1300 éve, két muzulmán mecset áll.

A Templomnak a zsidó léthez nélkülözhetetlen voltát a közismerten ateista Herzl Tivadar (1860 – 1904) is felismerte. Lapozzuk csak fel Herzl „Ősújországát”, fantasztikus regényét, amelyben a megvalósult zsidó államot álmodja meg:

Beteljesült az Idő, és a Templom újra állott. Úgy, mint egykor, a történelem kezdetén, ismét az ég felé törtek az ércoszlopok Izrael szentélye előtt. Balról Boáznak hívták, a jobboldalit pedig Jáchinnak. Az előcsarnokban óriási ércoltár emelkedett s a víztartó medencék, amiket vastengernek neveztek, úgy voltak lehelyezve, mint Salamon király dicsőséges napjaiban. A hatalmas csarnokban most ének és lant zendült fel.

A Templom lényegének és feladatának kutatása az elhivatott bölcsek feladata, de a zsidó történelem mindenki számára sejtet lehetséges utat a jövő felé. Jeruzsálem a Templom megépülésével „ép”, teljes, héberül „slémá”, amely szót és fogalmat maga a „Jerusálájim” városnév is feltételez.

Templom a Templomhegyen

A jeruzsálemi Óvárossal kapcsolatban kétféle falról szoktak beszélni.

A külső fal a ma Óvárosként ismert muszlim- zsidó- örmény- keresztény-negyedeket fogja körbe 4 kilométer hosszan. „Dicsőséges” Szulejmán török szultán építtette a 16. században. Ennek a falnak a héber neve: „chomá”.

A közel 1 négyzetkilométer területű Óváros déli hatodán helyezkedik el a Templomhegynek nevezett 18 hektáros térség. Nevével ellentétben nem hegy, hanem lapos tér. Ezen a térségen állt a keresztény időszámítás utáni 70. évig a Heródes által épített monumentális Szentély, a „Bét Hámikdás”. E térség közepén áll több, mint 1300 éve a Sziklamecset (feltételezik, hogy a Szentély helyén), a tér szélén pedig az Aksza-mecset áll (Salamon király palotájának a feltételezett helyén).

A Templomhegyet egy sokkal régebbi fal vette körül, amelyet Heródes korában emeltek. Ennek a falnak a héber neve: „kotel”. Mára csak a nyugati és déli részéből maradtak meg szakaszok.

A kétféle fal az Óváros déli falainál egy néhány száz méteres szakaszon megegyezik; Szulejmán építészei a Heródes-féle „kotel”-falat felhasználták az egész Óvárost körbevevő „chomá” fal építéséhez.

A Templomban nem imádkoztak. A szertartás látványosság volt, mely megrendült áhitatot keltett a félmillió emberben, akik Pészách (az egyiptomi kivonulás), Sávuot (Hetek ünnepe) és Szukot (Sátoros ünnep) alkalmával Jeruzsálembe zarándokoltak. (A ma gyakorolt zsidó vallás ennek az Isten-szolgálatnak a pótléka.)

A zarándok-tömegek befogadására hely kellett.

Heródes újjáépítette az ő születése előtt fél évezreddel épült Második Templomot, amely a még korábbi, Salamon király által épített Első Templom helyén épült.  Az egész Moriá-hegyet, amely az Even Ha-stijját, a világ alapját jelző sziklát hordta a hátán, laposra gyalultatta és a környéket feltöltette. (A sziklát ma az aranykupolás Sziklamecsetben mutogatják. Innen a mecset neve. Eredeti a szikla? Ki tudja…)

A feltöltés után a sok százezer tonnányi földet meg is kellett tartani. E célból négy grandiózus támfallal (héberül „kotel”) vétette körül a területet: észak, kelet, nyugat és dél felől. A támaszfalak ciklopsz-kövekből épültek és a legalsó sort az alapsziklába vájt vályúkba mélyesztették. Ezeknek a támfalaknak a legnagyobb megmaradt része a Nyugati fal: Hákotél hámáárávi.

Az egyes kövek méretei lenyűgözőek: 12 méter×1,2 méter×4 méteresek; súlyuk meghaladja a hetven tonnát!

A Nyugati fal kétharmadára a muzulmán negyed házai könyökölnek. A szabadon maradt 180 méteres szakasz része az ismert Siratófal: 57 méter széles, 18 méter magas, amelynek látható hét alsó kősora Heródes korából való. A hétből a két legalsót 1967, a Templomhegy bevétele utáni ásatások tárták fel. További tizenkilenc sor a föld alatt van. A föld alatti kősorok egy szelvénye a Fal szélén nyíló boltíves bejárat mögött, a fedett folyosóban, a Fal folytatásában, egy kivilágított aknába lenézve megtekinthető.

A támfalak nemrégen felfedezett legalsó sorai a Templomhegy alapjával érintkeznek. A legfelső sorok a templomhegy szintjének a magasságáig emelkedtek: ez volt az a bizonyos „legyalult”, planírozott sík terület. Ebből a  szintből emelkedett ki a Templom, és az azt körülvevő oszlopcsarnokok – ma pedig a helyén álló Szikla- és Aksza-mecset.

A Templomhegy térsége trapéz alakú volt. Északon szélesebb, 313 méter; délen keskenyebb, 280 méter; hossza nyugaton 485 méter, keleten 470 méter.

Az utolsó előtti fejezet

Mota Gur tábornok „fiai”, az 55.-ös ejtőernyős dandár katonái 1967. június 7-én, kedden reggel 10 óra után foglalták el az Óvárost, benne a Templomhegyet a jordániai légiótól. Röviddel ezután kitűzték az izraeli zászlót a Sziklamecset félholdja mellé, majd a Fal egyik kiemelkedő pontjára.

A mecsetről Mose Dajan honvédelmi miniszter rövid idő múlva levetette a zászlót. A békülékeny és jóhiszemű izraeli vezetés a Templomhegy fölötti védnökséget a zsidóság iránt gonosz szándékú Wakf-nak, a muzulmán hitbizományi testületnek adta át.

Azóta a hegy gyomrában palesztinok által folytatott úgynevezett „területrendezési munkák” örve alatt a szándékosan megsemmisített, darabokra zúzott két-háromezer éves zsidó eredetű régészeti leleteket a kelet-jeruzsálemi szeméttelepre szállítják. Izraeli régészek vezetésével önkéntes fiatalok ezrei túrják át a szemétdombot, mentve próbálva a nehezen menthetőt.

Palesztin és más muzulmán hangadók naponta ismétlik: a jahud-nak, a zsidónak nincs köze „Palesztinához”, még kevésbé Jeruzsálemhez, ahol – szerintük – soha nem állt zsidó szentély.

Gyakran hangoztatott közhely: a Templomhegy a Közel-Kelet gyújtópontja. Pontosítani kell: a Templomhegy Föld bolygó gyújtópontja.

A Templomhegy és körülötte Jeruzsálem regéje befejező fejezete előtt áll. A történelem – illetve eseményei által a Tér és az Idő Teremtője – elmondja még a magáét. 

A tanulmányhoz felhasználtam (Halmos László): Jesurun Élijáhu z”l „Jeruzsálem” 
című könyvét

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s