Kultúra

Okos telefon – buta lakosság

Szerző: S. Zoltán

Jólhangzó cím, mert egy címnek, rendeltetésénél fogva jól kell hangzania, hogy megragadja a közönség érdeklődését. Így van ez a könyvekkel, filmekkel és még újságcikkekkel is.

Aztán később kiderülhet, hogy nem nagyon érthertő miért kapta az “alkotás” pont ezt a címet. De ez már nem fontos. Még akkor sem ha, mint a mi esetünkben, a szerző bevallja, hogy a cím hamis. Hamis, mert a lakosság nem buta! Sőt, okos, nagyon is okos. Talán még okosabb is ,mint az okos telefon. Nem itt van a baj. Másutt.

Ugye nem titok, hogy mi vagyunk a kiválasztott nép? Nem hiszem, hogy sokan, olvasóim közül, kiszállnának ellenem ezért a kijelentésért. Még azért se szólnának meg ha azt mondanám, hogy a zsidó nép úgy nagy általában, okosnak tartja magát. Még gyerekkoromban hallottam azt a mondást, hogy “a zsidó okos, de ha buta akkor nagyon buta”. Vagyis …egy zsidó általábán faji eredeténél fogva, okosnak van elkönyvelve. Nem foglalok állást ebben a kérdésben, lévén hogy érintve lehetek vagy jóra vagy rosszra.

Ami biztos, hogy nem minden, ami Izraelben történt 69 év alatt és ami történik manapság, az nem tulajdonítható az okosság eredményének. Már gyakran kiderült a történelem folyamán, hogy az okosság, ha van is, nem minden esetben biztosítja a társadalmi együttélés alapvető követelményeinek létezését… Szükség van más kellékekre is ahhoz, hogy az élet kellemes, vagy akárcsak tűrhető is legyen a társadalmi élet keretén belül.

Mire gondolok? Jellem, erkölcs, méltányosság, tapintatosság, figyelmesség, jóindulat, tisztesség, stb. Ezeknek a kellékeknek a jelenléte a társadalom viselkedésében, melyben az egyén leéli életét egy állam keretén belül, teszi elviselhetővé vagy jobbik esetben még kellemessé is a társadalom életét.

Mint veterán nyugdíjasnak, és éltes visszavonult életmódomnak köszönhetően nem minden nap ütközök frontálisan ennek a problémának a szimptómáiba. De gyakran, túlságosan gyakran a négy fal közé, ahol tengetem életem, behatolnak a televízió csatornák és az előfizetett napilap és tájékoztatnak arról, hogy mi történik körülöttem az országban a politikai és a biztonsági területeken. Már ez, magában véve, elegendő lenne ahhoz, hogy megzavarja lelki nyugalmamat.

Sokat foglalkoztam ezzel a problémával. Voltak és vannak elképzeléseim, hogy mi kéne ahhoz, hogy ezek a problémák egyszer s mindenkorra eltünjenek mindennapi életem napirendjéről, de tisztában vagyok vele, hogy ezekkel a javasolt megoldásokkal csak áltatnám magam. Mert nincs megoldás, és nem is lesz. Engem már nem is nagyon zavar. Beérem azzal, hogy aggódok gyermekeim és unokáim jövőéért.

Hát elhatároztam, hogy kisebb fába vágom a fejszémet és megkísérlem elemezni azt a problémát, ami egyáltalán nincs semmiféle függő viszonyban a minket körülvevő fanatikus arab-muszlim világ irántunk érzett gyűleletével. Talán nem is kisebb ez a feladat, mint az izraeli-arab viszály megoldása, de talán megvalósíthatóbb.

Hogyan járulhatnék hozzá ahhoz, hogy megszüntessük, vagy legalábbis csökkentsük azonak a szerencsétleneknek a számát, akiknek saját embertársaik oltják ki életüket, csupa közömbösség, fegyelmetlenség, és önző beállítottságú viselkedés miatt. Annál is inkább, mert csak nemrég voltunk tanúi annak, hogy egy 9 éves kisfiú belefulladt az uszómedencébe és a felszerelt kamerák felvételeiről kiderült, hogy mindkét uszómester a medence partján, akiknek feladatuk lett volna megakadályozni mindezt, az okos telefonjának szentelte figyelmét ezalatt. Aztán, szintén a televízió jóvoltából, megragadta figyelmemet egy kép, amint a kamera a jeruzsálemi Óváros egyik kapujánál álló határőrség két tagját kapta el és egyikük közülük minden figyelmét az okos telefonjának szentelte. Szerencsére nem volt azon az este beszámoló terrorista támadásról.

Igen, én harcot hirdetek az utóbbi évtized óriási technikai vívmányának felelőtlen alkalmazása ellen, az ellen, amit az okos telefon járványméretű használata okoz az országban.

Nem akarok szembeszállni a hívőkkel, akik szentesítik a kiásott többezeréves köveket, épületmaradványokat és Írásokat. El tudom képzelni, hogy ha ezer év múlva kiássák utódaink a mai központi tel-avivi buszállomás maradványait a föld alól, azt is majd szent helynek fogják kikiáltani és zarándokolni fognak hozzá. Busz-hegynek fogják hívni és nem Templom-hegynek.

De, ha van valami a világon, amit én Szentnek tartok, az az Emberi Élet. Megtudom érteni, sőt tisztelni is tudom, ha valaki önszántából föláldozza életét valamilyen cél elérése végett. Bár itt is gyakran, nem jól megfontolt, elhamarkodott elhatározás vezethez ehhez az úthoz, s ami visszatekintve rá hiábavalónak bizonyul.

De elítélem az okos telefonok használatát arra, hogy emberéletek kioltására szolgáljanak vagy talán enyhébben fogalmazva,“csupán” előidézzék azt.

Jó néhány hónappal ezelőtt már foglalkoztam ezzel a témával. Ez év márciusában megjelent egy cikkem az ujkelet.live oldalon (Szapulni jöttem népemet, nem dícsérni címmel), amelyben többnyire az illemtanár szerepét öltöttem magamra és rámutattam azokra az illembeli fogyatékosságokra, melyekkel honfitársaim bősegésen megvannak áldva. Csak a cikk végefelé szenteltem írásomat a közlekedési hihágások fokozódó kihatására a balesetek által okozott halálesetekre.

Nem nagy sikere volt a cikknek, össze-vissza 25 like-ot kaptam, de nem sértődtem meg. Azzal vigasztaltam magam, hogy én, tulajdonképpen a bennem felgyülemlett méltatlankodást, neheztelést akartam lecsapolni, hogy nehogy túláradjanak bennem és hogy ez a lecsapolás enyhítse a lelki viharokat, amelyek dúltak bennem. Ezt elértem, ha mást nem is.

Most úgy tűnik, hogy megint betelt a pohár, vesszőparipámmá vált ez a téma, nem tudok napirendre térni felette. Az esti hiradók egyre gyakrabban emlékeztetnek arra, hogy ez ragály nemcsak, hogy nincs megszűnőben, hanem még terjed is. Egyre több család zokog szeretteik sírja előtt, azért mert valakinek a kormánykerék mögött kedve támadt simogatni okos telefonját és csak egy pillanatra nem figyelt az útra.

Sokat elmélkedtem azon, hogyan és miért alakult ki az országban az a bájosnak is minősített viselkedés, ami a sabrai chutzpah néven ismert a köztudatban. Könnyen lehetséges, hogy ez egy tudatalatti reakciója az itt született nemzedéknek, ahhoz a megalázottságokhoz, melyeket apáik vagy nagyapáik szenvedtek el, mint kisebbség a galíciai stetelekben vagy az Atlasz hegyeiben. Most, végre ők az uralkodó osztály, szabad, független hazájukban, minden önbizalommal felruházva és mindent megengedhetnek maguknak. Jól van ez így, ha nem viszik ezt túlzásba és nem teszik ezt saját honfitársaik rovására. Talán nem kellene olyan gyakran fordulni a “bízd rám” kijelentéshez, főleg akkor, amikor a kormánykerék mögött ülnek. Mert a végén kiderülhet, hogy a “bízd rám”-nak semmi alapja nem volt – és tragikusan végződött.

És, így jutottam el ahhoz, hogy gondolkodni kezdtem, hogy a gondos morfondírozáson kívül, milyen gyakorlati ötlettel járulhatnék hozzá ahhoz, hogy csökkenjen, ha nem is tűnjön el teljesen ez a majdnem tizenegyedik csapásnak számítható jelenség az életünkből.

Kezdettem azzal a jó mondással, ami arra utal, hogy “mindenki söpörjön a saját háza előtt”. Arra gondoltam, hogy igyekeznem kéne arra, hogy gyermekeim vagy unokáim hetenkénti látogatása alatt nálam csak 15 percet simogassák az okos telefont és nem 25 percet abból a fél órából ameddig a látogatás tart. Tudnánk többet beszélgetni és talán szívükre is vennék az intelmet.

Aztán arra gondoltam, hogy írok egy cikket az újkeletben, abban a reményben, hogy a cikk olvasói is egyetértenek velem abban, nem szabadna közömbösen elmenni emeleti a jelenség mellett. Abban bíztam, hogy helyeslik Edmund Burke szavait, aki 250 évvel ezelőtt írta “a gonoszság diadalmához csak annyi kell, hogy a jók tétlenül maradjanak”. Érdeklődni kezdtem, hogy melyek a nálunk törvényben előírt lehetőségek, amellyekel a hatóságok küzdhetnek ez ellen a jelenség ellen. Törvényekben nincs hiány. Bírságtól kezdve, vezetői jogosítvány megvonásán át egészen börtönbüntetésig, ha bebizonyosodott, hogy ez okozta a balesetet a hatóságoknak szabad keze van küzdeni a jelenség ellen.

Amit sokaktól hallottam a rendőrségnek nincs elég állománya ahhoz, hogy magasabb elsőbbségi foknak tekintett feladatok teljesítése mellett erre a célra vessenek több figyelmet. Néha a sajtó is hozzájárul ahhoz, hogy a köztudat ne lássa az átlag izraeli “tarbut nehigájában” (vezetési viselkedésében) a balesetek főokozóját. Ilyenkor panaszkodni kezdenek az utak állapotáról, a jelzőlámpák hiányáról és főleg a közlekedési rendőrség nem elégséges jelenlétére az utakon. Ezeken a hiányosságokon lehet változtatni és azt hiszem lehet is észlelni haladást ezen a téren.

Tehát, mi marad hátra az olyannak, mint nekem, aki a cikk megírása elején harcot hirdettem és fogadtam meg az ellen, hogy az okos telefonok betegesen elterjedt használata legyen a halálosan végződő balestek főokozója? Fegyvertáramhoz fordulok és sajnálattal észlelem, hogy nagyon silány minőségű fegyverek állnak rendelkezésemre ahhoz, hogy eredményesen küzdjek ezzel az ellenséggel. Tudom, fordulhatnék jelszavakhoz, mint a nevelés otthon, a szülői házban, az óvodákban, az iskolákban és bízni abban, hogy ez eredményes lesz előbb vagy utóbb az izraeli autóvezetők viselkedésében. Nem vagyok prédikáló alkat. Megengedhetem magamnak, hogy őszinte legyek magamhoz. Én nem hiszek abban, hogy az izraeli társadalom viselkedését a közéletben, beleértve az autóvezetésben, lényegesen meg lehet változtatni belátható időn belül.

Tehát, mi a teendőm? Feladni a harcot? Nem. Mind a mondottak ellenére, inkább elmenekülök amögé a védelmet nyújtó pajzs mögé, ami egész életemben irányította lépteimet, megparancsolva nekem azt, amit Madách olyan tömören fejezett ki Az Ember Tragédiájában – “Ember küzdj és bízva bízzál”. Sovány vigasznak tűnhet sokak szemében, de én küzdök és bízva bízok.

 

Kiemelt kép: freegraffiti. forrás: internet

Advertisements

Kategóriák:Kultúra

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s