Hírek

Sábát sálom

Ziva David/ujkelet.live

Múlt héten úgy adódott, hogy az Ihilov kórházban a sürgősségin 48 órát az úgynevezett családi váróban töltöttem. Az elkülönített szobában közös térségben néhány kanapén lehet várakozni és éjszaka aludni a közeli hozzátartozóknak, akik életveszélyes állapotban lévő szeretteiket naponta mindössze háromszor csak rövid ideig láthatják. A családi tér akár otthonosnak is nevezhető, kis konyha, hűtő, zuhany és televízió teszi elviselhetővé az idegörlő várakozás napjait, ugyanis nem órákról van szó.

Egészen véletlenül, kivülállóként cseppentem egy félig askenázi félig török valamint két szfárádi és egy palesztin család közé. Számomra megrázó élményként kezdetnek egy anya lánya haldoklásának utolsó óráit élhettük át közösen. A többiek hozzám képest sokkal edzettebbnek tűntek, én finoman szólva is kilógtam a sorból. Egyedül voltam, ami itt nem szokás hiszen mindenki családi testülettel vonult be a beteg mellé, addig amíg jobban nem lesz vagy akár a legrosszabbra is felkészülve. Az járt a fejemben én nem okoznék gondot senkinek, mivel nekem senkim sincs és akihez jöttem nem is ismerem, hiszen azért vagyok itt mert neki sincs senkije Izraelben.

Így megy ez mifelénk

Első este elég későn érkeztem, szinte semmi sem volt nálam csak a táskám valamint egy könyv és hirtelen fel sem fogtam, hogy itt fogok éjszakázni egy csomó idegen ember között és két napig haza sem fogok menni. A nyári kánikulából belépve a jéghideg családi pihenőbe egy rövidujjú polóban csak néztek rám, hogy melyik világrészről menesztettek. Elővettem hát a könyvet és meghúztam magam az egyetlen majdnem üres kanapé sarkában. Kis idő múltán megtört a jég, sütivel kínáltak. Kezdtem jobban érezni magam, amikor a melletem ülő szólt, hogy villanyoltás. Mindenki megágyazott magának, elővették a takarót, párnát és miután még egyszer megbeszélték ki mit vár a holnapi naptól, csendesen elaludtak.

Mellettem egy idősebb palesztin férfi ült, kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, mert mindenki lefeküdt és csak mi ketten ültünk egymás mellett szótlanul a szűkös kanapén. A kórházi sürgősségi ügyekben tapasztalatlan vagyok, ezért fogalmam sem volt, hogy milyen felszereléssel kellett volna idejönnöm és egyáltalán mit tudok tenni egy életveszélyben lévő fiatal gyerek érdekében. Egyre inkább aggódtam a rám bízott beteg miatt, akit akkor láttam először és nem volt túl jó állapotban. Talán bennem volt az egyetlen reménye és még nem is tudja, hogy reggelre valószínüleg megfagyok a dermesztő hidegben. Később a férfi teafilter után kutatott a kanapé mellett felhalmozott rengeteg ruha és szatyor között, majd csendben kiment a teával a kezében. Nem emlékszem rá, hogy visszajött vagy sem. Volt egy takaró mellettem az ágyon, végigdőltem és már nem is emlékszem hogyan, de rögtön elaludtam.

Másnap a reggeli vizit után, a török és szfárádi pártfogóim próbáltak közeledni. Kérdezték kihez jöttem anyám, testvérem, lányom. Válaszomra, hogy jóformán egy idegen mellé költöztem be, akinek nincs itt senkije, láttam az arcukon átfutó gyanakvást, aztán győzött a józan ész.

Egy fárasztó nap után este ismét összegyűlt a rögtönzött család és akkor értettem meg, hogy mindenkinek meg van a saját helye, tegnap a palesztin férfi inkább kiment és így használhattam a takaróját és a kanapét egyedül. Most azonban egy újabb éjszaka következett a jéghideg szobában és nekem semmim sem volt. Aznap eltemettük annak nőnek a lányát, akik haldoklott és az egyik család is felszabadult, talán jobban lett a beteg, ezért már nem maradtak egész éjszakára. Felszabadult két ágy. Valamivel vidámabb lett a hangulat és sötétedés után megérkezett a tágabb palesztin család. Két férfi és még az idősebb is, aki éjszaka hagyott aludni. Egy lány és valószínűleg az anya fekete ruhában, csadorban. Zajos köszöntések közepette folyt a napi helyzetjelentés minden vonalon, amikor megérkezett egy tinédzser fiú egy nagy doboz minőségi baklavával. Addig kellett ennünk, amíg elfogyott. Közben szfárádi pártfogóm kölcsönadta takaróját és párnáját mivel aznap éjjel ő sem aludt ott.

Ismét villanyoltás következett. Sehogysem bírtam elaludni. A sötét, néma csendben számos lidérc kísértett. Aggódtam a betegemért, akinek állapota nem sokat javult ráadásul a fejem felett, mintha valaki köveket morzsolt volna. Az idősebb palesztin férfi morzsolgatott valamit, talán imafüzér lehetett. A sötétség lidérceit megelevenítő monoton csörgés közepette, csak elképzelni tudtam, hogy valami ima kellék lehet, hiszen sosem láttam még ilyesmit.

Nyomasztó éjszaka után másnap, péntek reggel megújult a szoba. Elkezdődött a sábáti készülődés. A vizit után, reggeli sütizésre voltam hivatalos. A még meleg szombati babka majszolgatása közben, mint az egyetlen hungari datiát a társaságból, meghívtak az esti sabat vacsorára, majd mindenki ment sürgős ügyeit intézni. Egyedül maradtam a váróban, amikor megjelentek az első hírek a jeruzsálemi rendőrők meggyilkolásáról.

Lassan szállingóztak vissza a többiek, mindenki elfoglalta helyét és el volt foglalva saját dolgaival.  Szemben velem a palesztin férfiak leterítették a szőnyeget és imádkoztak, majd pasztramás szendvicset eszegettek miközben a tévében pörögtek a terror képei. A családot szemmel láthatóan a feketeruhás anya irányította. Amikor megérkezett a tévével szemben leterített imaszőnyegen imádkozott. Előzőleg sokáig keresték a megfelelő tájolást. A váltásra vártam, a többiek a sábátra készülődtek, a jeruzsálemi eseményeket mindenki tudomásul vette érzelmek nélkül. Elszomorított, hogy én nem vagyok ilyen erős. Fáradt és elcsigázott voltam, ami bizonyára kiült az arcomra is. A feketeruhás nő odajött hozzám és azt mondta: hozok neked süteményt, amit én sütöttem és készítünk neked egy kávét.” Szemével intett a lányának, aki rögtön ugrott és hozta a kávét ő pedig a sütiket.

A váltást már nem vártam meg, mert lekéstem volna az utolsó buszt. Bénán próbáltam megköszönni a sütit és kerestem a szavakat, mit lehet ilyenkor mondani. Amikor már az ajtóban voltam a feketeruhás nő utánam szólt: Sábát sálom, chámuda. Nesikot.

Így megy ez mifelénk

Hétköznapok keverednek az ünnepel, a gyűlölet a szeretettel. A kezdők próbálnak hozzászokni, a tapasztaltak még inkább erősödnek.

Azóta a péntek óta elszabadult a pokol, tüntetés, aggreszió, halottak és még több gyűlölet. Véres merényletbe forduló sábáti családi vacsora, intifáda.

A családi váróban most is ugyanazok ülnek és nézik a tévében a vért és a gyűlöletet: az ENSZ elítélte a mészárlást, Erdogán meg Izraelt ítélte el a Templom-hegyi zavargások áldozatai miatt és a fémdetektorokért. Liberman Abbásztól várja, hogy ítélje el a sábát esti mészárlást. A kis szobában a szfárádi pártfogóm csendben meggyújtja az emlékezés gyertyáját. A tévében pörögnek a véres kockák. Abbász felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. A feketeruhás nő gondosan betájolja az imaszőnyeget és áhítattal imádkozik, mert így megy ez mifelénk.

 

Advertisements

2 replies »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s