Abbász Jared Kushner segítségét kérte a fémdetektorok eltávolításához

0

Avi/ujkelet.live

A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász felhívta Jared Kushnert, Donald Trump vezető tanácsadóját csütörtök este és állítólag megkérte, hogy a Fehér Ház gyakoroljon nyomást Izraelre a Templom-hegyre telepített fémdetektorok miatt, melyet a múlt pénteki halálos terrortámadás után üzemeltek be.

A héber nyelvű média szerint Abbász azt mondta Kushnernek, hogy a szent helyen uralkodó feszültség komoly aggodalomra ad okot, és ha Izrael nem tér vissza az erdeti megállapodáshoz, az események kicsúszhatnak az irányítás alól.

Abbász pénteken sürgősségi üléseket tartott a Fatah vezetőivel, hogy megvitassák a kényes helyzetet. A PFSZ Végrehajtó Bizottságával és a Fatah Központi Bizottságával folytatott megbeszélések célja az volt, hogy megfogalmazzák a palesztin álláspontot Izrael péntek reggeli döntésére, mely a fémérzékelőket a palesztin tiltakozások ellenére is a Templom-hegyen hagyta.

A palesztin tisztviselők elítélték a szent hely biztonságosabbá tételét, az intézkedések szerintük megváltoztatták a szent helyre vonatkozó a status quo-t.

Abbász csütörtökön a török elnökkel, Recep Tayyip Erdogánnal is beszélt, és őt is megkérte, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre a fémérzékelők eltávolítására. Állítólag kapcsolatba lépett más regionális vezetőkkel és az ENSZ egyik bizottságával is, hogy Izraelt szorult helyzetbe hozza.

Izrael tagadja, hogy a korszerűsített biztonsági intézkedések megváltoztatták volna a régóta fennálló szabályokat, ellenben ragaszkodott a fokozott biztonság fenntartásához, miután három arab-izraeli fegyveres a szent helyről érkezve meggyilkolt két izraeli rendőrtisztet.

Pénteken kora reggel az izraeli rendőrök letartóztattak legalább tíz Fatah tisztviselőt Jeruzsálemben, akik a gyanú szerint erőszakra buzdítottak a városban.

Jobboldali zsidó csoportok pedig panaszt tettek a jeruzsálemi mufti, Mohammed Huszein ellen, azzal vádolva, hogy erőszakra bátorítja a híveket. A panasz szerint, míg Husszein csütörtökön az Oroszlános-kapunál állt, azt mondta követőinek, hogy “az Al-Aksza többet ér, mint a [zsidók] vére, és értékesebb, mint a lelkük.”

Ofer Golan jobboldali aktivista szerint ez “egyértelmű ösztönzés a zsidók meggyilkolására. A rendőrségnek haladéktalanul le kell tartóztatnia a muftit, még a következő civileket és rendőröket érő támadás előtt.”.

A múlt pénteki terrotámadást követően Izrael lezárta a területet, hogy a katonák további fegyverek után kutassanak, de vasárnap újra megnyitotta a muzulmánok, hétfőn pedig a nem muzulmánok előtt.

Vasárnap Izrael fémdetektorokat helyezett el a Templom-hegy bejáratainál, a döntés felháborította a szent hely irányításával megbízott muzulmán vallási hatóságot.

Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt. A zsidók bár látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.

Izrael többször tagadta, hogy bármilyen változtatást kíván eszközölni a megállapodást illetően.

Hozzászólás