Netanjahu: a fémdetektorok maradnak, legalábbis egyelőre

0

Avi/ujkelet.live

Izrael egyelőre nem távolítja el a fémdetektorokat a Templom-hegyről, de folyamatosan újraértékeli a helyzetet,  mondta Benjamin Netanjahu miniszterelnök Budapesten szerdán.

“Volt egy megbeszélésünk, de nem született döntés. További biztonsági konzultációkat fogunk tartani, “mondta a sajtónak. A Sin Bét és a rendőrség között vita merült fel a kérdésben, Netanjahu azt mondta, mindenkit meghallgat.

“A lehető legcsendesebb módon szeretnénk megoldani ezt a válságot, hogy ismét nyugalom legyen” – mondta Netanjahu. “Beszélünk az arab világgal, és elmagyarázzuk, hogy nincsen semmiféle változás a status quo-t illetően”.

A pénteki halálos fegyveres támadást követően felállított fémérzékelők “olyan eszközök, amelyek megakadályozzák a lőfegyverek Templom-hegyre jutását” – mondta.

Budapesti utazása előtt Netanjahu Párizsba repült. “Amikor elmentem az Eiffel-toronyhoz, észrevettem, hogy valami megváltozott” – mondta. – “Tudod, mi változott? Fémdetektorokat telepítettek.”

Szerdán Netanjahu kétszer tartott konferencia beszélgetést biztonsági főnökeivel.

A 2-es csatorna szerint Gilád Erdán közbiztonságért felelős miniszter és a rendőrség képviselői a fémdetektorok maradása, míg a Sin Bét az eltávolításuk mellett érvelt.

Naftali Bennett a Zsidó Otthon párt vezetője utalt rá, hogy Netanjahu egyike volt azoknak, akik ellenezték a detektorok eltavolítását.

“Támogatom a miniszterelnököt és a közbiztonságért felelős minisztert. Erősnek kell lennünk és gondoskodnunk kell a Templom-hegy biztonságáról.” Bennett megjegyezte, hogy más szent helyeken, mint például Mekkában és a Siratófalnál is használnak fémdetektorokat.

“Ha most engedünk a palesztin nyomásnak, azzal aláássuk Izrael példamutatását, és veszélyeztetjük a látogatók, hívők és a rendfenntartó tisztek életét a Templom-hegyen. ”

Az Egyesült Államok kompromisszumot ajánlott a feleknek, hogy lezáruljon a fémdetektorok okozta krízis a Templom-hegyen, de az izraeli biztonsági tisztek egyelőre nem egyeztek bele a végrehajtásukba.

Palesztin és izraeli források szerint a fémdetektorokat eltávolítanák a szent helyről, ahogy azt a jordán és palesztin papok követelték. Helyette a rendőrség kézi fémdetektort használna, de csak azokon, akiket gyanúsnak találnak.

A szelektív vizsgálatok hasonlóak lennének a Ben Gurion Repülőtéren végzetthez, állítják a források.

Az ötletet, mely mögött az amerikai kormány áll, a Miniszterelnöki Hivatal és a jordánok közötti tárgyalások során prezentálták.

kiemelt kép: Yonatan Sindel/Flash90)

 

Hozzászólás