Hírek

Kasztnerről – Budapesten

Bőhm Ágnes/ujkelet.live

Miért nem tud nyugvópontra jutni a több évtizede tartó „Kasznter-vita”? Idestova nyolc évvel ezelőtt írtam le ezt a mondatot, és – úgy tűnik – ma épp olyan időszerű.

Ennek a cikknek az apropója, egyfelől, az, hogy a napokban, június 30-án volt az évfordulója annak, hogy 73 évvel ezelőtt indult el a pesti kelenföldi pályaudvarról 1684 emberrel az un. „Kasztner-vonat”. Másfelől az adta az okot a cikkírásra, hogy a napokban kézhez kaptam egy most megjelent holokauszt emlékkönyvet, amelyben a következő néhány mondatra lettem figyelmes: „Kasztner megítélése nem egységes. Van, aki embermentőként tekint rá és vannak, akik náci kollaboránsként. Tény, hogy paktuma révén zsidók sokaságát mentette meg, de az a vád is helytállónak tűnik vele kapcsolatban, hogy az 1944. április 10.-én az auschwitzi koncentrációs táborból megszökött zsidó foglyok beszámolója alapján elkészült un. Auschwitz-jegyzőkönyvet (melyről K. R. tudott) a németekkel megkötött egyezségre való tekintettel (sic!) nem volt hajlandó továbbítani. Részben ez vezetett oda, hogy a magyarországi deportáltak nem is sejtették, hogy mi vár rájuk.” Az egyébként tisztességes szándékkal, szakszerű gondossággal megírt dolgozatban, melynek címe „Salgótarján – Auschwitz – Salgótarján” a szerző Póczos Sándor, helytörténész a salgótarjáni túlélők (vagyis három Auschwitzot túlélt asszony, köztük az Édesanyám, Szegő Andorné) tanúság tétele, visszaemlékezése alapján az 1944-ben az észak-kelet-magyarországi, vidéki városban megtörtént eseményeket, a gettósítást, a deportálást, végül a több mint 1300 Salgótarjánból deportált zsidóból a mintegy 150 túlélő visszatérésének körülményit írja le.

Mi lehet az oka, hogy Kasztner Rezső személye és tettei máig éles vitákat váltanak ki? Sőt, ma jóformán már viták sincsenek, mindössze a Kasztnerről elterjesztett téves és hamis állításokat ismétlik, azok is, akik jóformán semmit sem tudnak az akkor történtekről. (Egyébként Kasztnernek Salgótarjánhoz mindössze annyi köze volt, hogy jó barátjának, a tarjáni Gottlieb Lacinak, aki a pesti Rabbiszemináriumon tanult, állítólag felajánlotta, hogy a”Kasztner-vonaton” elmenekülhet. G.L. azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, és sajnos Auschwitzban pusztult el.)

„Aki nem élte át azokat az időket, sohasem fogja megérteni, hogy valójában mi történt. Én 37 éves voltam 1944-ben, és addigra mér tudtam Auschwitzról is, de nem voltam képes felfogni a tragédia súlyosságát”, így emlékezett Kasztnerre a néhai Devecseri László, aki két kiskorú gyermekével és feleségével a „Kasztner-vonaton” menekült meg. Kasztnernek, akit Devecseri még Kolozsvárról ismert, több mentőakciója volt. „1944 elején a Zsidó Segély- és Mentőbizottság, a Vaada elnöke Komoly Ottó volt, Kasztner Resző az ügyvezető, és a vezetőségi tagok között szerepelt Brand Joel (Jenő), mégis Kasztner nevét emlegetik a legtöbben. Devecseri szerint ennek az oka, hogy közülük ő volt a legtragikusabb sorsú figura. A köztudatban Kasztnerről elég egyoldalú az a kép, hogy csupán saját családját, rokonait és barátait mentette. Kevésbé ismert, de tény, hogy Kasztner az Eichmannal folytatott tárgyalásain elérte, hogy még az un. kasztner-vonat 1944. június 30-i elindítása előtt Auschwitz helyett mintegy 18 ezer deportált, vidéki zsidókkal teli vonatszerelvényt a Bécs melletti strasshofi lágerbe küldte. Azok, akik Strasshofba kerültek 75-80 százalékuk életben maradt.

Az egyik, már föntebb is említett vád, amivel Kasztner tetteit illetik az volt, hogy az Eichmannal megkötött állítólagos egyezség feltételeként titokban tartotta, nem árulta el, mi vár az Auschwitzba deportált zsidókra. Azon a tényen kívül, hogy az Auschwitz-jegyzőkönyvek tartalmának Kasztnernál jóval jelentősebb, ugyanakkor tétlen ismerői voltak, „igen naív próbálkozás a kicsinyke magyar cionista mozgalom vezetőit a holokausztról szóló információk szinte egyedüli birtokosaiként beállítani”. Egyébként pedig – írta egy korábbi tanulmányában két magyar holokauszt történész, Molnár Judit és Karsai László – „a közömbös, de inkább ellenséges magyar társadalmi közegben fegyvertelen öregek, nők kisgyerekekkel hogyan, hová tudtak volna tömegesen menekülni?”

Nem árt leszögezni, hogy az alternatíva nem az volt, hogy a magyar zsidóságot teljesen meg lehetett volna menteni, hanem az, hogy a Kasztner-vonaton megmentett 1684 zsidót is meggyilkolták volna a németek. Kasztner szerint csak „két rossz között lehetett választani” és a „vonat”, ha még oly kevés embernek adatott ez meg, mégiscsak egy lehetőség volt a túlélésre.

Ami pedig a Kasztner-vonat utasai által kifizetett „vérdíjat” illeti, nos erről a néhai amerikai történész, a magyar származású Egon Mayer így írt: „120 és 200 között volt azoknak a száma, akik fizetős utasként szállhattak fel a „Kasztner-vonatra”. Köztük volt Egon Mayer családja is hat fővel, akik (14 és 9 éves rokonait is beleértve) fejenként ezer dollárnak megfelelő értéket adtak át egy bizonyos Offenbach úrnak, aki lengyel zsidó menekültként a budapesti Zsidó Tanács megbízottja volt”. Mayer által leírtak szerint: „Jelentős számban voltak a vonatra kerültek közül olyanok is, akik csak bianco csekket adtak arról, hogy majd csak Svájcba érkezésük után fizetnek”. Az utasok közül a többség, mintegy 1500-an nem fizettek. De még a fizetők között is voltak, akik utolsó pillanatban lemondták a helyüket, attól való félelmükben, hogy a vonat nem az eredetileg tervezett úticél felé, vagyis Palesztinába megy, hanem Auschwitzban köt ki. Kasztner fokozatosan alkudta fölfelé Eichmannál a létszámot az eredeti hatszázról 1200-ra, majd 1600 fölé. Végül 1684-en, köztük a 388 kolozsvári, így Kasztnernek és a mentőbizottság más tagjainak, tehát Brand Joelnak a családtagjai is, és náhány ismert személy, tudós, író, Szondi Lipót, Zsolt Béla, Teitelbaum rabbi, de lengyel és szlovák menekültek, árvák és megszökött munkaszolgálatosok és családtagjaik is a vonatra kerültek.

Kasztner emléktábla 2017. Bújtatva. Fotó: Bőhm Ágnes

Kasztner Rezső végül az izraeli társadalom ötvenes évekbeli irracionális és hisztérikus politikai légkörének az áldozata lett. Az 1947-ben Palesztinába kivándorolt Kasztnert a nácikkal való kollaborálással megvádoló koncepciós rágalmazási perben, amelynek ő volt a felperese, 1955-ben első fokon Benjamin Halévi bíró elhíresült verdiktje az „eladta a lelkét a Sátánnak” alapján elítélték, majd 1958-ban, egy évvel azután, hogy az utcán, tel avivi lakása előtt egy orvlövész hidegvérrel lelőtte, az izraeli Legfelső Bíróság – posztumusz – minden vádpont alól felmentette.

„Ha német volnék, akkor lenne emlékművem Tel Aviv-ban”, állítólag ezt mondta Kasztner Izraelben, az ötvenes években barátjának, Hermann Dezső ügyvédnek, aki szintén a Kasztner-vonaton menekült meg. Oskar Schindlerhez hasonlóan, Kasztner is a nácikkal tárgyalt azért, hogy életeket mentsen. Shchindlerrel ellentétben azonban Kasztner tetteinek indítékát megkérdőjelezték, sőt elítélték azok a holokauszt túlélők, akiknek családja nem volt a „Kasztner-vonat” utasai között…

A budapesti belvárosi, Váci utca 12. szám alatti emléktáblán kívül, amelyet a néhai Devecseri László Kasztner iránti hálája jeléül még 1998-ban állíttatott, egy másik impozáns emlékmű is tiszteleg Budapesten a VAADA/a Zsidó Segély-, és Mentőbizottság tagjai emlékének: a Varga Imre által készített, 2002. júliusában a Dohány utcai zsinagóga sírkertjében felállított szobor, amelynek ihletője Pilinszky János Harbach – 1944 című verse volt.

 

Kiemelt kép: Kasztner emléktábla, 2017. Fotó: Bőhm Ágnes

 

 

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s