Százak tüntettek Jeruzsálemben a kormány visszatáncolása miatt Siratófal-ügyben

    0

    Avi/ujkelet.live

    Több mint 500 ember gyűlt össze szombat este Benjamin Netanjahu miniszterelnök rezidenciájánál Jeruzsálemben, tiltakozásul a kormány döntésére, hogy a Siratófalnál tervezett vegyes nemű imádkozó tér építését “befagyasztotta”, és az izraeli betérések ügyében monopóliumot adott az ultraortodoxoknak.

    “A miniszterelnök a következő hetekben meg fogja tapasztalni, hogy az izraeli utcákról és a zsidó közösségek felől jövő felkiáltásokat nem lehet lebecsülni,” mondta Gilad Kariv rabbi, az izraeli Reform Mozgalom vezetője.

    “Nem fogjuk hagyni, hogy az ultraortodoxok monopóliumot kapjanak a betéréseket illetően, és nem adjuk fel, amíg el nem érjük a Siratófalra vonatkozó terv teljes végrehajtását.”

    A tüntetők a “Siratófal a zsidó nép egészéé”, “Mi mindannyian a Siratófal asszonyai vagyunk” és “Vallásszabadságot Izraelben” táblákkal készültek.

    A Netanjahu-kormány múlt hét vasárnap felfüggesztette azt a tervet, amelyet még 2016-ban jóváhagyott egy állandó, vegyes nemű imádkozóhely létesítésére a Siratófalnál, miután ultraortodox szövetségesei felszólították Netanjahut, hogy ejtse a megállapodást. Megjegyzendő, hogy jelenleg is van egy ideiglenes, férfiak és nők számára közös imádkozási lehetőséget nyújtó rész a Falnál.

    Natan Sharansky, aki résztvett azon a találkozón, amelyen Netanjahu bejelentette döntését, kijelentette: “A Jewish Agency elnökeként és partnereink nevében mélységes csalódásomat kell kifejeznem az izraeli kormány mai döntésével kapcsolatban, amely szerint felfüggeszti saját határozatának végrehajtását, hogy méltóságteljes helyet teremtsen az egyenjogú imádkozáshoz a Siratófalnál.”

    “Négy év intenzív tárgyalás után olyan megoldást értünk el, amelyet minden nagy felekezet elfogadott, elfogadta a kormány és a világ zsidó közösségei is” – mondta Sharansky.

    A kormány vasárnap vasárnap előterjesztett egy olyan törvényjavaslatot is, amely az izraeli rabbinátus számára kizárólagos hatalmat biztosít az Izraelben elismert zsidó betérések felett. A betérésre vonatkozó törvényjavaslatot pénteken hat hónapra elhalasztották.

    Az amerikai zsidó szervezetek és magánszemélyek Siratófallal szemben támasztott kritikája ellenére egy izraeli kormányzati tisztviselő lekicsinyelte a lépés jelentőségét, hangsúlyozva, hogy bárki, aki a konzervatív vagy reform szokás szerint akar imádkozni megteheti az ideiglenes részlegen.

    Pénteken Netanjahu irodája tagadta a jelentést, miszerint arra utasította volna a diplomatákat, hogy a nem ortodox zsidókat hibáztassák a Siratófal miatti vitáért.

    Az észak-amerikai izraeli diplomatákat arra utasították, hogy a reform és a konzervatív zsidó mozgalmakat hibáztassák az izraeli kormány és az amerikai zsidóság közötti kapcsolatokban jelenleg zajló válság miatt, állította az izraeli Ma’ariv . A Ma’ariv szerint az irányelv múlt héten egy konferenciahíváson történt, diplomaták és Jonathan Schachter, Netanjahu egyik vezető tanácsadója között.

    Netanjahu irodája egyértelműen tagadta a jelentést.

    “A Miniszterelnöki Hivatal elutasítja azt az utasítást és álláspontot, amelyet a cikkben Schachternek tulajdonítottak”, olvasható a pénteki közleményükben. “A beszélgetés nem úgy történt, ahogy azt a cikkben tálalták.”

    A Ma’ariv-riport szerint csupán szóbeli utasítás történt, amely nem részletezte a nyelvezetet, amelyet Schachter állítólag a diplomákkal szemben használt. Egy nagykövet állítólag azt mondta, hogy csak akkor fogja betartani az utasítást, ha Jeruzsálem írásban továbbítja a beszédtémát.

    A Ma’ariv-cikkben név nélkül szereplő diplomata azt mondta az újságnak, hogy: “Ez igazolja azt a meggyőződést, hogy azok után, ami eddig történt, a miniszterelnök személyzete arra törekszik, hogy az amerikai zsidókat vádolja, akiket mélyen megsértettek a kormány döntései.”

    A Hiddush közvelemény-kutatása szerint – helyi szervezet, melynek célja a vallási pluralizmus előmozdítása Izraelben, a zsidó izraeli válaszadók 63 százaléka nem ért egyet a kormány döntésével, miszerint felfüggesztette a 2016-ban jóváhagyott tervet a Siratófallal kapcsolatban, míg 37%-uk támogatja a döntést.

    A betérésre vonatkozó törvényjavaslat majdnem ugyanolyan népszerűtlen volt a zsidó izraeliek többségének. Az eredmények alapján a válaszadók 64% -a állította, hogy ellenzi a törvényjavaslatot, 36% pedig támogatta.

    A közvélemény-kutatás a Smith Intézet által június 27-én, Izraelben, 500 zsidó felnőtt megkérdezésével történt. A hibahatár 4,5%.

     

    Kiemelt kép: Haaretz

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .