Izraeli katonák eltávolították a terrorista emlékművet Dzseninben

0

Avi/ujkelet.live

Az izraeli biztonsági erők pénteken bevonultak a ciszjordániai Dzseninbe, hogy eltávolítsanak egy palesztin terrorista tiszteletére állított emlékművet. A hadsereg akciója közben összecsapások alakultak ki a helyiekkel, melyben hat palesztin megsérült.

A Palesztin Hatóság múlt hónapban egy “mártírról”, Khaled Nazzalról nevezett el új teret Dzseninben. Nazzal, palesztin terrorista vezér többek között az 1974-es maaloti mészárlás szellemi atyja volt, melyben 22 iskolás gyereket és négy felnőttet gyilkoltak meg palesztin terroristák.

A tér elnevezéséről a Palesztin Média Figyelő számolt be, hangsúlyozva, hogy a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért tagjaként, az 1974-es beit she’ani emberrablás, mely végül a négy túsz meggyilkolásával végződött, és az 1984-es jeruzsálemi fegyveres támadás is, melynek egy halálos áldozata és 47 sérültje volt mind Nazzal “érdemeként” könyvelhető el.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerint a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász hazudik, amikor azt állítja, hogy békét akar, miközben “mérgezi” a palesztinok fiatalok elméjét.

“A palesztin elnök, Abbász azt mondja a világnak, hogy békére oktatja a palesztin gyerekeket. Ez hazugság” írta Netanjahu Twitteren.

Izraeli részről figyelmeztették a Palesztin Hatóságot, hogy ha nem tünteti el a Nazzal emlékművet, akkor az izraeli hadsereg fogja megtenni.

Az ultimátumot követően az emlékművet eltávolították ugyan, de a múlt héten vissza került a helyére Abbász és pártja, a Fatah valamint a dzsenini polgármester megállapodásának köszönhetően.

Péntek reggel a hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az izraeli erők “eltávolították a terrorista Khaled Nazzal tiszteletére állított emlékművet.”

Az összecsapások során két embert éles lőszerrel lőttek le, és négyet pedig gumilövedékkel, nyilatkozta Mohammed Abu Ghali, a dzsenini önkormányzat vezetője az AFP-nek. Az egyik fiatal férfi súlyos állapotban van, miután mellkason lőtték, Ghali szerint.

Pár hete nagy botrányt kavart, hogy egy ciszjordániai palesztin település nem volt hajlandó megváltoztatni a helység női közösségi központjának nevét, melyet egy hírhedt terroristáról neveztek el, mondván a helyi lakosok nem engednek a nemzetközi nyomásnak. Mind az ENSZ, mind a norvég kormány visszavonta a Dalal Mughrabiról elnevezett központ támogatását, mert az eljárás “sértő” és a terrorizmust dicsőíti. A norvég külügyminiszter egy lépéssel tovább ment és visszakövetelte a központ építésére adományozott pénzt.

A palesztin televízió, beleértve a gyermek műsorokat is, antiszemita és anti-izraeli üzenetekkel árasztja el a nézőket.

Az izraeli tisztviselők már régóta felhívták a figyelmet arra, hogy a Palesztin Hatóság a felbujtás forrása, dicséreteikkel és a terroristáknak fizetett tiszteledíjaikkal dicsőítik és éltetik a terrorizmust.

Izrael és az Egyesült Államok többször sürgette a Palesztin Hatóságot, hogy vessen véget az ilyen fajta kifizetéseknek.

Hozzászólás