Bennett megnehezítené Jeruzsálem felosztását

    0

    Avi/ujkelet.live

    Naftali Bennett oktatási miniszter egy olyan törvényjavaslattal készül, mely minden Jeruzsálem felosztásával kapcsolatos döntéshez – a jövőbeni izraeli-palesztin béke miatt – a Knesszet kétharmados többségének jóváhagyását követeli meg.

    A Zsidó Otthon vallásos-cionista párt vezetője módosítani akarja az Alaptörvényt Jeruzsálemről, hogy a város felosztásához 80 Knesszet-képviselő jóváhagyása legyen szükséges, írta az Israel Hayom pénteken.

    A javaslat két héten belül kerül a törvényhozó testület elé.

    Azz 1980-ban elfogadott és 2000-ben módosított törvény alapján “Jeruzsálem Izrael egységes, oszthatatlan fővárosa”. (Igaz, az ENSZ 478-as határozata azonnal a „nemzetközi joggal ellentétesnek” nyilvánította Izrael döntését, mert beleavatkozott egy független tagállam belügyeibe.)

    “Az Izrael Állam vagy a Jeruzsálemi Önkormányzat törvényeiben meghatározottak alapján nem adható át a joghatalom véglegesen vagy meghatározott időre idegen testületnek, legyen az politikai, kormányzati vagy bármely más hasonló külföldi testület. ”

    A Zsidó Otthon szóvivőjét idézve, a javasolt jogszabály célja, hogy megerősítse Benjamin Netanjahu miniszterelnök pozícióját Donald Trump amerikai elnök új kormányával szemben.

    “Jeruzsálem a zsidó nép szíve” – mondta Bennett az Israel Hayomnak. ” A Trump-korszak lehetőséget kínál Jeruzsálem megerősítésére, hogy soha többé ne szabdalhassák fel.”

    Bennett aggodalmát fejezte ki, hogy a jövőbeni ideiglenes koalíció esetleg mégis felosztaná a várost, amelynek keleti részét – beleértve az óvárost is-, a palesztinok akarják fővárosuknak.

    “Azon dolgozom, hogy megakadályozzak egy ilyen jövőbeni helyzetet – mondta Bennett -, ahol egy átmeneti konszenzus, mint amilyenek Ehud Olmert vagy Ehud Barak alatt voltak, Jeruzsálem felosztásához vezessenek.”

    A múlt hónapban, órákkal Trump izraeli látogatás előtt, Netanyahu kijelentette, hogy a jeruzsálemi szenthelyek izraeli szuverenitás alatt állnak, nem képezik részét semmilyen béketárgyalásnak, és a város mindig Izrael fővárosa lesz.

    Az elmúlt hónapokban az ENSZ kulturális testülete, az UNESCO számos olyan határozatot fogadott el, amelyek alig említik vagy egyenesen megtagadják Jeruzsálem zsidósághoz fűződő kapcsolatát, Izraelre pedig mint “megszálló” hatalomra utalnak.

    Izrael 1980-ban csatolta Kelet-Jeruzsálemet az országhoz, de ezt a nemzetközi közösség mind a mai napig nem ismeri el, a legtöbb ország nem hajlandó a város egyik részét sem elismerni Izrael fővárosaként, mondván, hogy ezt a kérdést a palesztinokkal folytatott tárgyalások során kell rendezni.

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .