Egy film a dobozban

0

Szerző: Politzer Tamás

Peti a sokoldalú „szocialista embertípus” egyik példánya volt. Főállásban az egyik országos hivatal időszaki lapját szerkesztette, másod- és sokadik állásaiban pedig régi márkás órákkal, a nyolcvanas években menőnek számító festményekkel csencselt, regény- és novella ötleteit adta el kollégáinak, kiállításokat szervezett, általa tehetségesnek tartott grafikusokat, festőket menedzselt – tisztes jutalék fejében. Jól keresett és mindig le volt égve. Hétszámra állt a rozoga kocsija a budai mellékutcában: vagy a szervizre vagy benzinre nem jutott.

Nem tarhált, de mosolyogva elvárta, hogy törzshelyén, az Európa kávéházban a kávéját, a szódáját a vele smúzoló fizesse.

– Apám, oltári f…a ötletem van. – mondta a telefonba nyolcvannégy tavaszán. – Csináljunk egy zsidó filmet, a kutya se tudja, hogy milyen pezsgő zsidó élet folyik Pesten. Negyven-ötven perces doku filmet hozunk össze, Izraelben, Amcsiban úgy megveszik, mint a cukrot. Már összedobtam egy forgatókönyvet, segíts a stekszet összekalapozni, nem bánod meg. Dumáljunk !

Egy hétig minden este találkoztunk az Európában, megdumáltuk. Mindkettőnknek volt jó néhány vállalkozó ismerőse, haverja, akik között akadt unzere vagy köztudottan szimpatizáns, s akiről feltételeztük, hogy zsebbe nyúl, támogatja a filmezést.

Néhány hét alatt megszerveztük a tárgyalást. S. Peti ragaszkodott hozzá, hogy a Hyett teraszán találkozzunk a pénzes(nek vélt ) haverokkal.

– Nem kell kicsinyeskedni, apám, – hárította el a költséges terv ellenérveit,- nem kell megjátszani a sóhert, mutatni kell, hogy nemcsak szellemi kraftunk van, élni is tudunk.

Egy tucat haver, szimpatizáns ülte körül az asztalt, figyelmesen hallgatták a filmterv ismertetését. Volt ott akkor már híres-hírhedt pénzcsináló, filmimádó fogorvos, kőfaragóból lett szövetkezeti elnök, reklám- és könyvügynök, filmgyári segédmunkás, akit ki tudja hányszor nem vettek fel a főiskolára, jogász, közgazdász, hírlapíró, hivatalnok, pártbizottsági munkatárs…Ellenvetés nem volt, bátorítás annál több, ajánlatok is elhangoztak: húszezertől százezerig terjedő skálán mozogtak az ígéretek. Volt, aki pénz helyett más segítséget ajánlott: nagybátyja Amerikában segít a forgalmazásban, ő beéri akár egy százalékkal is; a stáb használhatja ingyen és bérmentve a családi cégecske Mazdáját ( most hozták Bécsből ); húsz darab videokazettát „szervál” a főnöke üzletéből, arra másolhatunk eladásra szánt példányokat ; külkeresként besegít a külföldi forgalmazás megszervezésében; általános suliban osztálytársa volt a film főigazgatóság egyik nagyhatalmú embere, segít megszerezni az engedélyt…

Hoppá, erre még nem is gondoltunk ! Csendes suttogás S. Petivel, tényleg, az engedélyre nem is gondoltunk. Toll a fülükbe, sziszegte a fülembe S. Peti, kinek mi köze hozzá, hogy megörökítünk néhány zsidó ünnepi szertartást, egyebet.

Peti szerint a felajánlott pénzek, egyebek, elegendőek lesznek, majd folytatta az előterjesztését a stáblistával. Néma csend lett, úgyis mondhatnánk, hogy az elhangzottak kiverték a biztosítékot. Egyre-másra emelkedtek szólásra a támogatók: mindegyik kért valami „státuszt”. Ilyenek hangzottak el: én leszek a szerkesztő; én a forgatókönyv-társszerzőként akarom a nevemet látni; főtámogatóként írjátok fel a cégemet és az én nevemet; három évig voltam rádiós, riporterként akarok közreműködni; ismertek, jártam rabbi képzőbe, enyém a konzultánsi szerep; adok egy kazetta másológépet, ha technikai rendezőként felkerülök a stáblistára; biztosan ismeritek a rövidfilmjeimet, kisfilmjeimet és nem tartjátok túlzásnak, ha én leszek a rendező és az operatőr – persze grátisz…

Peti kopasz feje egyre vörösödött, egyre cifrább káromkodásokat sziszegett mellettem, de nem ellenkezett. A kívánságlista elhangzása után megköszönte a részvételt, a felajánlásokat és kihirdette egyszemélyes döntését: mint producer, minden ajánlatot elfogad. Egy hét alatt papírra vetjük a mai megállapodást és uccu neki. Addig is mindenki rendezze a mai fogyasztását, saját számláját.

Ketten maradtunk, végül is a mi két kávénkon felül még mi fizettünk három kólát, egy narancsdzsuszt néhány feledékeny „stábtag” helyett…Sebaj, majd futja a gázsiból, amit a barátaink beígért néhány százezréből kiveszünk.

Vártuk a rendezőt, S. Peti ismerősét, haverját. (Később kiderült, hogy az ismeretség, a haverság annyi volt, hogy S. Peti nagy nehezen telefonon elérte a rendezőt, elmondta a filmtervet és megbeszélte ezt a találkozót. ) Megérkezett a rendező a gyártásvezetőjével. Ők bezzeg tudták, hogy mit kell rendelni a Hyett Szálló teraszán, S. Petivel irigykedve néztük végig a jóízű falatozásukat.

Peti ismertette a támogatók felajánlásait, kikötéseit, szerepvállalásokat jobban mondva követeléseket. A rendező csak pislogott a saláta felett, hümmögve megitta a kapucsínót, elszívta a sokadik Dunhill cigijét, sóhajtott egy nagyot és annyit mondott:

– Nem !

– Mit nem ? – kérdezte S. Peti.

– Én nem tudok és nem akarok ismeretlen kitudjakikkel filmezni. A téma érdekel, majd én kitalálom a formáját, a műfaját, a helyszíneket. Neked Peti annyi a dolgod, hogy összekalapozd a pénzt. Van nekem stábom, F. rabbival együtt hintáztunk anno a Szent István parkban, vele konzultálok, hogy mit érdemes rögzíteni. Az ötlet jó, ti ketten honorálva lesztek, oké ?

Ha nektek így jó, szóljatok. Ha megtelt a pénztár, Jenőnek szóljatok, a gyártásvezetőmnek.

Úgy adódott, hogy együtt gyalogoltam a rendezővel a Roosevelt tértől a Jászai Mari térig Egyetértettem vele, hogy a tucatnyi reménybeli finanszírozóval életveszélyes együttműködni, semmi értelme, hogy sarzsit adjunk nekik. Az ő neve, az operatőr neve nemcsak a filmszakmában, hanem a hazai és netán a külföldi közönség előtt is jobban szolgálja a sikert, mint a tucatnyi „névtelen” stábtag.

Persze meg lehet oldani, hogy a támogatók neve is felkerüljön a film végére, annyit természetesen megérdemelnek. Ezt kellene elfogadtatni velük, ha legközelebb leülünk.

Volt legközelebb, de gyérebb létszámmal, és a rendező sem jött el. S. Peti kínjában azt találta ki, hogy név szerint kérte a pontos ajánlatot pénzről, egyebekről, felírta egy spirálfüzet kockás lapjaira. Elmondta, hogy kamu stáblista nem lesz, a rendező saját stábbal fog filmezni, aki támogatja a produkciót, annak neve a támogatói listára kerül. Vita nem volt, néhányan, köztük a fogorvos-filmimádó dohogtak, tiltakoztak, hogy nem kéne ilyen nagy névvel rendeztetni, mert csak elviszi a pénzt, különben sem látta még senki közülük a zsinagógában sem a rendezőt, sem az operatőrt. S. Peti néhány keresetlen szóval lehurrogta a létszámban egyre fogyó társaságot és lediktálta a bankszámla számot, amire utalni kellene.

Nem sok reményt fűztünk az átutalásokhoz. Hiába, a stáblista vonzóbb volt, mint a „vége” után következő apró betűs, „támogatóink” voltak lista…

Hetekig „aludtunk rá egyet”, nem kerestük egymást S. Petivel. Legnagyobb ámulatomra, egyik nap felhívott a rendező. Elmondta, hogy beszélt a gyerekkori ismerőssel, a rabbival, az operatőr már járt három vagy négy pesti, két vidéki zsinagógában, a többi kollégája is lelkesen várja a startot és némi előleget… Ja, a filmgyári technikát azt ugye a filmgyárból „kölcsönzik”. Elmondtam neki, hogy a reménybeli finanszírozók legutóbbi összejövetelén tapasztaltak alapján én nem látok reményt arra, hogy pénzünk legyen.

Peti nem akarta elhinni, amikor beszámoltam neki erről. Fogadkozott, hogy ő bizony nem mond le az ajánlatokról, amit lehet bevasal, hogy legyen valami kis pénzmag, ami a komolyabb segítőket vonzza.

Mielőtt felszálltam a 15-ös buszra, vettem egy Esti Hírlapot. Rövid tudósítás szólt arról, hogy néhány nagyvállalat, szövetkezet, bank közös vállalatot alapított újítások, találmányok, új üzleti lehetőségek felkutatására, hasznosítására. Az igazgató helyettes…, nocsak, Sz. Jóska…

Igen, ő, a fényképe is itt szürkül a Hírlapban. Ismerem ! Annak idején, jó tíz éve, én is közreműködtem abban, hogy a Jóska elleni esztelen bűnvád megdőljön. Agyrém volt a nyomozás indoka: ha a gazdaság takarmányt, állatot ad a gazdáknak, majd felvásárolja tőlük a felnevelt állatokat és azokat eladja, s a bevételből elszámol az emberekkel, az bizony a helyi bűnüldözők és a helyi hatalmasságok szerint bűncselekmény, üzérkedés. Elég sokat kellett levelezni, hogy a főügyészség megértse: az ügylet minden résztvevője dolgozik, befektet, tisztes haszonhoz jut, mi ebben a bűn ? Végül nem zaklatták tovább Sz. Jóskát és munkatársait.

Az ügyet nem hoztam szóba Jóskának, amikor találkoztam vele, de érzékeltem, hogy emlékezik még a „közös ügyre”. Elmondtam neki a filmötletet, szabadkoztam, hogy nem igazán újítás vagy találmány, amivel házalni lehet a hasznosítók körében, de annyiban újdonság, hogy ilyen még nem volt: nem a filmgyár, nem az állam pénzelne filmforgatást, és a zsidó élet…

Sz. Jóska azt kérdezte mennyibe kerülne ?

Nem számítottam ilyen kérdésre, zavarban voltam, hisz sem S. Petivel, sem a rendezővel nem konzultáltam.

Kinyögtem:

– Ötszáz ezer, de…

-Túl van tárgyalva. Ki rendezi ?

Megmondtam a rendező és az operatőr nevét.

– De érdekes – reagált Jóska -, mindkettő nevében van Sándor…Nekik többet is adnék. Írd meg a szerződést, és legközelebb hozd el a rendezőt. Én itt vagyok naponta reggel héttől estig, bármikor jöhettek.

Hanyatt-homlok rohantam Zuglóba, a filmgyárba és kerestem a rendezőt. Megtaláltam az irodáját, a titkárnő szelíden, de erélyesen közölte, hogy értekezlet van, nem tudni, mikor lesz vége. Én nem zavartattam magam, bekopogtam a főnöki ajtón. Legalább tízen néztek rám csodálkozva a gomolygó cigi füstből. A rendezőnek intettem, szóltam, hogy sürgősen beszélnünk kell. Szakállát tépkedve felemelkedett a bőrfotelből, kijött a folyosóra velem:

– Meg tudnád indokolni, hogy mi az a fontos ügy, ami miatt berontottál és…

– Szereztem ötszázezret a zsidó filmhez, mehetünk szerződni.

– Álljon meg a menet, öregem, ötszáz az nagyon szép szám és összeg, de én akárkivel nem akarok szerződni.

Elhadartam, hogy melyik cégről van szó. A direktor neve hallatán felderült a rendező arca:

– Te jó ég, őt is ismerem a Szent István parkból. Ezt a mázlit. Figyelj, holnap kilenckor menjünk.

Másnap délelőtt lebotorkáltunk a Pannónia utcai egyik patinás lépcsőházában az alagsorba. A fűtési csövek dzsungele alatt a lehető legegyszerűbb szocreál íróasztal mögött ült Sz. Jóska, aki a pénzt ígérte. Az íróasztala előtti két műbőr székre mutatott, kezet nyújtott. A rendező felső ajkának jobb sarkát kissé beharapta a laza fogadtatást észlelve. Tudtam már, hogy nála ez a méreg jele. Szerencsére Jóska el kezdett mesélni: ő már húsz évvel ezelőtt majdnem ismerte a rendezőt, gyakran látta a zuglói bérház kapujában, lépcsőházában, főleg az esti órákban a szépséges szomszéd lányok valamelyikével igen szoros „barátságban”. Jó ízlésre vallott a lányok iránti vonzalom, csak azt nem értette, hogy a lányokat vajon mi ragadja meg a nem éppen dalia termetű rendezőben.

Az érintett felnevetett és kedélyesen megjegyezte, emlékszik ezekre a csajokra, ő mindig szeretett kapaszkodni a jó után…

Nevetgéltünk, majd a tárgyra tereltem a társalgást. Jóska leintett: írjátok le egy gépelt oldalon, miről készül a film, ki a rendező, az operatőr stb., és mindez ötszáz rongyba kerül. Nekem ennyi elég, aláíratom a dirivel és jöhettek a pénztárba. Remélem, tudjátok, hogy nálam, nálunk ez nem pénzkérdés, hanem…, szóval tudjátok…

Összenéztünk a rendezővel, tekintetünk kölcsönösen azt kérdezte: ő is… ? Te tudtad ?

Délutánra kész volt az egy gépelt oldal. A rendező lelkemre kötötte, hogy a korábbi „segítőket, tárgyalókat, szponzorokat” felejtsem el, ő nem akar senkivel beszélgetni a filmről, S. Petinek és nekem honorálni fogja a „felhajtást”, a többi az ő dolga.

Így is lett.

Néhány hét múlva kezdődött a forgatás. Hosszas rimánkodás után megengedte a rendező, hogy megnézzek egy péntek esti forgatást a Bethlen téri zsinagógában. Próbáltam a stáb, a rendező közelébe férkőzni, de ő folyton elhessegetett sokat sejtetően fenyegető kézmozdulattal.

Később kaptam tőle egy videokazettát. Hol lehet ? Nem tudom, nem találom…

Az akció utóéletéhez tartozik, hogy az akkori idők ( 80-as évek ) első részvénytársasága és a rendező annyira „összebútoroztak”, hogy a rendező kilépett az állami filmgyárból és megalapították az első, nem állami filmgyártó céget. S. Peti évekig korholt engem, hogy bennünket „kihagytak a jóból”…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólás