Kohn bácsi tapintatos

0

Szerző: Sáfrán István

Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új. 

Nem akarok dicsekedni, de nekem egészen különleges érzékem van ahhoz, hogy akaratlanul is, de kellemetlen helyzetbe sodorjam barátaimat. Hogy csak egyetlen példát hozzak: jó pár esztendeje történt, hogy ráérősen lófráltam a natanyai promenádon, amikor észrevettem esztendők óta nem látott évfolyamtársamat. Mondhatnám, hogy nem fogott rajta az idő, leszámítva, hogy tartása kicsit megereszkedett és hajdan éjfekete hajzuhataga is őszbe csavarodott. Már ahol persze, mert javarészt bizony megkopott, úgy is mondhatnám, hogy alaposan megkopaszodott. Szóval jön szembe az én barátom és se lát, se hall, mert igen el van foglalva egy gyerekkocsi lakójával, akit éppen csöndre próbál bírni – nem túl sok sikerrel. Az apróság sivalkodik, rúgkapál, valami nagyon nincs ínyére a világból és ezt a maga alig félreérthető módján hozza a köz tudomására. Akinek vannak leszármazottjai nyilván ezer és egyszer átéltek már hasonló élethelyzetet, s mindenkinek megvan a megoldásra kikísérletezett módszere.

Az én hajdani csoporttársam éppen nem találta meg a legüdvözítőbbet. Minthogy azonban nálam sem volt éppen a bölcsek köve, jobbnak láttam türelmesen kivárni, amíg az apróság elfárad és belealszik boldogtalanságába. Már édesdeden szundizott a kicsi, amikor hozzájuk léptem.

– Gyönyörű unokád van és milyen élénk! Gratulálok! – emeltem kalapot szóban és tevőlegesen is.

– Unokám..?! – vonta fel sértődötten a szemöldökét – ez a csöppség a legkisebb lányom! Az én kislányom. Ugye gyönyörű?

És, hogy magam sem maradjak tüske nélkül, sietve nekem bökte, hogy egy ifjú feleség és egy kis poronty a férfiember minden bajt túlélésének záloga. Az új asszony és az új gyerek vitalizálja a már leszállópályára tévedett teremtés koronáit. Megvallva az őszintét magam is hallottam ilyesmiről, de az általam ismert történetek szinte kivétel nélkül úgy végződtek – ahogy. Előbb-utóbb minden hasonló kapcsolatban valami eltört, megfakult, zátonyra futott, éppen a korkülönbség okán. Mert hogy akármilyen ember is a férfi a talpán, akár a jó bornak, minden évjáratnak megvannak a maga sajátos ismérvei. Kit előbb, kit később kap el a gépszíj, de hogy elkap – az ellenkezőjére még nem volt példa. Természetesen tisztelet (és nem titkolt csodálat, elismerés és irigység) a kivételnek.

Az én öreg barátom azonban nem lenne Kohn bácsi, ha nem jutna eszébe azonnal valamiféle ellenpélda. Nem is késlekedik!

És a Macron? – veti elébem kihívóan – róla nincs egy szavad sem?! Ha jól emlékszem huszonvalahány évvel idősebb az asszony a férjénél és mégis milyen szépen kitartanak egymás mellett. Na persze, mert diákszerelem volt. Legalábbis a férj részéről, aki még javában koptatta a középiskola padjait, amikor beleszeretett a tanárnőjébe, aki nem is tudom, hogy rövidebb vagy hosszabb hezitálás után, de engedett a csábításnak. És lám, a mai napig együtt vannak és az asszony mindmáig igen szemrevaló fehérnép maradt. Sőt, tán még szebb is, mint hamvas ifjúkorában.

A szerelem mindent legyőz vagy legalábbis majdnem mindent – próbálkozom védeni hadállásaimat, de az öreg eltorlaszolja a menekülési útvonalat.

Mindent azért mégse! – emeli fel figyelmeztetően a mutatóujját és ilyenkor olyan képet vág, mintha még ma is a katedrán állna és oktatná lelkesen érdeklődő nebulóit. – Tudni kell, hogy kivel mit lehet. Kivel miről lehet beszélgetni.

Ha például olyan társaságba keveredsz, ahol a többség már túl van a hatodik ikszen, netán már a hetediket is megugrotta, ajánlott illedelmesen viselkedni. Vannak bizonyos témák, amelyeket jobb elkerülni. Például a derékbőség alakulása tabu. Hogy kinek és miért kellett kiengedni a nadrágját vagy átvarrni a gombokat a zakóján… Főbenjáró! Nemkülönben az izmok állapotáról, az ízületekről, a zsírpárnák lerakódásának üteméről kérdezni legkevésbé sem vall jó modorra. Kerülni javallott a szemüvegcserék gyakoriságát és a feledékenység tüneteire való rákérdezést. Nem árulkodik jó neveltetésre, ha kellemetlen helyzetbe hozzuk embertársainkat.

Bujkál bennem a kisördög és nem is kerülgetem a forró kását: mi a helyzet a szexszel? Kohn bácsi mélázik egy sort, majd belekezd mindig kéznél lévő példabeszédéinek egyikébe. Szóval Swartz elmegy az urológusához és panaszkodni kezd. Alig múltam hetvenöt és már nem igen éhezem a női bájakat. Nem hoznak tűzbe a legkecsesebb idomok sem. Bezzeg a haverom, a Weisz, már jóval túl van a nyolcvanon és azt mondja, hogy ő még ebben a korban is háromszor egy héten magévá teszi a ház asszonyát. Doktor úr, tudna valamit javasolni?

És, mit válaszolt az orvos? – tudakolom leplezetlen kíváncsisággal, mert ugye minden férfiember alapvető tulajdonsága a tudásvágy.

Mondja maga is – ez volt a tanács.

Azt hiszem ezért kár volt orvoshoz fordulni. Egy igazi férfinak ez már jóval sokkal korábban eszébe szokott jutni…

 

Kiemelt kép: Macron francia elnök és felesége. Illusztráció, forrás internet.

Hozzászólás