Trump és Abbász sajtótájékoztatója, béke vagy amit akartok

0

ujkelet.live

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump szerdán Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét látta vendégül a Fehér Házban. Első személyes találkozásukon Trump töretlen optimizmussal állította, hogy segíthet megoldani az izraeli-palesztin konfliktust.

A közös sajtótájékoztatón Trump elismerően szólt Izrael és a Palesztin Hatóság biztonsági együttműködéséről. Az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán emlékeztette Abbászt, hogy ő is részt vett az 1993-as oszlói-egyezmény aláírásán, Trump pedig segíteni akar neki, hogy aláírja a végleges békemegállapodást is, mellyel lezárhatják az évtizedek óta tartó vitát.

“Meg fogjuk csinálni. Nagyon keményen fogunk dolgozni, hogy sikerüljön. Hosszú idő telt el, de szorgalmasan fogunk dolgozni, és azt hiszem, nagyon-nagyon jók az esélyek “- mondta Trump.

Az elnök már hozzá is látott a békemegállapodás előmozdításához és biztosította Abbászt, hogy megtesz mindent, ami csak szükséges, hogy sikerüljön.

Később az üzleti ebéden Trump elmondta Abbásznak, hogy összehozni egy alkut, amelyet évtizedek óta egyik korábbi kormánynak sem sikerült, nem is olyan nagy ügy.

“Valójában azt hiszem, őszintén szólva, ez nem is olyan nehéz, mint ahogy azt az emberek az évek során gondolták” – mondta. “Két hajlandó félre van szükségünk. Hisszük, hogy Izrael hajlandó. Hisszük, hogy te hajlandó vagy. És ha hajlandóak vagytok, meg fogunk egyezni.”

A közös nyilatkozatok során Abbász elmondta, hogy ők a béke szeretetére tanítják gyermekeiket, majd ismét a kétállami-megoldással állt elő a 67-es tűzszüneti vonal mentén, mely Izrael szerint csak földcserével lehetséges.

“A mi stratégiai alternatívánk a béketeremtésre a kétállami-megoldáson alapul, egy Palesztin Állam, melynek fővárosa Kelet-Jeruzsálem, ami békében él Izraellel az 1967-es határok szerint.”

Abbász elmondta, hogy hisz abban, hogy Trump elkötelezettsége az ügy iránt gyümölcsöző lesz, és meg tudják oldani a menekültek és a foglyok ügyét is a nemzetközi jog szerint, ugyanis a palesztin nép az egyetlen a világon, ami megszállás alatt él évtizedek óta.

Trump a sajtótájékoztatón nem említette, hogy támogatja a kétállami-megoldást. Februárban, amikor Benjamin Netanjahut látta vendégül azt nyilatkozta, hogy azt a verziót fogja támogatni, amelyik mindkét félnek megfelel.

A találkozó előtt egy fehér házi tisztviselő azt mondta, hogy Trump nyomást fog gyakorolni Abbászra, hogy hagyja abba a terroristák pénzelését és vessen véget a terrorizmusra buzdító tevékenységeknek.

Szami Abu Zuhri, a Hamász sajtószóvivője visszautasította Mahmúd Abbász nyilatkozatát:

“Senki nem hatalmazta fel Mahmúd Abbászt a palesztin nép képviseletére, és senkit sem kényszeríthetnek arra az álláspontra, amit előadott.”  írta Zuhri Twitteren.

kiemelt kép: Evan Vucci

Hozzászólás