בית קפה

Kölcsönélet – 7. rész Jom Háácmaut, noir Tel Aviv

Ziva David/ujkelet.live

– Hiányoztam? Nem kell válaszolnod. – Az utolsó mondat felesleges szócséplés volt. Alekszej nem várt semmilyen választ nesztelenül leült a bárhoz és intett a pincérnek. Az öltönyös nem találta viccesnek. Ránézett az órájára jelezve, hogy nincs ideje az értelmetlen fecsegésre.

– Nélküled is van élet, de a munkádat jobban is végezhetnéd. Túl átlátszó az egész, lebuktál mondanom sem kell. Azzal fényeztek, hogy Putyin véres diktatúráján edződtél. Alekszej, a legenda… Washingtonban egy valamirevaló szerkesztőség ajtajáig sem jutnál. A kampányomat is veszélybe sodortad. Mit mondjak? Nem, nem hiányoztál és ha tőlem függne már régen sőt egyáltalán nem kellett volna igénybe venni a szolgáltatásaidat.

– De nem tőled függ, vagyis a Te karriered még inkább kérdéses és attól a személytől, aki a függőségedet vagyis a Knesszetbe való bejutáshoz a pénzt és a szavazataidat a kezében tartja. Alekszej mintha magában beszélt volna, a vodkával együtt, alig hallhatóan szűrte át a szavakat a fogai között, majd zsebrevágta a borítékot, amit az öltönyös csúsztatott át a pult alatt. Legközelebb ne ilyen vizezett silány vodkát rendelj, ha már úgysem Te fizeted.

Lezártnak tekintette a beszélgetést. Nem igazán volt kedve ehhez a pojácához, és a másikhoz végképp nem, aki a szemközti tükörből karikás szemekkel nézett vissza rá. A bárban épp most nyitottak, nem volt semmi hangulat. A katonákra való emlékezés mindenre rányomta bélyegét, a gyász lassan szállt fel, mint a köd és az emberek, mint valami feloldozást várták a nap végét, az önfeledt öröm mámorát. A félhomályban alig voltak páran, leginkább veteránok, akik már túl vannak mindenen és nem várja őket otthon a család és a kötelező grillezés. Egy óra múlva már levegőt sem lehet venni annyian fogják szomjas szájjal a függetlenséget ünnepelni. Mindenki a maga módján. A kétes félhomályban egyelőre csak a kiégett katonák kortyolgatták italukat és nézték a felfüggesztett monitoron az ünnepi előkészületeket.

Alex feltűnés nélkül az asztalokat megkerülve vette a mosdó felé az irányt. Kivágta egy fülke ajtaját és még zajosabban csapta le a vécé tetejét. Csendben fülelt, úgy tűnt egyedül van a helységben. Kinyitotta a borítékot. Vastagabb volt, mint gondolta. A pénzt kivette és számolatlanul zsebrevágta, majd átfutotta a dokumentumokat. Gyakorlott mozdulatokkal apró fecnikre tépte és lehúzta a mosdóban majd sietve kilépett az ajtón. A pultot érintve haladt a kijárat felé, a tükörben alig észrevehetően bólintott.

Eldan inkább lehúzott még egy vodkát, nem találta a szavakat. Ritkán fordult vele elő, egyszerűen kifogyott a témákból. Két perc sem telt el, de óráknak tűnt a kínos csend. Nem tudott mit kezdeni a csendben iszogató nővel. Ruth kedvesen mosolygott és illedelmesen válaszolgatott, röviden igennel vagy nemmel. Ennyi erővel az időjárásról is beszélgethetnének, gondolta.

Türelmetlenül körülnézett, neki is úgy tűnt, hogy már hosszú percek teltek el azóta, hogy Boáz csak italért indult el a pulthoz és itthagyta azzal, hogy addig beszélgessen a barátjával. Azt sem értette, miért kellett ide elkísérnie férjét. Természetes volt, hogy délelőtt az állami ünnepségen mellette állt, de itt nem sok hasznát vette. Ólmos fáradtság vett erőt rajta, úgy érezte, soha nem fogja megérteni Izraelt, soha nem fog tudni beilleszkedni és megfelelni az elvárásoknak.

– Meravval kellett volna találkoznom, de többször is lemondta. Biztos sok dolga van. Purim előtt a házában a vacsorán láttam utoljára, ahol Te is ott voltál, szólalt meg váratlanul. Miközben kortyolt egyet a ginből arra gondolt, hogy Merav inkább kimentette magát, mert kínos lenne neki azt mondani, nem akar vele találkozni. Igaz, Merav kérte igyanak egy kávét, de hogy miről tudnának ők ketten beszélni azt egyikőjük sem tudta.

– Tudom mire gondolsz, de tévedsz. Merav minden találkozót lemondott. – A félhomályban nem tűnt fel, amint cinikusan elhúzta a száját. Üres tekintettel meredt maga elé amint megjelent előtte egy homályos kép. A pislákoló fényben Merav kábán nyitogatta szemét. Lassan tért magához és még több idő kellett, hogy felismerje. Eldan sok mindenre számított csak arra nem, hogy a nő elneveti magát. A nevetés eltorzult, amint a hirtelen mozdulattól láthatóan beléhasított a fájdalom, amit ő okozott neki.

– Ez is része a purimi mulatságnak? Az én koromban ez már túlságosan durva, Eldan. Mióta fekszem itt, egyáltalán hol vagyok és Te hogy kerültél ide?

– Nagyon fáj? – kérdezte szenvtelenül. Felesleges kérdés volt, csak arra szolgált, hogy húzza az időt mielőtt rátérnek a lényegre. A hatás nem maradt el, a nő arcán a mosoly kétkedéssé változott.

– Számít valamit? Újabban ilyen módszereid vannak. Mit ígértél a telepes szomszédaimnak azért, hogy vágjanak fejbe egy kővel. Emlékszel még a rajzra, amit akkor nyomtál a kezembe, amikor az árvaházból megérkeztem? Mi történt veled…

– És Te hova jutottal Merav? De hagyjuk a nosztalgiát nem azért vagyunk itt. Most kihívom a mentőt, a firkászoknak fenntartott nyílt vonalról és a média hamarabb ideér, mint a Magen David.

– Te fejbe vágattál, elraboltattál és most megzsarolsz? Kinek dolgozol és ne mondd, hogy ez valami magánakció.

A férfi türelmetlenül nézett félre. Gyenge próbálkozás volt. Merav megadóan felemelte a kezét.

– Zárjuk rövidre, mit akarsz tőlem.

– Állj le, ennyi. Elég volt. Nem zsarollak, csak szépen kérlek és miattad. Vagy kiviszlek innen most Jeruzsálembe, ahol vár az orvos. Beteget jelentesz, pihensz pár napot… vagy hívom a mentőket.

Ruth hirtelen elkapta Eldan csuklóját és görcsösen szorította. A férfi hiába csitítgatta, még mindig remegett a robbanás hangjától. A beer sevai rakétázás, az óvóhelyre való rohanás és a levegőben szétlőtt lövedékek becsapódásainak nyomai jelentek meg előtte. Egy kéz hátulról gyengéden magához ölelte és szeretettel simogatta. Boáz hosszú ideje nem volt ilyen kedves.

Eldan keze végre felszabadult, a frissen utántöltött vodkás pohárért nyúlt. Hirtelen nagy tömeg lett, a kivetítőkön az önfeledt tánc és a tüzijáték közben észre sem vette a sok embert körülötte.

Boáz megmozdult, ahogyan Ruth mellé lépett és hirtelen ott állt előttük Merav.

Ruth szeméből könnyek csorogtak a nem remélt gyengédségtől, elkapta az emberek öröme és az önfeledt boldogság érzése. Kipirult arccal ölelte át Merávot és mondani akart valamit, hogy hag szaméach vagy valami ilyesmit, de torkán akadt a szó. Eldanra majd a férjére nézett, de csak neki tűnt fel egyedül. Ki ez a nő, aki pontosan úgy néz ki mint Merav, mert abban teljesen biztos volt, hogy ez a Merav nem az a Merav volt, akinél nehány hete együtt vacsoráztak.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s