Sáfrán István/ujkelet.live

Aki esetleg nem ismerné…

A közelesen tiszteletre méltóan kerek születésnapját ünneplő magyarországi zsidó írónak mindez ideig harminc könyve jelent meg, közülük nem is egynek több kiadása. A napokban a netanyai Bnei Brit Lõw Emanuel páholy kezdeményezésére író-olvasótalálkozóra érkezett Izraelbe. Az ezerkilencszáz ötvenes években alapított Páholy nem először látta vendégül a jeles írót, aki elfogadva a Magyarország Izraeli Követségének meghívását Tel-Avivban is találkozott olvasóival.

Benedek István Gábor a tel-avivi Nagykövetségen. Beszélgető partenei: Peer Gideon (ujkelet.live) és Sáfrán István (ujkelet.live) Fotó: Kodrucz Sándor

Teljesíthetetlen vállalkozás lenne visszaadni mindkét, későestébe nyúló beszélgetés hangulatát, legyen elég talán annyi, hogy a minap a Gerasdorf bei Wien (a mai Bécs város XXI. kerülete) díszpolgárává választott író kendőzetlen őszinteséggel válaszolt a legkényesebb kérdésekre. (S ha már zárójel, engedtessék megemlítenem, hogy Bécs város díszpolgárait jegyző könyvben a Benedek István Gábor előtt utolsó magyar név Kálmán Imre neve..!) Beszélt zsidóságáról, viszonyáról a hazához, a deportációja megpróbáltatásairól, arról, hogyan lett Braunból Benedek, miért és miképpen neveztek el utcát édesanyjáról, Braun Roziról az osztrák fővárosban, s természetesen pályafutásáról: útjáról szülőföldje Tótkomlóstól a kecskeméti tanyavilág tanítóságán át Magyarország elismert, bár talán nem eléggé megbecsült írójává. Természetesen hosszan időzött bátyja, a magyar ajkú olvasók emlékezetében mindmáig élő Benedek Pál, az Új Kelet valamikori szerkesztője emléke előtt is.

Zsidókrémes Tel Avivban. Fotó: Kodrucz Sándor

És, hogy legyen némi személyes vonatkozása is ennek a pár sornak, ami egyben talán magyarázatul szolgál elfogultságomra személye iránt: a nyolcvanas években főnökömet tisztelhettem “BIG!-ben, aki a már csak emlékezetünkben élő Népszabadság rovatvezető helyettese volt. Akkor is, most is fantasztikusan tiszta ember, kitűnő író és nagyszerű stiliszta – volt, van és legyen az emberi kor legvégső határáig.

Büszke vagyok, hogy ismerhetem.

És szomorú vagyok, hogy az elmúlt csaknem negyed században, A komlósi Tóra 1994-es megjelenése óta egyetlen kulturális kormányzatnak sem jutott eszébe, hogy rangján méltassa a galutban is otthon élő magyar zsidóság életének megörökítőjét.

BIG dedikálás. Fotó: Kodrucz Sándor

Benedek István Gábor élő klasszikus, az utolsó egyike, aki hiteles képet ad egy letűnt és nagy valószínűséggel soha vissza már nem térő korszakról, a Közép-Európai zsidó kisember mindennapjairól, szokásairól, örömeiről, megpróbáltatásairól, újbóli otthonra és hazatalálásáról. Hitelesek a Horthy korszak előtti és utáni magyar és magyarországi zsidóság bemutatásában, a vészkorszakról, a Rákosi éráról, a Kádár korszákról és a rendszerváltás utáni évekről, napjainkról szóló novellái, regényei, tárcái és publicisztikái.

Badarság lenne persze a méltó elmarasztalást a mindenkori magyar kormányzatokra terhelni. Akinek inge, ha van inge, vegye magára. De ide kívánkozik még egy, a viszonyainkra és viszonyulásainkra jellemző adalék. Benedek István Gábor novelláit, regényeit, filmforgatóit a világ csaknem minden olyan nyelvére lefordították már, amelyet hogy úgy mondjam a nagy kultúr-körökben írnak, olvasnak, beszélnek.

Az egyetlen kivétel – az ivrit.

Ivritül még egyetlen sora sem jelent meg.

Adósaid vagyunk, Benedek István Gábor!

Fotó: Kodrucz Sándor/ujkelet.live