Sáfrán István/ujkelet.live
Aki esetleg nem ismerné…
A közelesen tiszteletre méltóan kerek születésnapját ünneplő magyarországi zsidó írónak mindez ideig harminc könyve jelent meg, közülük nem is egynek több kiadása. A napokban a netanyai Bnei Brit Lõw Emanuel páholy kezdeményezésére író-olvasótalálkozóra érkezett Izraelbe. Az ezerkilencszáz ötvenes években alapított Páholy nem először látta vendégül a jeles írót, aki elfogadva a Magyarország Izraeli Követségének meghívását Tel-Avivban is találkozott olvasóival.
Teljesíthetetlen vállalkozás lenne visszaadni mindkét, későestébe nyúló beszélgetés hangulatát, legyen elég talán annyi, hogy a minap a Gerasdorf bei Wien (a mai Bécs város XXI. kerülete) díszpolgárává választott író kendőzetlen őszinteséggel válaszolt a legkényesebb kérdésekre. (S ha már zárójel, engedtessék megemlítenem, hogy Bécs város díszpolgárait jegyző könyvben a Benedek István Gábor előtt utolsó magyar név Kálmán Imre neve..!) Beszélt zsidóságáról, viszonyáról a hazához, a deportációja megpróbáltatásairól, arról, hogyan lett Braunból Benedek, miért és miképpen neveztek el utcát édesanyjáról, Braun Roziról az osztrák fővárosban, s természetesen pályafutásáról: útjáról szülőföldje Tótkomlóstól a kecskeméti tanyavilág tanítóságán át Magyarország elismert, bár talán nem eléggé megbecsült írójává. Természetesen hosszan időzött bátyja, a magyar ajkú olvasók emlékezetében mindmáig élő Benedek Pál, az Új Kelet valamikori szerkesztője emléke előtt is.
És, hogy legyen némi személyes vonatkozása is ennek a pár sornak, ami egyben talán magyarázatul szolgál elfogultságomra személye iránt: a nyolcvanas években főnökömet tisztelhettem “BIG!-ben, aki a már csak emlékezetünkben élő Népszabadság rovatvezető helyettese volt. Akkor is, most is fantasztikusan tiszta ember, kitűnő író és nagyszerű stiliszta – volt, van és legyen az emberi kor legvégső határáig.
Büszke vagyok, hogy ismerhetem.
És szomorú vagyok, hogy az elmúlt csaknem negyed században, A komlósi Tóra 1994-es megjelenése óta egyetlen kulturális kormányzatnak sem jutott eszébe, hogy rangján méltassa a galutban is otthon élő magyar zsidóság életének megörökítőjét.
Benedek István Gábor élő klasszikus, az utolsó egyike, aki hiteles képet ad egy letűnt és nagy valószínűséggel soha vissza már nem térő korszakról, a Közép-Európai zsidó kisember mindennapjairól, szokásairól, örömeiről, megpróbáltatásairól, újbóli otthonra és hazatalálásáról. Hitelesek a Horthy korszak előtti és utáni magyar és magyarországi zsidóság bemutatásában, a vészkorszakról, a Rákosi éráról, a Kádár korszákról és a rendszerváltás utáni évekről, napjainkról szóló novellái, regényei, tárcái és publicisztikái.
Badarság lenne persze a méltó elmarasztalást a mindenkori magyar kormányzatokra terhelni. Akinek inge, ha van inge, vegye magára. De ide kívánkozik még egy, a viszonyainkra és viszonyulásainkra jellemző adalék. Benedek István Gábor novelláit, regényeit, filmforgatóit a világ csaknem minden olyan nyelvére lefordították már, amelyet hogy úgy mondjam a nagy kultúr-körökben írnak, olvasnak, beszélnek.
Az egyetlen kivétel – az ivrit.
Ivritül még egyetlen sora sem jelent meg.
Adósaid vagyunk, Benedek István Gábor!
Fotó: Kodrucz Sándor/ujkelet.live
