Játék a Holokauszt túlélőkkel

    0

    Gideon Peer/ujkelet.live

    A Holokauszt és a Hősiesség emléknapja közeledik. Az évforduló kapcsán Yosef Shapira Állami Főellenőr jelentést készített az Izraelben élő Holokauszt túlélők helyzetéről. A felmérésből kiderül, hogy a Népjóléti Minisztérium 2016-ban mindössze 4.3 millió sékelt használt fel a rendelkezésére álló 40 milliós keretből, amelyet a kormány erre a célra előirányzott.

    E miatt – áll a jelentésben – a Soá túlélők nem élhettek azokkal a lehetőségekkel, amelyek megkönnyíthették volna mindennapjaikat. Ezek közé tartozik a napi melegétel, egészségügyi segítség, vészjelző készülékek felszerelése. De leginkább társadalmi és baráti összejövetelek, amelyek csökkenthették volna számukra az egyedüllét érzését.

    Az előző években, 2014-ben és 2015-ben sem volt jobb a helyzet, annak ellenére, hogy a kormány 60 millió sékelt irányzott elő erre a célra, de a Népjóléti Minisztériumnak két év alatt sem sikerült elkészíteni a programtervezetet, amelyet letehettek volna a Pénzügyminisztérium asztalára.
    Az Állami Főellenőr jelentése szerint 2017 elején Izraelben megközelítőleg 158 000 Vészkorszak túlélő volt, továbbá 56 ezer azoknak a száma, akiket az antiszemita rendszerek üldöztek.
    A Holokauszt túlélők átlagéletkora 85 év, sajnálatos módon közülük minden hónapban meghal ezer ember.
    A legnagyobb probléma, hogy nincs egy tetőszervezet, amely összehangolná a különböző minisztériumok munkáját, amelyek nem is tudják pontosan, milyen formában segíthetnének igazából, mire van leginkább szükségük az idős, sokat szenvedett embereknek.

    A Népjóléti Minisztériumban azt állítják – folytatja a jelentés – hogy csak 2016 júniusában kaptak átutalást a Pénzügyminisztériumtól, akkor is mindössze 20 millió sékelt. Csak idén kerekítették ki az összeget 40 millió sékelre.
    Mint látható – ez már nem a jelentésben van – a minisztériumi bürokratáknak akarva, nem akarva továbbra is sikerül megkeseríteni az idős, Holokauszt túlélők életét. Csak remélni lehet, hogy nem az idő fogja megoldani a problémát…

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .