Kohn bácsi története a diktatúráról

0

szerző: Sáfrán István

Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.

Kohn bácsi a hasát fogja! Még a könnye is kicsordul a hahotázás közepette. Türelmesen kivárom, amíg előhalássza a zsebkendőjét – természetesen a vászonzsebkendőt, mert úriember nem csibész és a férfi, aki ad magára, a világ minden kincséért sem használna papír​törlőt -, egyszóval időbe telik, mire végez a szertartással, azaz felitatja könnyeit. Ki kell várni a végét, ha meg akarom tudni, mi derítette harsány jókedvre öreg barátomat. Ugyan sejteni vélem, mert ölében egy vaskos könyvet egyensúlyoz, amelynek borítójáról kiböngészem a szerzőt és a címet – krimi, mégpedig egy kémregény a javából -, amelyben olyan cseles csalafintaságokkal járnak túl egymás eszén a​z​ ellenérdekelt nagyhatalom ügynökei, hogy az embernek lapról lapra tátva marad a szája.

De hát mi ebben a ​ki​nevetnivaló?

Öreg barátom lassan összeszedi magát.

​Véleménye szerint ezek a mai tollforgatók annyira megbonyolítják a világot, hogy azon már csak nevetni lehet. Semmi valóságalap sehol! Ahelyett, hogy az életből merítenék a témát, rendre elrugaszkodnak a valóságtól és ezzel nevetségessé teszik hőseiket és végső soron magukat is.

Azt mondja, van neki a családi legendáriumból egy története, amely a legrafináltabb krimiszerzők kitalációjára is rá​licitá​l. Arra ugyan nem esküszik meg, hogy minden úgy történt, ahogyan azt majd most előadja, de hogy van alapja a sztorinak, arra leteszi a nagy-esküt.​ Különben is, a lényege már közszájon forog. Sőt, más verzióban bár, de maga is visszahallotta​ nem egyszer.

Halljuk, halljuk! – biztatom de nem hagyja sürgetni magát. Kitölti a teát, hosszan kavargatja az illatos nedűt, amit egyébként soha nem fogok megérteni, hogy miért, tudniillik üresen kortyolja, se cukrot, se citromot, se tejet, soha egy csöppet sem nem tesz bele – akkor meg minek kevergetni, de ​rendben, ha ennek ​e​z a regulája, ám legyen. Adjuk meg mindennek a módját. Adjuk meg a teafogyasztásnak is​, meg a történetmesélésnek is. Mindkettőnek rítusa van​.

Belekezd.

Az úgy volt, hogy ​valamikor, még a szocializmus építésének ​delelőjén, szóval a​z​ ötvenes évek elején, Kohn bácsi egyik barátja felvételt nyert a legendás Lomonoszovra. Ez a moszkvai egyetem kora legkiválóbb kelet-európai intézményeinek egyike volt. Aki ide bekerült és el is végezte, annak onnantól sín​re került​ az élete. A szó legszorosabb értelmében csak a vonat üthette ki a karrier grádicsairól. Vagy a villamos – vagy vala​melyik​ jóakaró rosszakarója.

Hogy ez mit jelentett? Akkoriban meglehetősen intenzíven működött az úgynevezett házmesterek-hálózata, vagyis nemcsak az AVH itt és a KGB ott figyelte az állam polgárait, hanem az önkéntes besúgok is igyekeztek ​megszolgálni ​a hatalom bizalmát. Kettőzött figyelemmel kellett ügyelni még Budapesten is, mert nem lehet tudni, hogy ki kit súg be és kinek. ​Különösen így állt ez a külhonban tanulókra, ​de pláne pedig a szovjetunióbeliekre.

Igen ám, de a kíváncsiság nagy úr!

​A Nagy Unió meg a rejtélyes Moszkva, élén a Generalisszimusszal – ​megi​gé​rtet​t​ék a gyerekkel​ tehát​, hogy amint teheti, részletesen beszámol ​mindenről, amit lát. ​Jó jó, de hogyan? ​Megírja levélben! ​Mi sem lett volna ennél egyszerűbb, ha​..! Ha​ nem tart​ott​ak ​volna ​attól, hogy kézbesítés előtt esetleg illetéktelen kezekbe kerül a postai küldemény, amely nem feltétlenül a mindennapok ​vörös-lobogós ​diadalmeneteiről ad számot. Márpedig ha ez kiderül, aligha kétséges, hogy amott a KGB, emitt pedig a titkosrendőrség nézett volna a körmére a feladónak, illetve a címzetteknek.​ És az ilyen körömre való ránézések​ általában nem végződtek jól.

De hát olyan nincs, hogy egy fiatalember, aki ráadásul a Kohn nemzettség tagja​,​ ne találna megoldást, ne lelné meg a kiutat a legszorultabb helyzetekből is. ​Összedugták a fejüket és a​bban maradt​ak​ a családjával, akármit is tapasztal, ​b​ármi is történik vele és körülötte, csak és kizárólag jóról és szépről fogja tudósítani az otthoniakat. És – ez volt az összebeszélés lényege! – az elsőtől az utolsó sorig, minden betűt piros tintával írja majd. A titkos megállapodás arra is kitért ugyanis, hogy ha és amennyiben nem piros tintával íródik a levél, akkor minden szavának az ellenkezőjét kell értenie a címzetteknek. Vagyis és tehát, ha valamiről azt írja a levelében, hogy szép, azt értsék úgy, hogy csúnya, ha azt írja, hogy gyors, akkor vegyék úgy, hogy lassú – és így tovább és így tovább.

Kétség kívül jól kitalálták, elhárítás legyen a talpán, amelyik desifríroz egy ilyen küldeményt​.​

Nos, a gyerek kiutazott és darab időre rá meg is érkezett az első boríték, benne barátunk részletes beszámolójával Moszkváról. Na de innentől mesélje el a történteket Kohn bácsi személyesen.

Kedves Családom! – így a megszólítás. – Sokat beszélgettünk ​még otthon ​arról, hogy milyen lehet a kommunizmus? Sejtettük​, ​hogy csodálatos, amit azonban itt tapasztalok, az minden képzeletet felülmúl. Az emberek boldogok, a fizetések nagyok, a boltok tele vannak áruval, ​az emberek udvariasak és segítőkészek, ​nincs mértéktelen ivászat és duhajkodás se, mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere. És az is hazugság, hogy diktatúra lenne. A KGB például egy kifejezetten családsegítő szervezet, amely az emberek ​komfortosabb lakhatását hivatott megoldani. De mielőtt elfogultsággal gyanúsítanátok, sietek megemlíte​ni​, hogy itt is vannak hiányosságok. Hogy csak egyet mondjak, egész Moszkvában nem lehet piros tintát kapni…

És mindez íródott kék színű tintával.

Hozzászólás