A Haaretz megszorításokra kényszerül

0

Ziva David/ujkelet.live

A Haaretz kiadói csoport megszorításokat tervez idén a cég jövedelmezősége és stabilitása érdekében, mivel a költségvetési hiány már tavaly is meghaladta a 10%-ot. A gazdaságossági terv részeként a tulajdonos megkezdte a kiadások karcsúsítását. Amos Schocken év elején azoknak a munkatársaknak, akik több mint két éve dolgoznak a kiadónál és jogosultak lennének a 600 shékeles éves bonuszra, kiküldött levelében sajnálattal közölte, hogy idén nehéz döntéseket kell meghozniuk a gazdaságosság érdekében.

A kiadások karcsúsítása nyilvánvaló leépítést jelent, Yael Katzir a kiadói illetékes Bizottságának elnöke szerint folyamatosan egyeztetnek az újságírók szakszervezetével az érdekelt felek érdekében.

A Globes értesülései szerint először a veterán riporterek elküldése borítékolható. A Bizottság ugyan még nem hozott nyilvánosságra konkrét számokat, állítólag első körben 15 újságíró leépítése várható. Azok, akik elérték a nyugdíjkorhatárt már nem dolgoznak az újságnál, bizonyos esetekben a volt újságírók hozzájárulásával, míg más esetekben csak utólag értesültek nyugdíjazásukról.

A Haaretz olvasói sok ismert nevet hiányolhatnak már most is és állítólag ez csak a kezdet.

A veteránok közül kénytelen volt távozni Moti Bassok pénzügyi riporter, helyét várhatóan a “Markerweek” riportere Hagai Amit fogja átvenni valamint Ehud Ein-Gil szerkesztő, Michael Handelzalts színikritikus és Dalia Karpel, aki a Haaretz melléklet riportere volt.

A “Haaretz” melléklet másik riportere Neri Livneh helye közeljövőben várhatóan megüresedik. Mike Dagan, helyettes szerkesztő már nincs a kiadónál, pozíciója valószínűleg betöltetlenül marad. Benny Mer, a pénteki Galéria könyves mellékletének szerkesztői állását Lisa Perec tölti be.

 

Hozzászólás