Dr. Asher G. Ehrenfeld a debreceni elismert örökös főrabbi

0

Kreisler Gábor interjúja

Dr. Asher G. Ehrenfeld (Ehrenfeld György szerepel a magyar személyi igazolványában) debreceni főrabbi rabbi működésének 40. évfordulója, diaszpórában eltöltött 25 eredményes éve után idén januárban a Cionista Világkongresszus jeruzsálemi közgyűlésén elismerő oklevelet kapott. A kitüntetést Shlomo Moshe Amar Jeruzsálem szefárd főrabbija, és Arye Stern, Jeruzsálem askenáz főrabbija is aláírta – többek között. A római főrabbival együtt kapta ezt az elismerő kitüntetést. Megható ünnepség volt, miniszterek, izraeli főrabbik és megannyi rabbi vett részt az összejövetelen. Az elismerés átvételénél is debreceni főrabbiként konferálták be, ezt mindig büszkén vállalja. Közösségünk hírnevét mindig öregbíti nemzetközi rendezvényeken.
Ez a kitüntetés adott okot a visszaemlékezésre. Idén életkorának évszáma is kerek lesz.

Amikor a debreceni hivatalában felkerestem, akkor is a Talmudot tanulmányozta. Ez – többek között tanulásának alapja. Kb. 7 év alatt tanulmányozza át, és utána elölről kezdi. Azt mondja, hogy ezt nem lehet elégszer olvasni. Tanulás nélkül nem zsidó a zsidó ember. Látom az asztalán általa írt könyveit, mely már sorozat: Divrei- Asher by Asher Zelig Ehrenfeld. Ezekben válaszok, cikkek és kutatások találhatók. Közben a reggeli modern internetes tanulás sem marad el, a túloldalon a társ izraeli.

A diaszpórában eltöltött évek túlnyomórészt Magyarországhoz kapcsolódnak. Még emlékszem, amikor először megjelent Debrecenben, 1989-ben. Kicsit féltünk, amikor tiszteletet parancsoló alkatát megláttuk, és hírből hallottuk, hogy az izraeli hadseregnél volt rabbi. Hamar megbarátkoztunk vele. Tekintélyét a tudásával vívta ki.

A pályafutásáról, emlékeiről könyvet lehetne írni. Ezek csak felvillantások, amelyeket most olvashatnak. Pár kérdéssel szeretném közelebb hozni a főrabbit az olvasókhoz.

Tudom, hogy 3 ország személyi igazolványával rendelkezik. Milyen emlékek kötik Romániához, Izraelhez és Magyarországhoz? Kezdjük a beszélgetést a nagyváradi gyermekkornál!

Gyermekkoromban még 400 ezer zsidó élt Romániában. Rossz emlékeim vannak az akkori Securitate-ról. Volt, amikor édesapámat koholt vádakkal a szombati csolent mellől vitték el. A zsidókat nagyon figyelték, rabbi vagy a sakter is könnyen került börtönbe. Nagyon észnél kellett lenni azokban az időkben. A kereskedő édesapám nagyon figyelt arra, hogy családunk nyugodtságban éljen. Gyakran utaztunk Nagyáradról Bukarestbe hivatalosan, ellenőrzések sora alatt álltunk az egész út folyamán. A fővárosban is az első utunk a zsinagógába vezetett, hogy imádkozhassunk. Már akkor is szerettem öltönyben járni.

Ez az elegancia napjainkig is megmaradt. Ezzel is tekintélyt parancsol környezetének. Nem volt egyszerű az élet az akkori Romániában. Milyen volt a hitélet?

Számos templomban tudtunk imádkozni Nagyváradon. Minden intézmény adott volt a vallás gyakorlásához. Állami iskola mellett jeshivában is tanultam. A matematika az erősségem volt, a váradi matematika olimpiát megnyertem, az országoson 3. lettem. A hírhedt Ceausescu előtt Dés volt akkor Románia vezetője. Nehéz volt a kivándorlás. Először Belgiumba sikerült kijutnunk 1964-ben, majd onnan Izrael volt a végcél. Már otthonról a családból, és a jeshivából komoly vallási ismeretekkel rendelkeztem, amikor kezdtem kint iskolába járni.

Hogyan sikerült beilleszkedni az izraeli életbe?

Izraelben is folytattam jeshivaban tanulmányokat. Mindig a tudásvágy hajtott. Izraelt is 1 hét alatt megszoktam, azonnal ulpánra jártam, a klíma sem jelentett problémát. Édesapám nagy cionista volt, örült, amikor a hadseregben szolgáltam a hazát sorkatonaként. A vallásos édesapám szerette volna, ha fia kereskedő lesz. De engem a vallás jobban érdekelt. A leszerelés után is számos jeshivában tanultam. Az első diplomámat Tel-Avivban szereztem politológiából. Tanítottam jeshivában. Igaz, hogy nem voltam tanár, de mindig szerettem tanítani. Kedvencem a Talmud volt. 1973-ban lettem rabbi. Különböző vizsgákat tettem tanulmányaim közben, ezek közül kiemelkedik a dayani (vallási bíró) vizsga. Önállóan irányítottam egy jeshivát Jeruzsálemben, a Kol Jakovot. Többször képviseltem az intézményeket külföldön. A civil életet barátom javaslatára egyenruhás életre váltottam át. Nem volt könnyű egy askenázi rabbinak szefárd katonai főrabbinak megfelelni, de a vizsgám sikeres lett. A katonaság alatt ledoktoráltam. Témám a „Betérés a 2. szenttemplom idején” volt. Nem egyszerű a katonai rabbi sorsa. Sok feljebbvalónak kell megfelelni, nem csak a közösségnek. 5 évig a Haifa megyei körzet katonai rabbija voltam. Az ország hatalmas területét lefedő térségben nagyon komoly funkciót láttam el. Az irodai munka mellett a háborús időszakokban kemény feladatokkal is szemben kellett nézni. Miniszterekkel együtt koszorúztam a hadsereg nevében állami ünnepeken, ez is a munkám része volt.

Hallottam, hogy Dél -Amerikában is funkcionált.

1986-től a dél- amerikai hitéletben vettem részt, Argentínában, Uruguayban, Paraguayban, Brazíliában. Minjen problémák akkor nem nagyon voltak, a gyászévet komolyan betartották. A közösségekben szívesen fogadtak, spanyol nyelven tartottam már drósékat. Itt a sakteri tanulmányaimat is kamatoztattam. A zsidók jó anyagi körülmények között éltek a szegény országban. Emlékszem, a szabadtéri marhahús sütésekre. Hétvégeken a nyaralóhelyeken jöttek össze zsidók.

A dél-amerikai „turné” után mi következett?

A 3 diploma után, a 40 éves munkaviszony után kérvényeztem nyugdíjazásomat. Nem könnyen engedtek el. Szerettem volna tovább működni, kicsit szabadabban, a katonai kötöttségektől mentesülve. A rabbi, a dayani, a sakteri, hechser (kósersági felügyelet) adási végzettségemet szerettem volna kamatoztatni. Ismert és elismert voltam.

Minek köszönhető, hogy Magyarországon folytatta pályafutását?

Magyarországra a rendszerváltás után kerültem, David Moskovics és Rreichmann úr felkérésére. A volt romániai rebbe, aki Amerikában él, szintén kért, hogy vállaljam el ezt az áldásos munkát a friss demokráciában. Nem volt könnyű meghozni a döntést, 3 kis gyermek mellett, akik otthon maradtak a feleségemmel. Az akkori debreceni elnök, a nagy tudással rendelkező Lázár Ernő pár kérdésből rájött, hogy a közösség, a város csak jól járhat velem, mint rabbival. Az akkori vallásos emberekkel rendszeresen tanultam Talmudot. A nagy létszámú Talmud Tóra oktatásnak, és az ivrit nyelvtanfolyamnak elment a híre Budapestre is. A magyar tudásom egyre tökéletesebb lett, pedig soha nem jártam magyar iskolába. Elvileg abban az időben jött Budapestre egy másik rabbi, de nem teljesen valósult meg az ő tevékenysége. Gyakran kellett a budapesti Wesselényi utcai iskolában is megjelennem. Bekerültem az országos zsidó életbe. Jó kapcsolatom volt az összes magyarországi rabbival, valamint Hoffmann orthodox főrabbival. A MIOK-nál gyakran megfordultam, rendszeres kapcsolatba kerültem az ortodoxia vezetőivel, Fixler és Herczog urakkal, találkoztam miniszterekkel is az orthodoxiát képviselve. Örömmel néztem a szarvasi Lauder tábort, ahová Moskovics úr megbízásából mentem el. Ez jó indító lépés volt Európa táborozó zsidó gyermekeinek.

Debrecenen kívül környékbeli helyeken is gyakran megfordultam, ahol még elvétve éltek zsidók. Elkezdődtek a Holocaust megemlékezések, a debreceni hitközséget képviseltem a vezetőséggel együtt a rendszerváltás utáni.

A gyerekeim kicsik voltak, először 1 évre jöttem, de végül 3 év lett belőle. A családom nem örült ennek a magyarországi távollétnek.

Nem volt könnyű a feleségének 3 gyerekkel. Emlékszem, hogy időként jöttek vendégségbe, a legkisebb, Zev, különösen eleven izraeli gyerek volt.

Nem volt könnyű, de láttam itt a munkám eredményét. Jó volt együtt élni a közösséggel. 2007-ben újra visszahívott a vezetőség Debrecenbe, szívesen jöttem. Sajnos a létszám megcsappant, elsősorban elhalálozások miatt. A volt idős zsinagógai tanulótársaim többségével már nem tanulhattam együtt, meghaltak. A fiatalok többsége is már máshol próbálta szerencséjét. Sajnos, egyre kevesebb hittestvérnek adhatom tovább tudásomat. Jó érzés, hogy még mindig reggel – este van imádkozás a Pásti utcai Bet Hamidrasban, a hitközség törekszik a minjen fenntartására. Ha konferenciákon kérdezik: mondjad, Debreciner Ruv, van még valami hitélet Debrecenben? Büszkén beszámolok a próbálkozásokról, eredményekről. Nagy megtiszteltetés ért, amikor Prof dr. Schőner Alfréd főrabbi meghívott az OR-ZSE-re előadónak. Szemesztereken át a Talmudról tartottam előadásokat. A köszönetét emléklapon fejezte ki, mely kedves magyarországi emlék számomra. Különösen megtisztelő volt, hogy a debreceni hitközségről az örökös főrabbiként az első periódusom, valamint második éra 5 éves tevékenységem, és a 30 éves sikeres rabbi tevékenységem után kaptam elismerő oklevelet. A második éra sem fejeződött be, ma is együtt élek az itteni közönséggel, nem maradt abba a kapcsolatom, annak ellenére, hogy a hajdani létszám tovább fogyatkozott.

A világ számos országában járt. Érdeklődöm, hogy vannak e különbségek az egyes közösségekben?

A romániait egy kicsivel jobban ismerem, főrabbi voltam egy ideig Bukarestben. Sokat utaztam az országban. Akkor már sokan kivándoroltak, de próbálkoztak, és próbálkoznak. Ma is megvannak a kapcsolataim az ottani határ menti közösségekkel, különösen a nagyváradiak állnak legközelebb a szívemhez. Gondolom, nem kell kifejtenem, hogy miért. Ott sem tud mindenki magyarul, előnyöm az ottaniaknál, hogy románul is beszélek. Nincsenek lényeges különbségek, mindenhol kulturált közösségekkel találkoztam. Dél-Amerikába is a templomba járók többsége Európából került be. Mindenütt be tudtam illeszkedni az adott közösségbe. Az idegen országba való utazás előtt tájékozódtam az adott ország politikájáról, szokásairól. Természetesen a vendégnek kell alkalmazkodni a helyi szokásokhoz. Ez a zsinagógai életre is vonatkozik. A környékbeli országokban nincsenek különbségek a zsinagógai szokásokban.

Mennyire érezte az antiszemitizmust?

Ezzel mindig együtt kellett élnünk. Napjainkban az utcán tesznek rám megjegyzéseket, a külsőmből is látják, hogy zsidó vagyok. Debrecenben nem érezzük annyira, köszönhetően a város vezetésének, mely segít ennek megállításában. Amennyiben a zsidóságot, vagy Izrael államát bántják, mindig kiálltam a társegyházak, és a város vezetőivel együtt nyíltan az antiszemitizmus ellen. Ismernek engem, nem rejtem véka alá véleményemet. Nagyon jó a kapcsolatom a helyi más egyházak, és a város vezetésével. Szerves része vagyunk mi is a történelmi egyházaknak.

Látjuk, hogy nem könnyű a hitélet fenntartása a diaszpórában. Tud e valamilyen tanácsot adni a hitéletünk stabil fenntartására?  

Mindenhol, akár Romániában, akár Magyarországon nehezen tartják fenn a mindennapi hitéletet. Mindenhol a helyi közösségeknek megfelelően kell valami ösztönzőt találni. Például Nagyváradon reggel később, 9-kor kezdenek, adnak reggelit, majd ebédet is a közel 70 éves hittestvéreknek, egy kis beszélgetés, és már eljön a mincha ideje. Sok helyen csak hétvégén tudnak imádkozni. Bukarestben kb. 2 és fél ezer zsidó él, 2 helyen imádkoznak. Magyarországon, vidéken még nehezebb a hitélet fenntartása. Tudomásul kell venni, hogy a zsidóság többsége asszimilálódott. Jó példát láttam Amerikában és Izraelben, a színvonalas öregotthonokban jó lehetőség nyílik a hitéletre. Debrecenben erre korábban nem gondoltak – sajnos. A zsidók sorsa sosem volt könnyű a történelem folyamán, gondoljunk az egykori római birodalomban, Spanyolországban a második világháborúban a kiirtásunkra tett törekvésekre. Ha ez jut eszünkbe, akkor elkeseredünk, de mégis itt vagyunk. Nem tudnak bennünket elpusztítani, a bibliai ígéret szerint az isten vigyáz a népére.

Meg kell találni a lehetőséget. Sajnos fogyunk, az utánpótlást egyelőre nem látjuk.

Fontosnak tartom, hogy a diaszpórai zsidók őrizzék meg hagyományaikat, mert ők képviselik az autentikus zsidóságot, az eredeti történelmi népet. A világ nagy zsinagógáiban összetartanak az Európából kivándorolt zsidók, a vallás tart bennünket össze. Mi büszkék vagyunk őseinkre, de tegyük fel a kérdést: ők is büszkék lennének ránk?

Köszönöm Rabbi úr, hogy időt szánt beszélgetésünkre. Jó egészséget kívánok további tevékenységéhez.

Hozzászólás