Solt Olivér/ ujkelet.live
Az izraeli labdarúgó bajnokság 23. fordulójának utolsó, hétfői meccse egy igazi rangadó volt. Rangadó, nem a tabellán elfoglalt helyezések, hanem az ősi ellentétek miatt. A Hapoel Tel Aviv a Beitar Jeruzsálem csapatát fogadta, azaz Tel Aviv Jeruzsálem ellen, baloldal a jobboldal ellen.
A tel avivi Bloomfield felújítása továbbra is tart (egész pontosan nem halad egyáltalán, még a bontás sem fejeződött be ) így a meccset a petah tikvai Moshava stadionban rendezték. Lévén hogy az egyik legpikánsabb meccsről van szó, a jegyvásárlás a rendőrség parancsára rendesen meg lett bonyolítva. A több ezer bérletes helye mellett a hazai oldalra általában simán lehet, akár meccs napon is jegyet venni. Ezzel szemben az az őrült döntés született, hogy erre a meccsre csak Hapoel Tel Aviv bérlettel lehet jegyet venni, bérletenként kettő darabot. Ezzel egy mezei szurkoló akinek nincs bérletes ismerőse, vagy egy futball rajongó turista jegyszerzési esélyei egyenlőek a nullával. Szerencsére az ismerettségi körömben több bérletes is van, annak ellenére is, hogy én inkább a városi rivális Maccabi sikeréért szorítok. A tel avivi jegyirodában napokkal a meccs előtt azonban hiába mutattam a telefonomban lévő képet a bérletről, miután a „Hapoel szurkoló vagy?” kérdésre azt válaszoltam, hogy nem szurkolok senkinek az alkalmazott megtagadta a jegyeladást. A szigorú szabályok valószínűleg oda vezethetőek vissza, hogy a stadion méretei miatt a körülbelül 1500 jegy, amit a jeruzsálemi szurkolók kaptak nagyon kevésnek számít, ennek a többszöröse is szívesen ott lenne a stadionban, így a hazai oldalon helyet foglaló Beitar szurkolók bonyodalmakat okozhatnának.
Vasárnap újra ellátogattam a jegyirodába, ekkor már a bérlettel a kezemben. A múltkori úriember a telefonszámomat elkérve egy ideig ismét akadékoskodott, hogy látja a rendszerben, bizony több Maccabi Tel Aviv meccsre is jegyet vettem, de most határozottabban reagáltam, így jeggyel a kezemben távoztam.
A hétfő esti meccsre 20 perccel a kezdés előtt érkeztem, a bejáratnál egy hosszabb sor volt, de szerencsére a motozás gördülékenyen zajlott, így időben elfoglaltam a helyemet a stadionban. A szurkolók már a meccs előtt egymással voltak elfoglalva, a Hapoel oldaláról felhangzó „ Jeruzsálem nem Európa” rigmusra a vendég szurkolók azt a tavalyi verekedést énekelték meg ahol az egyik Hapoel törzsszurkoló fejébe egy kalapács lett beállítva, a dal valahogy úgy szól: „Yurinak kicsit fáj a feje”.
A kezdő sípszóra majdnem teltház, körülbelül 10 ezer szurkoló jött össze. A Hapoel a játékhét többi eredményének köszönhetően egy esetleges győzelemmel elmozdulhatott volna az utolsó helyről, ennek megfelelően jól is kezdtek, és egy 3. percben lőtt góllal megszerezték a vezetést.
A 34. percben ismét nagy öröm volt a hazai szurkolók között, a Beitar védője, David Keltjens megkapta második sárga lapját, így 10 emberrel kellett a fővárosi csapatnak folytatnia.
A játék képe azonban nem úgy alakult, ahogy az ilyen helyzetben lenni szokott. Az emberhátrányban játszó vendégek folyamatosan támadtak, aminek meg is lett az eredménye, a 42. percben egyenlítettek, a második félidő elején pedig a győzelmet érő második gólt is megszerezték.
Összességében megérdemelten nyerte a rangadót a Beitar, akik ezzel felkapaszkodtak a 4. helyre, a Hapoel továbbra is utolsó, azaz 14.
A meccs után egy nagyobb csoportnyi Beitar szurkolót lehetett látni ünnepelni a rendőrök gyűrűjében, valószínőleg ők jegy nélkül érkeztek Petah Tikvába, de az is lehet, hogy a meccs előtt előállított 25 szurkoló is már ott ünnepelt.
