Zacskóperspektíva

1

szerző: Gideon Peer

Másfél hónappal ezelőtt véget vetettünk a nylonzacskók uralmának. Nem tudom miért éppen az évi 1,6 milliárd mennyiség vágta ki a biztosítékot. Tény, törvény született, Izrael lánglelkű népe innentől kezdve kizárólag pénzért jut zacskóhoz, darabonként 10 agóráért, ami nem nagy összeg, de sok kicsi sokra megy, ahogy azt később majd látni fogjuk.

Nem ismerem a statisztikai adatokat, hogyan változott meg a világ zacskóperspektívából, mennyivel használunk ma kevesebbet, mint másfél hónappal ezelőtt, de szemem van, látom, ami körülöttem történik.

Eddig ész nélkül markoltunk az elénk tett zacskótömbbe, most viszont…

Most viszont azt látom, hogy a hatalmas bevásárlókocsik megtelnek minden jóval, zacskó sehol, a bevásárlást végző hölgy eltolja kocsiját az autóig, előveszi tartósanyagból készült cekkerét, és abba pakolja a hétvégére valót. 

Sehol egy zacskó.

Mi történt velünk? Velünk, mert én is így vagyok vele, meg – feltételezésem szerint – te is, kedves olvasó. Miért nem vagyunk hajlandóak kifizetni 10 agórát a zacskókért, vagy ha igen, csak akkor, ha az már végképp elkerülhetetlen?

A tíz agóra vágja oda Izrael jobb sorsra érdemes, dolgozó népét? Ha tíz zacskót szakítok is le, még mindig mindössze egy sékelt számolnak fel, és, bár nem vagyok tobzódós típus, a pénz sem vett fel, de még ennyit én is, mi is megengedhetünk magunknak, és mégsem. Nem vagyunk hajlandók fizetni a nylonzacskóért.

Pedig abban viszem le a szemetet is, abba csomagolok ezt-azt, amiről úgy gondolom csomagolandó, szóval, szinte élni sem tudok zacskók nélkül. És mégis: nem adok ki rá egy árva, huncut garast sem.

A napi zacskóigényemet most úgy elégítem ki, hogy lassan-lassan előhalászom az itt-ott, ilyen és olyan okkal felhasznált, lakásomban fellelhető nylonokat, mostanra viszont elfogytak, és fogalmam sincs arról, mit tegyek. Egyről van fogalmam, hogy nem veszek, nem adok pénzt azért, amit nemrég még ingyen markolhattam, kereskedelmi mennyiségben.

Aki kitalálta a zacskótörvényt, bizonyára volt gőze a pszichológiához. Izrael népe – ha pénzbe kerül – egyik napról a másikra képes lemondani addigi legelementárisabb szükségletéről, leghétköznapibb szokásairól is, esetünkben a zacskók tőkefelhalmozásáról.

Persze tudom, végül is jó dolog ez, üdvözlendő fejlemény. Nem volt normális, hogy évi 1,6 milliárd zacskóval szennyeztük környezetünket. Csak nem gondoltam, hogy ilyen olcsón véget lehet vetni a tobzódásnak.

Kíváncsi vagyok a további fejleményekre, várom nagyon a statisztikai adatokat. Bizonyára arról tájékoztatnak majd, hogy harmadára, negyedére, de azon sem csodálkoznék, ha tizedére esett volna Izrael évi nylonzacskó fogyasztása. Tegnap, a nagybevásárlásnál vettem három zacskót 30 agóráért, mert nem volt választásom, mindenből kifogytam.

Azóta kínoz a lelkiismeret, félek, lerontom a statisztikát.   

kiemelt kép: illusztráció

1 komment

  1. Valóban, én is ezt tapasztalom.

    2017. február 17. 8:57 Új Kelet live írta, :

    > Új Kelet online posted: “szerző: Gideon Peer Másfél hónappal ezelőtt véget > vetettünk a nylonzacskók uralmának. Nem tudom miért éppen az évi 1,6 > milliárd mennyiség vágta ki a biztosítékot. Tény, törvény született, Izrael > lánglelkű népe innentől kezdve kizárólag pénzért jut zacskó” >

Hozzászólás