
Avi/ujkelet.live
Mahmud Abbasz a Palesztin Hatóság elnöke szerdán bejelentette, hogy folytatja a munkát az amerikai kormánnyal a kétállami-megoldás megvalósításának érdekében, és sürgette Izraelt, hogy tegyen eleget Donald Trump felhívásának a telepes-építkezésekkel kapcsolatban.
A Trump-kormány azzal, hogy a kétállami-megoldást nem tartja kizárólagos lehetőségnek az izraeli-palesztin béke megkötéséhez, hosszú évek óta tartó politikai álláspontot rúgott fel, felmérgesítve a palesztinokat és a nemzetközi közösséget.
Szerdán a Fehér Házban Benjamin Netanjahuval tartott sajtótájékoztatón Trump elmondta, hogy megvizsgálja a kétállami és az egyállami lehetőségeket is és azt fogja támogatni, amelyik mindkét félnek megfelel. Az Egyesült Államok támogatja a békét, hangsúlyozva, hogy ez az ügy fontos számára. Trump ugyanakkor óvatosan figyelmeztette Netanjahut a kormány építkezési tervei miatt Ciszjordánia területén. A miniszterelnökhoz fordulva azt mondta, “szeretném, ha visszafognátok egy kicsit a telepes-építkezéseket.”
Abbasz válaszul a sajtótájékoztatón elhangzottakra elmondta, hogy Netanjahunak “engedelmeskednie kell az Egyesült Államok elnökének és a nemzetközi közösség kérésének, hogy leállít minden telepes tevékenységet, a megszállt Kelet-Jeruzsálemben is.”
A palesztin vezető ismét megerősítette elkötelezettségét a két állam mellett, “békében és biztonságban Izrael Állam mellett az 1967-es júniusi határok szerint”.
“Az izraeli kormány ragaszkodik a kétállami-megoldás aláásásához a telepes építkezések folytatásával, és ezzel olyan körülményeket teremt, ami a szélsőségesek és a bizonytalanság erősödéséhez fog vezetni.”
Abbasz szerint Netanjahu követelése, hogy izraeli felügyelet alatt kell álljon az egész terület és hogy a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt zsidó államnak, alátámasztja a kétállami-megoldás elvetését, a helyére lépő ötlet – egy állam két rendszer – apartheid.
Wasel Abu Yousef, a Palesztina Felszabadítása Szervezet végrehajtó biztosságának tagja a Times Of Israelnek azt nyilatkozta, hogy:
“Szerintem egyertelmű, hogy Trump elnök Netanjahu álláspontját próbálja elfogadni, a kétállami-megoldás létezésének eltörlésével. Ez lerombolja a korábbi kormány stratégiáját.”
“Mi, palesztinok úgy hisszük, hogy ezen kívül nincs más paraktikus vagy reális megoldás,” mondta.
Korábban a Palesztin Felszabadítási Szervezet főtitkára Saeb Erekat azt mondta, hogy az egyetlen alternatíva a palesztin állam megteremtéséhez az egyállami-megoldás, amelyben az összes palesztin szavazati jogot kap.
“Netanjahu egy állam két rendszer tervével ellentétben, az egyetlen alternatíva a két szuverén és demokratikus állam számára az 1967-es határokon egy szekuláris és demokratikus állam, egyenlő jogokkal mindenki számára, keresztényeknek, muszlimoknak és zsidóknak a történelmi Palesztina területén.”
Trump a kérdésre, hogy milyen kompromisszumokra gondol a két fél esetében azt válaszolta, hogy az izraelieknek némi rugalmasságot kell mutatni és bizonyítaniuk kell elkötelezettségüket a megállapodás iránt. A palesztinoknak pedig fel kell hagyni az uszítással.
“Úgy gondolom, hogy a palesztinoknak meg kell szabadulniuk a gyűlölettől, amit már nagyon fiatal koruk óta tanítanak nekik,” mondta. “El kell ismerniük Izraelt. Ezt Meg kell tenniük.”
Netanjahu Trump beszéde után elismételte, hogy a palesztinoknak el kell ismerni Izraelt zsidó államként, le kell fegyverezni a térséget, és a palesztinoknak fel kell hagyni a terroristák dicsőítésével.
“Új lehetőségeket is meg kell vizsgálnunk” a béke érdekében, mondta Netanjahu, aki az Arab államok bevonásának lehetőségét is megtárgyalná Trumppal.
Eddig nem sikerült az arab részről Izraelnek mint zsidó nép otthonának feltétel nélküli elismerése. Kétséges, hogy ennek megtétele várható lenne, amely nélkül ismét zsákutcában kerül ez a próbálkozás is akárcsak az előbbiek a multban. Ezenkívül Izrael nem fogadhatja el az 1967 elötti fegyverszüneti vonalat mint tárgyalást képző kiindulási pontot a végső határ megállapítás alapjaként. Ez a két objektum volt, és továbbra is a valódi oka ez eddig meghiusult próbálkozásoknak, míg az arabok csakis a települések létét okolják a kudarcért.