Kohn bácsi és a magaspolitika

0

Szerző: Sáfrán István

Mint eső után a zöldülő mező így február közepén: öreg barátom teljesen kivirult. Lehetetlen nem észrevenni, hogy éppen ki van békülve a világgal. Lobogtatja az újságot, miközben mutató ujjával kocogtatja a figyelmembe ajánlott cikket, de mire kiböngészném a fránya betűk számomra mindmáig kusza egymásutánját, ő már el is olvassa helyettem.

Bibi Amerikába ment!

Nagy dolog, mondom magamban, de mi ebben a rendkívüli? Benjamin Netanjahu többet jár a tengerentúlra, mint mondjuk én vagy bármelyik más izraeli polgár teszem azt Eilatba. Pedig… Pedig nem is biztos, hogy a miniszterelnök úr minden alkalommal érzi magát legalább fele annyira jól az Atlanti-óceán túlpartján, mint mondjuk én magamat a Vörös-tenger mellett. Igaz, sem Washington, sőt még a Big Apple, a nagy New York sem vetekedhet minden tekintetben legdélibb látnivalónk vendégszeretetével. Hogy csak egyetlen példát mondjak, engem eleddig még mindig kitörő örömmel és tárt karokkal fogadtak Eilatban, s amikor távozóban voltam, soha nem mulasztottak el vendéglátóim arról biztosítani, hogy visszavárnak. Amihez hasonlóval Bibi nem igen dicsekedett eddig túl sok alkalommal.

Tény és való, kettőnk kirándulásai között mindig akadtak nem elhanyagolható különbségek. Ezek egyike, hogy én mindenkor mint fizetővendég jelentem meg a térségben, ellentétben a Rosh HaMemsalával, aki hát hogy is mondjam. Szóval beszélnek ezt is, azt is, hogy például Obama elnök és a mi fiúnk nem mindig pendültek egy húron. Sőt! Pedig még az is közös bennünk, hogy mindketten mindannyiszor visszük magunkkal asszonyainkat is.

Lehet, hogy a lényegre tapintottam?!

Na igen, ez lehet az óriási differencia kettőnk vendégeskedése között. Az én feleségemet Jolinak hívják, az övét pedig Sárának. Azért ez már tényleg nem elhanyagolható!

Az öreg azonban nem hagyja kizökkenteni magát semmiféle bolond beszéddel. Azt mondja, éppen most olvasta a fészbukon kölyök kutya kori barátjának, bizonyos Singer Péternek a bejegyzését a hajdan volt magyar és amerikai viszonyok alakulásáról és némi áthallást vél felfedezni.

Íme a már sokszor idézett sztori, amelyik arról tudósít, hogy miközben már javában dúlt a II. világháború, amikor Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba és váratlanul átadta Budapest hadüzenetét mit sem sejtő amerikai hivatalnoknak. Az USA külügyminisztere először köpnyi-nyelni sem tudott, de aztán megemberelte magát és értetlenségét leplezve udvariasan tudakolózni kezdett:

Mi az Önök államformája?

– Királyság – felelte a magyar nagykövet.

– És ki a királyuk?

– Nincs királyunk, kormányzónk van.

– Ki a kormányzó?

– Vitéz Horthy Miklós tengernagy.

– És van Önöknek tengerük?

– Az nincs.

– Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?

– Nincs.

– Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?

– Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával…

– Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?

– Nem, ők a szövetségeseink…

Elmélázom a példabeszéden és keresem az összefüggéseket, a történtek párhuzamos pontjait. Ühüm, mi most itt ülünk teánkat kortyolgatva egy egész arab világgal körülölelve, akiket a legjobb indulattal sem nevezhetünk szövetségeseinknek. Kohn bácsi meg én, szóval velünk együtt vagyunk vagy nyolc és fél millióan, mi izraeliek. Ekkora számmal még csak-csak elboldogulok. Amazok meg vannak majdcsak másfél milliárdnyian. Le sem tudom írni ezt a rengeteg nullát..! És akkor most Bibi elindult Amerikába, azóta már meg is érkezett és holnap személyesen találkozik magával Trump elnökkel. Tudja az ég, de én valahogyan most egyáltalán nem aggódom. Bibinek több esze van, mint…. Mint, hogy tengelyt akasszon az új elnökkel! Más világ ez és más a politika! Lám, vannak a világnak olyan szögletei, ahol lehet más a politika

Az öreg illedelmesen végighallgatja okfejtésemet, s a végén egyetértően bólint. Jó érzéssel tölt el hallgatólagos elismerése, különösen, hogy hazaúton eszembe jut, ma nem is kellett megküzdenem Kohn bácsi legendásan rossz teasüteményeivel. Egyszerűen elfelejtett megkínálni! Ez már önmagában fél győzelem. És ha ezen felül még Bibi is ügyes lesz és szerencsével jár, talán még azt a szivar-ügyet is ad akta teszem. Legalábbis egyenlőre. Mert ugye van a politika és van a magaspolitika.

Minden esetre komolyan szorítok neki. De talán a helyzet megköveteli, hogy fogalmazzak pontosabban: szorítok magunknak.

Aztán az jut eszembe, hogy ha egy századdal hamarabb születek, talán szoríthattam volna az okosabb megoldásért a bizonyos hadüzenettel végződött amerikai-magyar találkozó előtt is. Na, ne galoppírozzuk el magunkat. Szóval hol is tartottunk? Sztori a hadüzenetről megvolt, és ez a mostani utazás Washingtonba Trump elnökhöz, ez is kipipálható lesz holnap. Még valami..?

Ja igen, a szivarok.

Na erre még visszatérünk

A betyár mindenit, milyen írásjelet kell most tenni az előző mondat végére? Kérdőjelet, felkiáltót vagy csak egy sima pontot?

Azt hiszem ez már a magaspolitika!

 

Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: internet

Hozzászólás