Kultúra gyümölcsei Debrecenben, a Pásti utcai zsinagógában

0

szerző: Kreisler Gábor

Február 12-én, Svát hó 16-án ismét benépesült a Pásti utcai Ortodox Zsinagóga. A határon innen és túli közönségnek tartalmas kulturális programban és Tu biSvat-i ünnepségben volt része. Ezen a vasárnapi délutánon a Közép-és Kelet-Európai Hitközségek kulturális központja lett a gyönyörű zsinagóga. E délutánnal, mint a kultúrházak éjjel-nappali programjaihoz is méltón csatlakoztunk.

Heller Zsolt, a Debreceni Zsidó Templomért és Temetőért Alapítvány, illetve a Debreceni Zsidónegyed Kulturális és Oktatási Központja nevében köszöntötte a megjelenteket.

Felkonferálta a könyvbemutatót, mellyel szemléletesen a kultúra „fáját” ültettük el, csatlakozva a fák újévéhez.

Három tehetséges fiatal szerző – Kész Réka, Kiszely Zsófia és Tácsik Hunor – kötetei „Léptek” címmel jelent meg, a némileg más generációhoz tartozó Dr. Feuermann László pedig „Kis könyv a holokausztról” címmel írt munkáját ismerhette meg az alkotókon keresztül a közönség közelebbről. Szénási Miklós író és újságíró segített a szerzők, és műveik megismerésében. A kirekesztettség közös pontként szolgált a szerzők gondolatvilágában. A szárnypróbálgató egyetemistáknak szívesen adott helyszínt a hitközségünk. Jó ötlet volt, mely a közönség visszajelzéséből is kitűnt. Dr. Feuermann László tanárként is fontosnak tartotta a holokausztról az ismeretek minél szélesebb körben történő továbbadását. Ezzel az újra kiadott kötettel is ezt szolgálta.

A programban közreműködött Kaiko, azaz Komódi Károly, a LED zenekar frontembere.

A program Tu Bisvat, a Fák újéve megemlékezésével folytatódott. Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte Félix Koppelmann nagyváradi, Décsei Miklós szatmárnémeti, Ferber György nyíregyházi elnököt, akikkel nagyszámú közösség jelent meg, valamint a Miskolcról érkezett hittestvéreket. Horovitz Tamás elmondta, hogy a hosszú évek alatt Debrecenben hagyománnyá vált, hogy a nagyváradi és a debreceni közösség együtt ünnepli meg a Fák Ünnepét. Idén először a Pásti utcai Zsinagóga adott otthont a közös ünneplésnek. Az idei év volt az első, hogy vendégeink között üdvözölhettük a nyíregyházi és a miskolci hittestvéreinket is. Fát ültettünk, melynek jövőbeli lehetősége és eredménye a közös újév megtartása, a határon túli, a debreceni és a környékbeli hitközségek tagjainak részvételével. Bízunk benne, hogy kezdeményezésünk hagyománnyá válik Debrecenben a Pásti utcai Zsinagógában.

Az ünnepi beszéd után, Horovitz elnök úr Dr. Asher Ehrenfeld főrabbit köszöntötte abból az alkalomból, hogy a 40 éve rabbiként tevékenykedik, és 25 évet a diaszpórában töltött. Ez év januárban a Cionista Világkongresszuson elismerést kapott Jeruzsálemben, mely nagy dicsőség a magyar és az egész diaszpóra számára. Átadta a hitközség elismerő oklevelét az örökös debreceni főrabbinak. Félix Koppelmann nagyváradi elnök is csatlakozott a gratulációhoz.

Dr. Asher Ehrenfeld rabbi nagyváradi születésű, és több éven át volt bukaresti főrabbi is. Dr. Aurel Vainer, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetség elnökének jókívánságait is tolmácsolta.

A Fák ünnepéről Dr. Asher Ehrenfeld tanítását hallhattuk. A Szentföldön már Tu biSvat-kor kezdődik a tavasz. Virágba borulnak a fák, elsőként a mandulafa.

Az embert gyümölcsfához hasonlította, mely termést hoz. Az embernél a gyökér a fejben van. Fentről kapjuk az erőt, az Örökkévalótól, ezért fontos a gyökér. A gyümölcs legyen olyan jó, mint a gyökerei, a gyerek legyen olyan, mint a szülei. Öröm volt látni, hogy gyerekek szaladgáltak a rabbi körül, ők a gyümölcsök. Megelégedését tolmácsolta, hogy a zsinagóga zsúfolásig megtelt, a Fák ünnepére.

Ezután a színpadot a nagyváradiak foglalták el. Hagyományosan a Gyuri Vilan kórus, a művészeti csoport, és a Hakeshet Klezmer Band műsorával folytatódott a Tu biSvat-i program. A kórus Tu biSvati dalok mellett izraeli és zsidó dallamvilágból ismert zenékkel szórakoztatta a lelkes közönséget, mely örömmel kapcsolódott be az éneklésbe. A táncosok Izraelt hozták el számunkra a kék-fehér ruhákkal és mozgáskultúrával.

A klezmer zenekaruk már világszínvonalú, mint mindig, új számokkal is megörvendeztettek bennünket. Az ütemes tapsot mindannyian kiérdemelték.

A két hitközségi elnök: Horovitz Tamás és Félix Koppelmann búcsúzott el a közönségtől, és köszönetet mondtak a nem mindennapi programért.

Stílszerűen Kav- Srayra nagyváradi rabbi az izraeli himnuszt, a Hatikvát énekelte el búcsúzásként. Mint tudjuk, a Hatikva, reményt jelent. Van remény közösségeink fennmaradására, ha együtt tevékenykedünk a határ mindkét oldalán.

Az ünnep a sokféle gyümölcsöt tartalmazó csomagok kiosztásával fejeződött be. A földön, illetve a fán termő gyümölcsökre az áldásokat Fehér Tamás műsorvezető és Dr. Asher Ehrenfeld főrabbi mondták el.

A délutáni, illetve az esti imádkozásra a Bet Hamidrash megtelt. Reményeink szerint az Örökkévaló is láthatta: együtt vagyunk!

Hozzászólás